Az ókori héberek és később a korai keresztények számára gyakran boldog társas együttlétet és szellemi épülést jelentett az étkezés. Ezenkívül arra is lehetőséget nyújtott, hogy kimutassák szeretetüket, és vendégszeretettel fogadjanak másokat. Úgy tűnik, hogy a hébereknek és a korai keresztényeknek szokásuk volt imádkozni az étkezésekkor (1Sá 9:13; Cs 27:35; 1Ti 4:1, 3; lásd: SZERETETVENDÉGSÉGEK; ÚR VACSORÁJA; VENDÉGSZERETET).

A jelek szerint az izraelitáknak két főétkezésük volt egy nap: az egyik reggel, a másik este, a munkanap végén. (Vö.: Ru 3:2, 3, 7; 1Ki 17:6.) Bár sokan otthon fogyasztották el a reggelijüket, úgy tűnik, hogy mások – például a halászok, akik egész éjjel fáradoztak – szokásukká tették, hogy ennivalót vigyenek magukkal a munkába. A halászok abból is készíthettek maguknak reggelit, amit fogtak. (Vö.: Mk 8:14; Jn 21:12, 15.)

Bizonyítékok tanúsága szerint azonban déltájban is étkeztek, legtöbbször talán valami könnyebb ételt fogyasztva (Cs 10:9, 10). Valószínű, hogy a földeken dolgozók ilyenkor megpihentek, és ettek néhány falatot. (Vö.: Ru 2:14.)

A nők rendszerint felszolgálták az ételt (Jn 12:1–3), olykor viszont a férfiakkal együtt ettek (1Sá 1:4, 5; Jób 1:4). A tehetős családokban – különösen a királyi udvarban – szolgák tálaltak. Salamon király asztalánál különleges ruhájuk volt a felszolgálóknak (1Ki 10:4, 5; 2Kr 9:3, 4).

Az italt általában mindenkinek külön pohárban szolgálták fel, az ételt viszont sokszor közös tálba tették. Kézzel vehettek belőle, vagy bizonyos ételeknél egy darab kenyeret használtak „kanálként” (Mk 14:20; Jn 13:25, 26; lásd még: Pl 26:15).

Étkezésekkor vagy feküdtek, vagy ültek (1Mó 27:19; Bí 19:6; Mt 9:10; Lk 24:30). Az asszír király, Assur-bán-apli palotájából származó egyik dombormű úgy ábrázolja lakomázás közben a királyt, hogy egy pamlagon hever, a királyné pedig egy magasított széken ül. Úgy látszik, hogy a perzsáknál is szokás volt pamlagon fekve étkezni (Esz 7:8). Az izraeliták, legalábbis némelyek közülük, szintén használtak asztalokat és heverőket Ezékiel napjaiban (Ez 23:41).

Jézus földi szolgálatának idején: Az i. sz. első században az volt az általános héber szokás, hogy evés előtt az emberek kezet mostak. Az írástudók és a farizeusok között ez rituális szokássá vált (Mk 7:1–8; lásd: KÉZMOSÁS).

Jézus földi szolgálatának idején a lakomákon és nagyobb étkezéseken az asztal köré három oldalra helyeztek el pamlagokat. A negyedik oldalt szabadon hagyták, így az ételt felszolgáló személyek hozzáférhettek az asztalhoz. Olykor négy-öt, de általában három személy foglalt helyet egy pamlagon. Az étkezésen részt vevők rendszerint a bal kezükkel könyököltek, valószínűleg egy párnán, a fejük az asztal felé nézett, és többnyire a jobb kezükkel vettek az ételből. A pamlagon az foglalta el a legelőkelőbb helyet, aki mögött már senki sem volt. Az, hogy valaki étkezéskor egy másik személy ’keblénél’ feküdt, azt jelentette, hogy előtte helyezkedett el, és egyben azt is jelölte, hogy élvezi annak kegyét (Jn 13:23). Aki valakinek a keblénél feküdt, azzal könnyen lehetett bizalmasan beszélgetni.

A pamlagon elfoglalható három hely három rangot jelölt, volt magas rangú, közepes rangú, illetve alsóbb rangú hely. Több pamlag esetén az foglalta el a legutolsó helyet étkezéskor, aki a házigazdától legtávolabb eső pamlagon az alsóbb rangú helyen feküdt. (Vö.: Mt 23:6; Lk 14:7–11.)

Ha máskor nem is, de bizonyos ünnepi alkalmakkor előfordulhatott, hogy volt egy személy, aki felügyelte a nagyobb étkezést vagy lakomát (Jn 2:9), és ’zeneszó’ vagy ’tánc’ szórakoztathatta a jelenlévőket (Lk 15:25).

Megfelelő nézet az étkezésekről: Isten akarata az, hogy az ember örömét lelje az ételekben és italokban (Pr 2:24), a mértéktelenség viszont utálatos előtte (Pl 23:20, 21; Pr 10:17; Ró 13:13; 1Pt 4:3; lásd: FALÁNK; RÉSZEGSÉG). Az evés, mértékletességgel, igen sok örömet adhat, ezért a vidám szívű emberről úgy ír a Szentírás,  mintha mindig ünnepet ülne (Pl 15:15). A szeretetteljes légkör is hozzájárul az étkezés öröméhez, ezért mondja a példabeszéd: „Jobb egy tál zöldségféle ott, ahol szeretet van, mint a hizlalt bika ott, ahol gyűlölet van” (Pl 15:17).

Jelképes értelem: Ha egy ember együtt étkezett valakivel, az azt jelezte, hogy barátságban és békében vannak egymással. Így aztán ha valakinek kiváltsága volt rendszeresen a király asztalánál étkezni, az különös kegyben állt, és nagyon szoros kapcsolatban volt az uralkodóval (1Ki 2:7). Jézus ilyenfajta kapcsolatot ígért a hűséges tanítványainak, amikor azt mondta nekik, hogy a Királyságában vele esznek és isznak majd (Lk 22:28–30; lásd még: Lk 13:29; Je 19:9).

Az Istennel dacolók pusztulása ’nagy vacsorára’ ad alkalmat a madaraknak, amelyek a legyilkoltak holttesteiből lakmároznak majd (Je 19:15–18). Az Ézsaiás 25:6-ban viszont teljesen mást jelent az a nagy lakoma, melyen minden nép részt vehet.