Rendkívüli élelmiszerhiány; ezenkívül a Jehova szavainak hallásában való szűkölködést is éhínségnek, mégpedig szellemi éhínségnek nevezzük (Ám 8:11). Az éhínség egyike azoknak a csapásoknak, amelyeknek a jelképes Nagy Babilonra kell eljönniük (Je 18:8).

Az éhínség okai és hatásai: A bibliai időkben az éhínség leggyakoribb okai egyebek között a szárazság, a pusztító jégeső (2Mó 9:23–25), a kártevők, a termést sújtó perzselő hőség és üszög, illetve a háborúk voltak (Ám 4:7–10; Ag 2:17). A sáskák – melyek olykor óriási tömegekben érkeztek – különösen nagy pusztítást vittek véghez a termésben (2Mó 10:15). Időnként nem az eső hiánya volt a baj, hanem az, hogy rosszkor esett, például búza- vagy árpaaratás idején. (Vö.: 3Mó 26:4; 1Sá 12:17, 18.)

A múló éhség természetes érzés, ám az elhúzódó éhség – például éhínség idején – nagyon káros mind a lelki, mind a fizikai egészségre. Az éhező személy feltűnően letargikus állapotba kerül, érzelmileg elfásul és közönyössé válik. Csak az jár a fejében, hogy táplálékhoz jusson. (Vö.: 2Mó 16:3.) Erkölcsi érzékének nyoma veszik. (Vö.: Ézs 8:21.) Az ilyen éhezés azt válthatja ki egy emberből, hogy kivetkőzik önmagából, ami aztán lopáshoz, gyilkossághoz, sőt kannibalizmushoz vezethet. Az éhínséget gyakran betegségek és  járványok kísérik, mivel az éhezők legyengülnek. (Vö.: 5Mó 32:24.)

Éhínség az ókorban: Az első, igazán történelmi jelentőségű éhínség az volt, amely arra kényszerítette Ábrámot (Ábrahámot), hogy elhagyja Kánaánt, és Egyiptomban éljen jövevényként (1Mó 12:10). Izsák napjaiban újabb éhínség sújtott, de Jehova azt mondta neki, hogy ne menjen Egyiptomba (1Mó 26:1, 2). Az az éhínség, amely Egyiptomban hét évig tartott – amikor József legfőbb miniszterként és az élelmezési főtisztviselőként szolgált –, biztosan jóval Egyiptom határain kívülre is kiterjedt, mivel „az egész földről Egyiptomba jöttek, hogy Józseftől [élelmet] vásároljanak” (1Mó 41:54–57).

Bár az egyiptomi feliratok még véletlenül sem említik, hogy Izrael Egyiptomban járt, bizonyos ókori egyiptomi szövegek leírják, hogy többször is éhínség tört ki, mert a Nílus vize nem emelkedett meg eléggé. Az egyik ilyen szövegből kiderül, hogy hét éven át alacsony volt a Nílus vízállása, és ezért éhínség pusztított. A beszámoló még azt is feltárja, hogy a papság kapott bizonyos földterületeket, amikor elmúlt az éhínség. Bár vita tárgya, hogy a dokumentum nem „hamisítvány-e, amelyet a papok valamikor később szerkesztettek, így akarván igazolni, hogy a területi előjogok megilletik őket”, mindenesetre azt látjuk ebből, hogy hagyománya van a hét szűk esztendőnek (ANET. 31. o.).

Mielőtt az izraeliták az Ígéret földjére léptek, Jehova biztosította őket Mózes által afelől, hogy bőségesen lesz élelmük, ha mindig hűséggel szolgálják Őt (5Mó 28:11, 12). Ha viszont hűtlenek lesznek, akkor a félelmetes következmények egyikeként éhínség fogja sújtani őket (5Mó 28:23, 38–42). A bírák idején bekövetkezett éhínség miatt Naomi férje, a betlehemi Elimélek a családjával együtt Moáb földjén telepedett le mint jövevény (Ru 1:1, 2). Jehova három évig tartó éhínséggel sújtotta Izrael földjét Dávid napjaiban, amiért a gibeoniakkal kapcsolatban vérbűn terhelte Saul házát (2Sá 21:1–6). Válaszul Illés imájára Isten három és fél éven át tartó szárazságot küldött a hűtlen Izraelre, ami súlyos éhínséghez vezetett (Jk 5:17; 1Ki 17.). Az Elizeus napjaiban általános éhínségeken kívül volt egy olyan is, amelyet az okozott, hogy a szíriai seregek ostrom alá vették Szamáriát. A beszámoló szerint ekkor még emberhúst is evett valaki (2Ki 4:38; 8:1; 6:24–29).

Isten prófétái figyelmeztették ugyan az embereket, hogy a hitehagyás miatt éhínség, járványos betegség és kard végez velük, ám a hűtlen júdaiak inkább a hamis prófétáikra hallgattak, akik azt bizonygatták, hogy semmiféle csapás nem fog bekövetkezni (Jr 14:11–18; Ez 5:12–17). Csakhogy Isten prófétáinak beszéde igaznak bizonyult. Amikor a babilóniaiak ostrom alatt tartották Jeruzsálemet (i. e. 609–607), olyan súlyossá vált az éhínség a városban, hogy az asszonyok megfőzték és megették a saját gyermeküket (Si 4:1–10; 5:10; 2Ki 25:1–3; Jr 52:4–6; vö.: 5Mó 28:51–53).

Jóel próféta által Jehova előre figyelmeztette Izraelt, hogy egy hatalmas rovarinvázió tönkreteszi a földjüket, és súlyos éhínséget idéz elő, mielőtt eljön „Jehova napja” (Jóe 1.).

Évszázadokkal később Jézus arról jövendölt, hogy a „világrendszer” befejezését jelző események között élelmiszerhiányok is lesznek (Mt 24:3, 7; vö.: Je 6:5, 6). Ahogyan azt egy keresztény próféta, Agabusz előre bejelentette, ki is tört egy nagy éhínség Klaudiusz (Claudius) császár idejében (i. sz. 41–54) (Cs 11:28). Néhány évvel korábban, i. sz. 42-ben súlyos éhínség tört ki Egyiptomban is, ahol sok zsidó élt. Júdeában és Jeruzsálemben szintén „nagy szükség” volt, amikor a római seregek Titus hadvezér vezetésével ostrom alá vették Jeruzsálemet, és végül i. sz. 70-ben elpusztították (Lk 21:23). Josephus elbeszéli a városban bekövetkezett éhínség borzalmas körülményeit: az emberek arra vetemedtek, hogy bőrdarabokat, füvet és szénát egyenek, sőt egy esetben egy anya még a saját fiát is megsütötte és megette (A zsidó háború. VI. könyv, III. fej., 3–4. bek.). Ám amikor Jézus ilyen élelmiszerhiányokról jövendölt, utalt arra, hogy nemcsak a Jeruzsálem pusztulását megelőző eseményekre gondol, hanem annak az időszaknak az eseményeire is, amikor az Emberfiának vissza kell térnie Királysága dicsőségében (Lk 21:11, 27, 31; vö.: Je 6:5, 6).

Nincs többé éhínség: Krisztus Jézus biztosít minket afelől, hogy a hűséges szolgák mindennapi kenyérért mondott imái meghallgatásra találnak Istennél, és akik első helyre teszik Isten Királyságát, azokról Isten gondoskodik (Mt 6:11, 33; vö.: Zs 33:19; 37:19, 25). Jézus azonban rámutatott, hogy az ellenségeskedés és üldözés miatt szolgái időnként éhezhetnek (Mt 25:35, 37, 40). Pál apostol kiemelkedő példa erre, beszámolójában olvashatunk arról, hogy sokszor szenvedett éhség és szomjúság miatt, amikor nehéz körülmények közepette szolgált (1Ko 4:11–13; 2Ko 11:27; Fi 4:12). Mégis bizalmának adott hangot, amikor elmondta, hogy a fizikai éhség sohasem lesz képes elválasztani Isten hűséges szolgáit Isten szeretetének fenntartó erejétől (Ró 8:35, 38, 39; ellentét végett lásd: Lk 6:25).

Azok, akikben megvan az igazságosság és igazság iránti helyénvaló éhség és szomjúság,  mindig jól tápláltak lesznek szellemileg (Mt 5:6; Jn 6:35). Ilyenek például a „nagy sokaság” tagjai, akiknek reménységük van arra, hogy túlélik a ’nagy nyomorúságot’. Meg van írva róluk: „Nem fognak éhezni többé, nem is szomjaznak többé” (Je 7:9, 13–17). Ezenkívül Isten Királyságának az uralma alatt olyan bőség lesz, mely az egész emberiségre kiterjedően megszünteti a fizikai éhezést (Zs 72:16; Ézs 25:6).