Olyan élő lelkek, melyek nem emberek. (Vö.: 4Mó 31:28.) A héber behé·máʹ szó nagyobb, négylábú állatokra utal, általában háziállatokra, olykor pedig vadállatokra. A következő szavakkal fordítják: ’állatok’, ’háziállatok’, ’négylábú állatok’ és ’jószág’ (1Mó 1:26; 7:2; 34:23; 3Mó 11:2; Zs 107:38). A héber reʹmesz szó ’csúszó-mászó állatokat’ jelöl, és a ’mozog; mászik’ jelentésű rá·maszʹ alapszóból származik (1Mó 6:20; Ez 8:10; 1Mó 1:28, Rbi8, lábj.). A héber chaj·jáʹ szóval pedig, melynek szó szerinti jelentése ’élő teremtmény’, a ’vadakra’ szoktak utalni (1Mó 1:28; 3:14; Ézs 56:9). Az ennek megfelelő görög kifejezés a zói ʹon (élő teremtmény), melyet szintén ’állatnak’ fordítanak (Je 4:7; 2Pt 2:12).

Jehova Isten megformálta az összes állatot, és minden családnak megvoltak a maga eredetileg megteremtett képviselői, mivel a beszámolóból megtudhatjuk, hogy Isten mindet „a maga neme szerint” alkotta meg (1Mó 1:25). Ebben a cikkben főként a szárazföldi állatokról lesz szó.

 Minthogy Isten a tökéletes embernek hatalmat adott a különböző földi teremtmények fölött, nagyon is helyénvaló volt, hogy Ádám kiváltsága legyen, hogy nevet adjon nekik (1Mó 1:26; 2:19, 20). Azzal, hogy az ember uralkodhatott az állatokon, sáfárság lett rábízva, amelyről mindig számot kell adnia Istennek (Lk 12:48).

Az állatok úgy lettek megteremtve, hogy féljenek és rettegjenek az embertől mint felsőbbrendű lénytől (1Mó 9:2, 3). A természetkutatók szerint a vadállatok, mint például a leopárd és a királykobra, rendes körülmények között inkább kerülik az emberrel való találkozást, és csak akkor támadnak, ha ingerlik, megsebzik, sarokba szorítják vagy hirtelen meglepik őket. Feltételezik például, hogy a tigrisek a körülmények hatására váltak emberevővé, mivel öregebb korukban vagy sérülten nemigen érik utol a megszokott zsákmányukat, illetve az ember folytatta vadászat miatt az általuk fogyasztott vadak száma lecsökkent.

Állatokat már az özönvíz előtt is öltek, hogy az embernek legyen ruhája, és hogy áldozatokat mutassanak be (1Mó 3:21; 4:4). De Noé és a családja csak a vízözön után kapott engedélyt Jehovától arra, hogy húst is egyen, azzal a kikötéssel, hogy kivéreztetik (1Mó 9:3, 4). Tehát nem volt helytelen, hogy az emberek állatokat öljenek azzal a céllal, hogy élelemhez jussanak, de nem kaptak felhatalmazást rá, hogy szükségtelenül pusztítsák az állatokat pusztán a vadászat izgalmáért vagy a saját merészségük mutogatása végett, ahogy kétségkívül az Isten ellen lázadó Nimród tette (1Mó 10:9).

Némelyek úgy érvelnek, hogy elszigetelt területeken, mint például Ausztráliában és Új-Zélandon az állatok jelenléte azt bizonyítja, hogy a vízözönben nem minden szárazföldi állat pusztult el a bárkán kívül. Ámde az oceanográfusok felfedezései alapján feltételezhető, hogy valamikor földnyelvek kötötték össze a ma már egymástól elszigetelten álló földterületeket. Az oceanográfiai vizsgálatokból például kiderül, hogy az Atlanti-hátság régen valószínűleg kiemelkedett az óceán vizéből. Vélhetően más földnyelvek is voltak, és mielőtt ezek az óceán vizének felszíne alá süllyedtek, az állatok vándorolhattak rajtuk. Más oceanográfiai kutatások során arra találtak bizonyítékot, hogy hajdanán létezett egy óriási kontinens a Csendes-óceán d. részén, mely magában foglalta Ausztráliát és Óceánia számos szigetét. Ha így volt, akkor természetesen az állatok könnyedén elvándorolhattak ezekre a földterületekre.

Tiszta és tisztátalan állatok: Az állatoknak egy fajta osztályozását figyelhetjük meg Isten utasításában, melyet Noénak adott, hogy minden tiszta állatból hetet, minden tisztátalanból pedig kettőt vigyen magával a bárkába (1Mó 7:2, 3, 8, 9). Mivel akkor még nem ehettek húst az emberek, Jehova valószínűleg az alapján tett különbséget tiszta és tisztátalan között, hogy mit fogadott el áldozatként. Így hát Noé, miután kiment a bárkából, tudta, mely állatok tiszták, és alkalmasak arra, hogy felajánlja őket az oltáron (1Mó 8:20). Abban az időben nem volt korlátozva, hogy milyenfajta állatok húsát fogyaszthatja Noé és a családja, hiszen Jehova ezt mondta: „Minden állat, amely él és mozog, legyen nektek eledelül” (1Mó 9:3).

Az a törvény tehát, melyet Isten az izraelitáknak adott, újfajta megkülönböztetést vezetett be, amikor bizonyos állatokat tisztának és fogyaszthatónak, míg másokat tisztátalannak minősített, és megtiltotta a fogyasztásukat. A Biblia így szabja meg a feltételeket: „Minden olyan teremtményt megehettek, mely hasított körmű, melynek egészen kettéhasított körme van, és kérődző az állatok közt” (3Mó 11:3). Majd megint: „Ne egyél meg semmiféle utálatosságot sem. Ezeket az állatokat ehetitek meg: a bikát, juhot, kecskét, szarvasbikát, gazellát, őzbakot, vadkecskét, antilopot, vadjuhot, zergét és minden olyan állatot, melynek hasított körme van, egészen kettéhasított körme, és kérődző az állatok közt” (5Mó 14:3–6).

Akik a törvényszövetség kötelékébe tartoztak, azoknak nem volt szabad megenniük olyan állatokat, amelyek nem feleltek meg e két feltétel valamelyikének, vagy egyiknek sem. Egyebek között tilos volt elfogyasztani a szirtiborz, a mezei nyúl, a disznó és a teve húsát. A tilalom azokra az állatokra is kiterjedt, amelyek ’a mancsukon járnak’, így kétségtelenül az oroszlán, a medve, a farkas és a hozzájuk hasonló állatok is beletartoztak (3Mó 11:4–8, 26, 27; 5Mó 14:7, 8).

Ezek az étkezési megszorítások csak azokra vonatkoztak, akikre érvényes volt a mózesi törvény, mivel a 3Mózes 11:8-ban azt olvassuk, hogy „tisztátalanok azok nektek”, mármint az izraelitáknak. Amikor Krisztus Jézus áldozati halálával a Törvény hatályát vesztette, a tilalmak el lettek törölve, és újra minden emberre ugyanaz az általános rendelkezés vonatkozott, melyet Noé kapott a vízözön után (Kol 2:13–17; 1Mó 9:3, 4).

Mivel a tisztátalan ételekre vonatkozó korlátozás a Törvény többi részével együtt eltétetett az útból, felmerülhet a kérdés, hogy mintegy három és fél évvel később Péter miért nem evett még mindig semmilyen ’tisztátalan’ állatot (Cs 10:10–15). Nem szabad elfelejteni, hogy  a Törvény eltörlése nagy változásokat hozott Krisztus követőinek az életében, és emiatt érthető módon eltartott egy ideig, míg minden ezzel járó részletet megértettek.

Jelképes értelem: A bibliaírók számos tulajdonság és képesség szemléltetésére egy-egy állat jellegzetes vonását használják fel vagy azzal utalnak azokra. Az állatok vonásai olykor kiváló tulajdonságokat ábrázolnak, istenieket és emberieket egyaránt (Ez 1:10, 11; Je 4:6, 7). Más esetekben az állatok vad, állatias uralkodó hatalmakat szemléltetnek, melyek elnyomják és összetörik a népeket (Dá 7:2–7; 8:5–8, 20, 21; Je 13:1–17; lásd: ÁLLATOK JELKÉPES ÉRTELEMBEN).

Az állatok megfelelő felhasználása és a helyes szemléletmód: A mózesi törvény értelmében az imádatban többek között szarvasmarhát, juhot és kecskét lehetett áldozatként bemutatni. Fontos volt, hogy az áldozati állat ép legyen, nem lehetett például herélt (3Mó 22:23–25). Tilos volt megenni, vagy az áldozaton kívül bármilyen más célra használni az állatok vérét (3Mó 17:13, 14). Szigorúan meg volt tiltva az állatokról vagy más teremtményekről készült mindenféle ábrázolás imádata (2Mó 20:4, 5).

A Biblia az alacsonyabb rendű teremtényekkel való méltányos és irgalmas bánásmódra buzdít. Jehova is úgy mutatja be magát, mint aki szeretettel megadja nekik mindazt, amire szükségük van az élethez, és gondoskodik róluk (Pl 12:10; Zs 145:15, 16). A mózesi törvény előírta, hogy rendesen bánjanak a háziállatokkal. Ha valaki elkóborolt háziállatot talált, épségben vissza kellett juttatnia a tulajdonosának; ha egy állat összeroskadt a teher alatt, le kellett azt venni róla (2Mó 23:4, 5). Kíméletesen kellett dolgoztatni a háziállatokat (5Mó 22:10; 25:4). Akárcsak az embereknek, nekik is járt a sabbatnapi nyugalom (2Mó 20:10; 23:12; 5Mó 5:14). A veszélyes állatokat féken kellett tartani, vagy el kellett pusztítani (1Mó 9:5; 2Mó 21:28, 29). Tilos volt keresztezni különféle állatokat (3Mó 19:19).

Az istenfélő emberek úgy tekintenek az állatokra, mint amelyeket Isten más dolgokkal együtt bőkezűen nekik ajándékozott, hogy jobbá tegye az életüket. Az állatok az ember szolgálatában terheket visznek, élelemmel és ruházattal látják el, lebontják a hulladékot, és segítenek neki a szántás és az aratás létfontosságú munkájában. Változatos testfelépítésük és színük szemet gyönyörködtető; szokásaik és ösztöneik a mai napig rengeteg kutatnivalót adnak mint Isten teremtésművének csodái. Noha az állatok éppúgy kimúlnak, mint az ember, ők nem reménykedhetnek a feltámadásban (2Pt 2:12; lásd még az egyes emlősöket, hüllőket, madarakat és rovarokat név szerint, valamint a HALAK; MADARAK; ROVAROK címszavakat).