Egy ékszer lehet valamilyen értékes kő, egy ékkő (vágott és csiszolt drágakő vagy egy kevésbé értékes drágakő) vagy nemesfémből (általában aranyból vagy ezüstből) készült dísztárgy, melybe értékes köveket foglaltak. Már a bibliai idők kezdetén is viseltek ékszereket díszként, férfiak és nők egyaránt. Ma drágaköveknek csak a gyémántot, a smaragdot, a rubint és a zafírt tartják, míg más ritka és szép köveket kevésbé értékes drágaköveknek tartanak. A „drágakő”-nek fordított héber szó azonban tágabb jelentésű, amire példa az Ezékiel 28:12, 13 is. Ezeket a drágaköveket főképp azért különböztetik meg a többi ásványtól, mert ritkán fordulnak elő, szépek és időállóak.

A Bibliában legelőször az 1Mózes 2:11, 12-ben van szó értékes kövekről, ahol az olvasható Havila földjéről, hogy jó minőségű arany található ott, továbbá „bdelliumgyanta és ónixkő”.

A gazdagságot részben az alapján határozták meg, hogy mennyi drágakő volt valakinek a birtokában; úgy tűnik, hogy Salamonnak és Ezékiás királynak például sok értékes köve volt (1Ki 10:11; 2Kr 9:10; 32:27). Drágaköveket vagy értékes köveket általában ajándékba adtak másoknak (1Ki 10:2, 10; 2Kr 9:1, 9), a hadizsákmány között is lehettek (2Sá 12:29, 30; 1Kr 20:2), valamint kereskedelmi áruk voltak, ahogyan az ókorban a tírusziaknál (Ez 27:16, 22). Az egyik ihletett gyászdalban, mely ’Tírusz királyáról’ szólt, ezt mondta Ezékiel: „Mindenféle drágakő borított: rubin, topáz és jáspis; krizolit, ónix és jade; zafír, türkiz és smaragd; aranyból voltak kidolgozva foglalataid és mélyedéseid tebenned” (Ez 28:12, 13). A jelképes Nagy Babilon úgy van bemutatva, mint ami gazdagon fel van ékesítve drágakövekkel (Je 17:3–5; 18:11–17).

Az ókorban lekerekítették és csiszolták a drágaköveket, és általánosságban nem készítettek fazettás, vagyis csiszolt oldallapú drágaköveket, mint amilyeneket napjainkban készítenek a mesteremberek. A héberek és az egyiptomiak a drágakövek csiszolásához csiszolókövet (korundot) vagy csiszolóport használtak. A drágaköveket gyakran faragták és vésték. A héberek nyilvánvalóan már jóval azelőtt ismerték a módját annak, hogy hogyan lehet véseteket készíteni drágakövekbe, hogy rabszolgák lettek volna Egyiptomban, ahol szintén művészi szintre fejlesztették a vésést. Júda pecsétgyűrűje kétségkívül véséssel készült (1Mó 38:18). Az ókori ékszerekről és díszekről lásd a BOKALÁNC, BOKAPEREC; DÍSZ, ÉKSZER; FÜLBEVALÓ; GYÖNGY; GYŰRŰ, KARIKA; KARPEREC; MELLTŰ; NYAKLÁNC; ORRKARIKA címszavakat.

Használatuk az imádatban: Az izraeliták a pusztában annak a kiváltságnak örvendtek, hogy mindenféle értékes dolgot adományozhattak a hajlék építéséhez, illetve a főpap efódjának és melltáskájának az elkészítéséhez. Ezek minden valószínűség szerint olyan tárgyak voltak, melyeket az egyiptomiak adtak nekik, amikor arra sürgették őket, hogy hagyják el az országukat (2Mó 12:35, 36). Ezek között volt ’ónixkő, valamint foglalatba való kövek az efódhoz és a melltáskához’ (2Mó 25:1–7; 35:5, 9, 27). A főpap efódjának a vállrészén két ónixkő volt, melyeken Izrael 12 törzsének a neve szerepelt, 6 az egyiken, 6 a másikon. Az „ítélet melltáskáját” négy sor drágakővel díszítették. A beszámolóban ez áll: „Egy sorba rubin, topáz, smaragd, ez volt az első sor. A második sor: türkiz, zafír és jáspis. A harmadik sor: lesemkő, achát és ametiszt. A negyedik sor pedig: krizolit, ónix és jade. Aranyfoglalatba voltak foglalva.” Mindegyik kőbe belevéstek egyet Izrael 12 törzsének a nevei közül (2Mó 39:6–14; 28:9–21; lásd: MELLTÁSKA).

 Noha Jehova nem engedte meg Dávidnak, hogy templomot építsen Jeruzsálemben (1Kr 22:6–10), az idős király boldogan készített elő az építkezéshez értékes anyagokat, többek közt „ónixköveket, kemény habarcsba való köveket, mozaikkövecskéket és mindenféle értékes követ, és alabástromkövet is bőségesen”. Tekintélyes mennyiségű anyagot adományozott, és a nép is adott hozzájárulást (1Kr 29:2–9). Salamon, amikor építette a templomot, „bevonta a házat értékes kövekkel ékességül”, vagyis értékes kövekkel díszítette azt (2Kr 3:6).

Jelképes értelem: Miután Pál apostol azt mondta Jézus Krisztusról, hogy ő az az alap, akire a keresztényeknek építeniük kell, felsorolt különféle építési anyagokat a keresztény szolgálattal kapcsolatosan. Kifejtette, hogy a választott anyagok között lehetnek jelképes ’értékes kövek’ is, melyek képesek ellenállni a ’tűznek’ (1Ko 3:10–15).

Néha a Biblia drágakövekkel szemlélteti az égi vagy szellemi dolgoknak vagy személyeknek a tulajdonságait. Ezékiel szemei előtt megnyíltak az egek, és két látomásban négy, szárnyas élő teremtményt látott, és velük négy kereket, melyek külseje a „krizolit izzó fényére” hasonlított, azaz sárgás vagy talán zöldes színük volt (Ez 1:1–6, 15, 16; 10:9). Később Dániel egy angyalt látott, ’egy vászonruhás férfit’, akinek a „teste olyan volt, mint a krizolit” (Dá 10:1, 4–6).

Amikor pedig Ezékiel Jehova dicsőségéről kapott egy látomást, ’valami [mélykék] zafírkőfélét látott, trónhoz hasonlót’ (Ez 1:25–28; 10:1). Magának Jehova Istennek a dicsősége is ragyogó drágakövekhez van hasonlítva. Amikor János apostol Isten égi trónját látta, ezt mondta: „A rajta ülő kinézetre olyan, mint egy jáspiskő és egy vörös színű drágakő, a trón körül pedig kinézetre a smaragdhoz hasonló szivárvány” (Je 4:1–3, 9–11).

„A szent várost, az Új Jeruzsálemet”, azaz a „Bárány feleségét” úgy mutatja be a Biblia, ’mint egy igen értékes drágakövet, mint egy kristálytisztán ragyogó jáspiskövet’. Falának 12 alapját „mindenféle drágakő ékesítette”, mindegyik alapot más-más kő: jáspis, zafír, kalcedon, smaragd, szárdonix, szárder, krizolit, berill, topáz, krizoprász, hiacint és ametiszt. A város 12 kapuja 12 gyöngy volt (Je 21:2, 9–21; lásd: KORALL és a különböző drágakövekről szóló címszavak).