(1–3.: megbízható; hűséges; sokáig fennmaradó):

1. Szamária városának egyik vezetője, abban az időben, amikor Izrael királya, Aháb uralkodott (kb. i. e. 940–920). Őrá bízták Mikája prófétát, amíg Aháb Rámót-Gileádot ostromolta (1Ki 22:10, 26; 2Kr 18:25).

2. Júda egyik királya (i. e. 661–660), a gonosz Manassé király fia. Huszonkét évesen kezdett uralkodni, és ugyanazt a bálványimádó utat járta ő is, melyet az apja járt az uralkodása kezdetén. Azok az áldatlan állapotok, melyekről a Sofóniás 1:4; 3:2–4 ír, kétségtelenül ez idő tájt kezdődtek. Kétévi uralkodás után meggyilkolták Ámont a saját szolgái, mire „az ország népe [ʽam há·ʼáʹrec]” megölte azokat, akik az összeesküvést szőtték. Ezután Ámon fiát, Jósiást ültették a trónra, a meggyilkolt királyt pedig eltemették „Uzza kertjében” (2Ki 21:19–26; 2Kr 33:20–25). Jézus nemzetségtáblázatában szerepel Ámon neve is (Mt 1:10).

3. Egy családfő, akinek néhány családtagja visszatért a száműzetésből; őket a Szentírás „Salamon szolgáinak fiai” között sorolja fel (Ne 7:57–59). A Biblia „Ámi”-nak nevezi az Ezsdrás 2:57-ben.

4. Egy istenség, akit Thébában, más néven Nó-Ámonban tiszteltek. Idővel Ámon-Ré néven „az istenek királya” címet kapta meg, a főpapja pedig az összes egyiptomi pap feje lett. Ámont általában férfiként ábrázolják, koronával a fején, melyből két hosszú, párhuzamos toll áll ki. De arra is van példa, hogy kosfejű férfiként vagy kosként jelenítik meg. Sok más egyiptomi istenhez hasonlóan ő is gyakran úgy jelenik meg az ábrázolásokon, hogy az élet szimbólumát, a crux ansatát (füles keresztet) tartja a kezében. A thébai triádot (istenháromságot) Ámon, a felesége, Mut és Honszu (az örökbefogadott fiuk) alkotják.

Az Egyiptom által szerzett hadizsákmány nagy része Ámon kincstárában kötött ki; ennek az istennek a papjai igen befolyásosak és  gazdagok voltak. E. A. W. Budge az A History of Egypt c. művében arról ír, hogy a papság vélhetően ösztönözte a népet a háborúra, a saját érdekeit szem előtt tartva (1902, V. köt. 205–217. o.). A későbbi időszakokban Ámon főpapjai, akik örökölték a tisztségüket, a fáraóknál is nagyobb hatalomra tettek szert. Az egyik főpap, Herihór még trónra is került az utolsó Ramszeszt követően. J. H. Breasted a History of Egypt c. művében arról számol be, hogy Hrihor (Herihór) uralkodása idején „bármit szeretett volna is törvényessé tenni a főpap, azt [Ámon] isten különleges orákulumai [kinyilatkoztatásai] által bármikor szentesíthette, ezenkívül a kultuszukban imádott szobor – mely előtt a főpap kinyilvánította a kívánságait – a különféle előkészületeknek köszönhetően mindig kedvezően reagált . . . Ennélfogva a papok – ha kellett, teljesen figyelmen kívül hagyva a törvényt és az igazságszolgáltatást – a szemfényvesztő ténykedéseikkel lehetővé tették, hogy a főpap az isteni szentesítés leplébe burkolja minden óhaját” (1937, 523. o.).

A történelem folyamán sok ellenséges csapat felvonult Théba, illetve az istene, Ámon ellen. A Szentírás két ilyen ellenséget említ. Az i. e. VII. században az asszír hódító seregek Assur-bán-apli vezetésével földig rombolták és teljesen kifosztották Thébát. Náhum próféta erre az eseményre utalt, amikor Ninive eljövendő pusztulását szemléltette (Ná 3:8). Idővel Théba kiheverte az asszírok által okozott csapást, ismét meggazdagodott valamelyest, ám mindez rövid életűnek bizonyult. Jeremiás arról írt, hogy Jehova ítélettel sújtja majd Egyiptomot és az isteneit, így Thébát és az istenét, Ámont is. Egyiptom Nabukodonozor kezére fog jutni, szégyen éri a birodalmat és az isteneit, főként Nó (Théba) városának istenét, Ámont (Jr 46:25, 26; lásd: NÓ-ÁMON, NÓ).