(szőrös):

Izsák és Rebeka elsőszülöttje; Jákob ikertestvére és az edomiták ősatyja. Ézsaunak azért hívták, mert szokatlanul szőrösen jött a világra, a ’vörös’ jelentésű Edom nevet pedig arról a vörös lencsefőzelékről kapta, amelyért eladta elsőszülöttségi jogát (1Mó 25:25, 26, 30).

Az ikrek, akik i. e. 1858-ban, Izsák 60 éves korában születtek, már anyjuk méhében is  tusakodtak egymással. Amikor Rebeka megkérdezte Jehovát ennek jelentéséről, ő feltárta neki, hogy két nép válik szét belsejéből, és hogy az idősebb fogja szolgálni a fiatalabbikat (1Mó 25:22, 23).

Megveti a szellemi dolgokat: Ézsauból ügyes és kalandvágyó vadász lett, „vad ember”. „Feddhetetlen” testvérétől, Jákobtól eltérően testiesen gondolkodott, és anyagias volt (1Mó 25:27, Rbi8, lábj.). Izsák ennek ellenére Ézsaut szerette, „mert az vadat hozott neki enni” (1Mó 25:28).

Egy nap Jákob éppen főzeléket főzött, amikor Ézsau fáradtan és éhesen megérkezve a mezőről, így szólt: „Adj hamar egy falatot, kérlek, a vörösből, abból a vörösből ott”. Jákob erre azt kérte tőle cserébe, hogy adja el neki elsőszülöttségi jogát. Ézsau nem értékelte a szent dolgokat, vagyis hogy Jehova ígéretet tett Ábrahámnak egy magra, aki által a föld minden nemzete áldást nyer. Ezért elhamarkodottan, esküvel is megerősítve, eladta Jákobnak az elsőszülöttségi jogát egy tál lencsefőzelékért és némi kenyérért. Megvetve és jelentéktelennek tartva az elsőszülöttségi jogot, kimutatta, hogy teljességgel hiányzik belőle a hit. Elképzelhető, hogy nem akart részese lenni annak a szenvedésnek, amelynek Isten szava szerint be kellett teljesednie Ábrahám magván: „magod jövevény lesz egy olyan földön, amely nem az övé. Szolgálni fogják azokat, és nyomorgatják őket négyszáz évig” (1Mó 15:13; 25:29–34; Héb 12:16).

Ézsau 40 éves korában a saját elképzelései szerint intézte házasságát; a többnejűséget választotta. Apjától, Izsáktól eltérően, aki hagyta, hogy Ábrahám, az ő apja szerezzen neki feleséget Jehova imádói közül, Ézsau elvett két pogány, hettita nőt: Juditot (Oholibámát?) és Boszmátot (Ádát?). Ezek a nők megkeserítették mind Izsák, mind Rebeka életét (1Mó 26:34, 35; 36:2; 24:1–4, 50, 51; lásd: BOSZMÁT 1.; JUDIT).

Jákob megáldása: Az élemedett korú Izsák az idősebbik fiát, Ézsaut akarta megáldani, előbb azonban elküldte, hogy vadat ejtsen, és készítsen neki valami ízletes ételt. Ézsau annak reményében engedelmeskedett apjának, hogy megkapja majd az elsőszülöttnek járó áldást, noha az már nem illette meg, hiszen eladta elsőszülöttségi jogát. Így tehát minden további nélkül felbontotta volna az elsőszülöttségi jog eladásakor kötött szövetséget, melyet esküvel is megerősített. Rebeka ellenben nagyon is jól tudta, hogy mit mondott neki Jehova az ikrek megszületése előtt, ezért közbelépett. Azt tanácsolta Jákobnak, hogy mutatkozzon úgy az apja előtt, mintha ő volna Ézsau, és így szerezze meg a jog szerint neki járó áldást. Jákob meg is jelent vak apja előtt Ézsau ruhájában, úgy, hogy a kezét és sima nyakát kecskegidák bőre fedte. Így történt, hogy Izsák nem ismerte fel (1Mó 25:23; 27:1–23).

Alighogy megáldotta Izsák Jákobot, megjött Ézsau a vadászatból, és már készítette is apjának az ízletes ételt. Odajárult apjához, hogy becstelen módon elvegye az áldást, de amikor megtudta, hogy Izsák már megáldotta Jákobot, „rendkívül hangosan és keserűen felkiáltott”. Buzgón, de önző indítékból igyekezett megszerezni az atyai áldást, sőt még sírva is fakadt, de apja még így sem változtatott döntésén, és nem vonta vissza a Jákobra kimondott áldását. Izsák feltehetően felismerte, hogy Jehova irányítja a dolgokat, és így szólt Ézsauhoz: „Íme lakóhelyed a termékeny földtől távol lesz, és távol a magasságos egek harmatától. Kardod által fogsz élni, és testvéredet fogod szolgálni. De amikor majd nyughatatlanná válsz, bizony letöröd nyakadról az igáját” (1Mó 25:33; 27:30–40; Héb 12:17).

Ézsau tudta, hogy az áldás Jákobot illeti meg, hiszen törvényesen szerezte meg az elsőszülöttségi jogot. (A régészeti bizonyítékok megerősítik, hogy az ókorban a közel-keleti népek körében megvolt az a szokás, hogy az elsőszülöttségi jogot elcserélték valamilyen anyagi természetű dologra. Egy nuzui szöveg például arról tudósít, hogy egy testvér három juhot kapott cserébe örökösödési részéért.) Csakhogy Ézsau Káinhoz hasonlóan gyűlölséget táplált testvérével, Jákobbal szemben, és alig várta az alkalmat, hogy megölhesse. Értesülve erről, Rebeka ezt tanácsolta Jákobnak: „fuss Lábánhoz, az én fivéremhez Háránba.” Izsák beleegyezését úgy igyekezett megszerezni, hogy kedvességből nem tárta fel neki Ézsau gyilkos szándékát, hanem inkább arról beszélt férjének, hogy mit érezne, ha Jákob olyan nőt venne feleségül, mint amilyenek Hét lányai. Izsák ezután hívatta Jákobot, megáldotta, és utasította, hogy menjen el Paddán-Arámba, Rebeka rokonaihoz, és onnan vegyen magának feleséget. Látva ezt Ézsau, egy harmadik nőt is feleségül vett, Mahalátot (Boszmátot?), aki Ábrahám fiának, Ismáelnek volt a lánya (1Mó 27:41–28:9; 36:3; lásd: BOSZMÁT 2.).

Későbbi események: Valamikor az alatt a 20 év alatt, amikor Jákob távol volt, Ézsau megvetette a lábát Szeir hegyvidékén, Edom területén (1Mó 32:3; Jzs 24:4). Véglegesen azonban, úgy tűnik, csak évekkel később költözött Szeir hegyvidékére, amikor is magával vitte családját és minden vagyonát (1Mó 36:6–8). Jákob nagyon megijedt, amikor visszatérőben volt Kánaánba,  mert az előreküldött követei azt a hírt hozták, hogy Ézsau útban van feléje 400 férfi kíséretében. Ézsau talán azért jött 400 fős csapattal, hogy lenyűgözze testvérét felettébb nagy erejével, vagy esetleg azt akarta megmutatni, hogy milyen hatalmas fejedelem. Jákob, miután imádkozott Jehovához, bőkezű ajándékot küldött maga előtt, több mint 550 állatot. Megpillantva Ézsaut, alázatosan „hétszer földig hajolt, míg a bátyja közelébe jutott”. Ézsau erre elébe futott, megölelte, a nyakába borult és megcsókolta. Mindketten könnyekre fakadtak. Ézsau először nem akarta elfogadni Jákob ajándékát, a jószágokat, mondván: „Van nekem bőven, testvérem. Maradjon meg neked, ami a tied.” Végül azonban Jákob addig unszolta, míg elvette azt. Ézsau felajánlotta testvérének, hogy elkíséri, de Jákob tapintatosan elutasította ezt, miként későbbi javaslatát is, hogy ugyanis néhány emberét nála hagyná – feltehetően a védelmére. Ézsau az embereivel ezután útnak indult, és visszatért Szeir hegyvidékére. A Biblia szerint mintegy 23 év múlva meghalt Izsák, és Ézsau meg Jákob együtt temették el apjukat (1Mó 32:6, 7, 10–15; 33:1–3, 8, 9, 11–16; 35:29).

Isten alapelveinek szemléltetése: Megfigyelve Ézsau egyéniségét világosan látható, hogy Jehova Isten nem önkényesen vagy ésszerűtlen részrehajlásból választotta Jákobot a megígért Mag ősatyjául. Ézsau alkalmatlannak bizonyult arra, hogy a megígért Maghoz vezető közvetlen leszármazási vonalhoz tartozzon, mert nem értékelte a szellemi dolgokat, és erősen a testi vágyak kielégítése felé hajlott. Ezért mondta Jehova a prófétája, Malakiás által: „Mégis, Jákobot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem”. Ézsau nem tartozik a Héberek 11. fejezetében felsorolt hűséges tanúk fellegéhez. Pál arról ír, hogy Ábrahám „hit által. . . lakott sátrakban Izsákkal és Jákobbal, akik vele együtt ugyanannak az ígéretnek voltak örökösei” (Ma 1:2, 3; Héb 11:8, 9; 12:1).

Az, hogy Jehova Jákobot, és nem Ézsaut választotta, világossá teszi, hogy Isten választását nem emberi irányelvek határozzák meg. Pál apostol ezzel az esettel szemlélteti, hogy Ábrahám igazi gyermekei nem feltétlenül a vér szerinti leszármazottak, sem nem a maguk tetteiben bízó emberek, hanem azok, akiknek Ábraháméhoz hasonló hitük van (Ró 9:6–12).

A Szentírás intő példaként állítja a keresztények elé Ézsaut, nehogy abba a hibába essenek, mint ez az anyagias ember, aki nem értékelte a szent, illetve a szellemi dolgokat (Héb 12:16; lásd: EDOM, EDOMITÁK).