(az atya lámpás):

A Benjámin törzséből való Nér fia. Az 1Sámuel 14:50, 51 nyilvánvalóan Ábnerre utal úgy, hogy „Saulnak. . . a nagybátyja”, bár a héberben a kifejezés vonatkozhat Ábnerre is, és az apjára, Nérre is. Abból, ahogy Josephus beszél Ábnerről, az tűnik ki, hogy Saul unokatestvére volt, és az apjuk, Nér és Kís testvérek voltak (A zsidók története. VI. könyv, 6. fej., 6. bek.). Az ihletett történelmi beszámoló az 1Krónikák 8:33-ban és a 9:39-ben viszont inkább azt erősíti meg, hogy Kís Nérnek a fia, s ennélfogva Ábnernek a testvére volt. Így tehát Ábner Saulnak a nagybátyja volt. (Lásd még az ABIEL 1.-nél található családfát is.)

Ábner hadvezér volt Saul seregében, és hadereje olykor nagy létszámú volt, több mint 200 000 emberből is állt (1Sá 15:4). Különleges alkalmakkor Ábner a király mellett ült a gazdagon megterített asztalnál (1Sá 20:25). Bár kétségkívül erős és vitéz férfi volt, Dávid – amikor Zif pusztájában bujdosott – a szemére vetette, hogy nem őrizte kellőképpen Sault mint urát és mint ’Jehova felkentjét’ (1Sá 26:14–16).

Miután a filiszteusoktól elszenvedett megsemmisítő vereségben Saul életét vesztette, Ábner visszavonult a Jordánon keresztül a gileádi Mahanaimba, és magával vitte Saul fiát, Is-Bósetet. Jóllehet Júda törzse Dávidot kiáltotta ki királlyá Hebronban, Ábner Is-Bósetet tette meg rivális királynak Mahanaimban. A háttérben persze Ábner kezében volt a hatalom, és idővel elérte, hogy Júda kivételével az összes törzs Is-Bósetet támogassa (2Sá 2:8–10).

Végül a két szemben álló király seregei találkoztak, hogy összemérjék erejüket Benjámin területén Gibeon tavánál, mely a Hebron és Mahanaim közötti távolság egyharmadánál helyezkedett el. Miután a két hadsereg méregette egymást, Ábner azt javasolta, hogy mindkét csapatból 12 fiatal harcos vívjon meg egymással. Annyira egyenlőek voltak az erőviszonyok, hogy lemészárolták egymást, ami azt váltotta ki, hogy a két hadsereg teljes erővel vetette magát bele a harcba. Joáb katonáihoz képest Ábner seregéből 18-szor annyian haltak meg, majd visszavonultak a puszta irányába (2Sá 2:12–17, 30, 31).

Joáb gyors lábú testvére, Asáhel üldözőbe vette Ábnert, mire ő unszolta, hogy vegyen űzőbe mást, és ne kerüljön szembe vele, mert az a halálát jelentené. Amikor Asáhel sehogy sem akart felhagyni az üldözésével, Ábner végül egy erőteljes mozdulattal hátradöfött a lándzsája tompa végével. A lándzsa átszúrta a hasát, és kioltotta az életét (2Sá 2:18–23). Ábner kérésére Joáb napnyugtakor végre leállította a hajszát, és a két sereg visszavonult, mindegyik a saját fővárosába. Hogy milyen erőben voltak, az jól látható abból, hogy Ábner csapatai 80 vagy még több km-t tettek meg lefelé a Jordán völgyébe, majd átgázoltak a folyón, és felfelé a völgyben egészen Gileád hegyeiig vonultak, ahol aztán Mahanaimig mentek. Joáb emberei először eltemették Asáhelt Betlehemben (talán másnap), majd egész éjszaka több mint 22 km-t meneteltek a hegyeken át Hebronba (2Sá 2:29–32).

Ábner támogatta Is-Bóset gyengülő uralmát, de közben erősítgette saját pozícióját, talán magának akarva megszerezni a királyságot, elvégre Saul apjának a testvére volt. Amikor Is-Bóset kérdőre vonta, amiért együtt hált Saul egyik ágyasával (ami csakis az elhunyt király örökösének volt megengedhető), Ábner mérgesen közölte, hogy mostantól Dávid oldalára áll (2Sá 3:6–11). Felkereste Dávidot, hangsúlyozva, hogy Júdán kívül Izrael többi része felett gyakorlatilag neki, vagyis Ábnernek van hatalma. Eleget téve Dávid azon kérésének, hogy hozza vissza neki a feleségét, Mikált, Ábner ekkor bizalmasan kapcsolatba lépett a Júdától elkülönült 11 törzs fejeivel, hogy megszerezze a jóindulatukat Jehova kinevezett királyának, Dávidnak (2Sá 3:12–19). Ezek után Dávid szívélyesen fogadta őt a fővárosában, Hebronban. Ábner még aznap útnak indult, hogy az összes törzset rávegye, hogy lépjenek szövetségre Dáviddal. Joáb azonban megérkezve egy portyáról, előbb kijelentette Ábnerről, hogy áskálódik és kémkedik, majd saját kezdeményezéséből visszahívta és tőrbe csalta, így meg tudta ölni (2Sá 3:20–27).

Ábner halálával odaveszett minden remény, hogy bárki is támogassa Is-Bósetet, így őt nem sokkal később árulók orvul meggyilkolták. Ezzel  Saul házának uralma teljes mértékben véget ért (2Sá 4:1–3, 5–12).

Évekkel később, amikor Dávid a halálához közeledett, megemlékezett Ábner haláláról (Amasáéról is), és Salamonra bízta a felelősséget, hogy távolítsa el a vérbűn szennyfoltját, melyet Joáb ejtett Dávid házán (1Ki 2:1, 5, 6). Röviddel ezután Ábner gyilkosát, Joábot Salamon parancsára kivégezték (1Ki 2:31–34).

A felsorolásban Ábnernek csak egy fiáról esik szó, Jaásielről, aki Benjámin törzsében töltött be vezető szerepet Dávid uralma idején (1Kr 27:21). Ezenkívül az 1Krónikák 26:28 beszél arról, hogy Ábner a még hadvezérként zsákmányolt dolgokból felajánlott valamennyit a hajlék javára.