(felemelkedett; felment):

Izrael egyik főpapja; minden bizonnyal Áron negyedikként megnevezett fiának, Itamárnak a leszármazottja. (Vö.: 2Sá 8:17; 1Ki 2:27; 1Kr 24:3; 2Mó 6:23.) Éli mint főpap 40 évig bíráskodott Izrael fölött. Sámuel az ő életében lett próféta (1Sá 4:18; 3:10–13, 19–21). Éli idejében szellemi éhínség uralkodott Izraelben, hiszen „azokban a napokban ritkán jött szózat Jehovától. Nem volt látomás, amely széles körben elterjedt volna” (1Sá 3:1).

Élivel a Sámuel első könyve 1. fejezetében találkozunk először. A hajlék ajtófélfájánál üldögél, és megdorgálja az igazságos Annát, akit részegséggel gyanúsít, mikor ő valójában csak hosszan imádkozott Jehovához a hajlék előtt. Miután Anna elmondja, hogy nem részeg, csak gondjának és bajának sokasága miatt szólt, Éli békében elbocsátja. Jehova meghallgatja Anna imáját, és az asszony fiút szül, és a Sámuel nevet adja neki. Mihelyt elválasztja, a fogadalmának megfelelően felajánlja őt, hogy a hajlékban szolgáljon (1Sá 1:9–18, 20, 24, 28; 2:11, 18).

Nem fegyelmezi szigorúan a fiait: Éli apaként és Izrael főpapjaként nem alkalmazza szigorúan Jehova fegyelmezését a fiai esetében. Két fia, Hofni és Fineás hivatalban lévő papokként szolgálnak, de közben „semmirekellő emberek”, akiket csak az érdekel, hogy megtöltsék a hasukat, és kielégítsék tisztátalan szexuális vágyaikat. Nem elégszenek meg az áldozatnak azzal a részével, amelyet Isten törvénye meghatároz számukra, sőt előbb magukat szolgálják ki, s csak azután adják meg Jehovának, ami az övé, ugyanis egy szolga által nyers húst követelnek az áldozatot bemutató embertől, mielőtt elfüstölögtetik az állat kövérjét az oltáron. Éli kapzsi, kéjvágyó fiai visszaélnek a találkozás sátránál betöltött pozíciójukkal, és Jehova tiszta imádatának rovására erkölcstelenkednek és lopnak. Amikor züllött fiai erkölcstelen kapcsolatot folytatnak a hajlék bejáratánál szolgáló  nőkkel, Éli még akkor sem mozdítja el őket hivatalukból, hanem csupán szelíden megdorgálja őket. Jobban tiszteli a fiait, mint Jehovát (1Sá 2:12–17, 22–25, 29).

Idővel Isten egyik prófétája azt a gyászos figyelmeztető üzenetet hozza, hogy Éli házának hatalmát és befolyását ’levágják’, úgyhogy nem lesz vénember a házában. Erkölcstelen fiainak egy napon kell meghalniuk (1Sá 2:27–36). Jehova nem más, mint a fiatal Sámuel által erősíti meg az Éli házára kimondott kedvezőtlen ítéletet (1Sá 3:11–14). Sámuel nem meri átadni az üzenetet, de Éli kérésére mégis megteszi. Éli ekkor alázatosan belenyugszik a döntésbe, és ezt mondja: „Jehova az. Tegye meg, ami jónak látszik szemében” (1Sá 3:15–18).

Jehova megítéli Éli házát: Isten szavának megfelelően nem marad el a büntetés. Izrael mintegy 4000 embert veszít a filiszteusokkal vívott csatában. Az izraeliták úgy döntenek, hogy elviszik a szövetségládát Silóból a táborba, mert azt gondolják, hogy így megszabadulhatnak ellenségeiktől. A filiszteusok azonban egyre elszántabban küzdenek. Harmincezer izraelita esik el. A szövetségláda a filiszteusok kezébe kerül. Hofni és Fineás, akik ott vannak a ládával, meghalnak. Egy benjámini férfi elfut a harctérről, hogy megvigye a hírt Élinek. A 98 éves Éli, aki már vak és gyenge, az útfélen ül a székén, és szíve remeg a láda miatt. Amikor meghallja, hogy zsákmányul ejtették a ládát, hátrahanyatlik, és nyakát szegi (1Sá 4:2–18).

Később még Saul király is büntetést mér Éli házára, amikor könyörtelenül elrendeli Nób papjainak meggyilkolását, akik Éli leszármazottai voltak Fineás fiának, Ahitubnak a vonalán (1Sá 14:3; 22:11, 18). Egyedül Abjátár, Ahimélek fia menekül meg a mészárlás elől, és ő Dávid uralma alatt is folytatja papi szolgálatát (1Sá 22:20; 2Sá 19:11). Salamon azonban elmozdítja papi tisztségéből, amiért segített Adóniának, a lázadó összeesküvőnek (1Ki 1:7; 2:26, 27). Jehovának az Éli házára kimondott ítélete tehát végre lett hajtva, és Éli leszármazottai örökre ki lettek zárva a főpapi tisztségből (1Sá 3:13, 14).