Az a cselekvés, hogy valamilyen felületre betűket vagy karaktereket írnak, amelyek szavakat alkotnak, illetve gondolatokat közölnek. Az első ember, Ádám a beszéd képességével lett megáldva. Eleinte nem nagyon volt szüksége arra, ha egyáltalán szüksége volt rá, hogy írjon. Akkoriban elég volt, ha a gondolatait szóban közölte, és tökéletes emberként nem kellett feljegyzésekre támaszkodnia, hogy kipótolja a tökéletlen emlékezőképességből adódó hiányosságokat. Mindenesetre Ádámban kétségtelenül benne rejlett az a képesség, hogy kitaláljon olyan módszert, amellyel írásos feljegyzést készíthet. A Bibliában azonban nincs közvetlen bizonyíték arra, hogy Ádám a törvényszegése előtt vagy után írt volna.

Egyesek szerint az a kifejezés, hogy „ez Ádám történetének a könyve”, arra utalhat, hogy Ádám volt ennek a ’könyvnek’ az írója (1Mó 5:1). A Mózes első könyvében gyakran előforduló, „ez [valakinek a] története” („ez [valakinek az] eredete”) kifejezésről szólva P. J. Wiseman megjegyzi: „Ezzel a mondattal zárul minden egyes rész, ennélfogva a már feljegyzett beszámolóra utal vissza . . . Általában a történetet feljegyző személyre vagy a feljegyzést tartalmazó tábla tulajdonosára utal” (New Discoveries in Babylonia About Genesis. 1949, 53. o.).

Ha megvizsgáljuk ezeket a történeteket, komoly kételyek támadnak azt illetően, hogy megállja-e a helyét Wiseman elképzelése. A nézete alapján például az 1Mózes 36:10-zel kezdődő rész az 1Mózes 37:2-ben található szavakkal zárulna: „Ez Jákob története”. Ám majdnem az egész feljegyzés Ézsau leszármazottaival foglalkozik, és csak mellékesen említi Jákobot. Az ezt követő rész viszont sok mindent közöl Jákobról és a családjáról. Ezenkívül, ha ez az elképzelés helytálló volna, akkor Ismáel és Ézsau lenne az írója vagy a tulajdonosa azoknak a feljegyzéseknek, amelyek a legbővebben tárgyalják, hogyan bánt Isten Ábrahámmal, Izsákkal és Jákobbal. Ez nem látszik ésszerűnek, mivel úgy tűntetné fel azokat, akiknek nem is volt részük az ábrahámi szövetségben, mintha őket érdekelte volna az a leginkább. Nehéz elképzelni, hogy Ismáelt olyannyira foglalkoztatták volna azok az események, amelyek Ábrahám háznépével történtek, hogy vette volna a fáradságot, és részletes feljegyzést készített volna róluk, azt a feljegyzést, amely az azutáni sok évet öleli fel, hogy Ábrahám elküldte őt az anyjával, Hágárral együtt (1Mó 11:27b–25:12).

Ehhez hasonlóan, ésszerűtlen lett volna, ha a szent dolgokat nem értékelő Ézsau írt volna le egy olyan beszámolót (Héb 12:16), vagy ő lett volna a tulajdonosa annak a beszámolónak, amely Jákob életéből vett eseményeket taglal, jóllehet azokat Ézsau nem is látta (1Mó 25:19–36:1). Az a következtetés sem tűnik logikusnak, hogy Izsák és Jákob ennyire figyelmen kívül hagyták volna, hogy miként bánt velük Isten, és megelégedtek volna másvalaki nemzetségtáblázatának csupán a rövid feljegyzésével (1Mó 25:13–19a; 36:10–37:2a).

Az özönvíz előtt: Nem lehet biztosan állítani, hogy néhány történetet, amelyet a Mózes első könyve említ, leírtak-e már az özönvíz előtt, és a Biblia nem utal rá, hogy bármit  is írtak volna abban az időszakban. De érdemes megjegyezni, hogy már jóval az özönvíz előtt építettek városokat, készítettek hangszereket, valamint kovácsoltak vas- és rézszerszámokat (1Mó 4:17, 21, 22). Ésszerű tehát azt feltételezni, hogy az embernek nem lett volna nehéz feltalálnia az írást. Mivel eredetileg csak egy nyelv volt (amely később héber nyelvként vált ismertté; lásd: HÉBER NYELV), és mivel köztudott, hogy akik továbbra is ezt a nyelvet beszélték, az izraeliták, alfabetikus írást használtak, ezért arra következtethetünk, hogy az alfabetikus írás már az özönvíz előtt is létezett.

Az asszír király, Assur-bán-apli kijelentette, hogy „özönvíz előtti időkből való kőfeliratokat” olvasott (J. Finegan: Light From the Ancient Past. 1959, 216–217. o.). Ám ezek a feliratok feltehetően csak egy helyi, jelentős árvíz előtt készültek, vagy olyan beszámolók lehettek, amelyek állítólag özönvíz előtti eseményekről szóltak. A „Šumer királylista” például, miután megemlíti, hogy nyolc király összesen 241 000 évig uralkodott, kijelenti: „A vízözön. . . áradt el fölöttük” (ÓKTCh. 85. o.). Egyértelmű, hogy az ilyen beszámoló nem hiteles.

A bibliai kronológia szerint Noé napjainak világméretű özönvize i. e. 2370-ben következett be. A régészek számos feltárt agyagtáblát ennél korábbra datálnak. De ezeken az agyagtáblákon nincsen semmilyen dátum. Ennélfogva a datálásuk csak feltételezéseken alapul, és ezek a feltételezett dátumok nem nyújtanak biztos alapot annak megállapításához, hogy az agyagtáblák a bibliai özönvíz időpontjához viszonyítva mikor készültek. Az eddigi leletek közül egyikről sem lehet biztosan tudni, hogy az özönvíz előtti időkből való-e. Azok a régészek, akik bizonyos tárgyak keletkezését az özönvíz előtti időszakra teszik, olyan leletek alapján teszik ezt, amelyekről a legjobb esetben is csak azt lehet mondani, hogy egy helyi, nagyobb árvízről tanúskodnak.

Az özönvíz után: Miután Isten összezavarta az emberek eredeti nyelvét Bábelben, különféle írásrendszerek jöttek létre. A babilóniaiak, az asszírok és más népek is ékírással írtak, amelyről azt gondolják, hogy a sumerok fejlesztették ki a képírásukból (piktográfia). Bizonyítékok vannak rá, hogy többféle írásrendszert is használtak egyazon időben. Egy ókori asszír falfestmény például két írnokot ábrázol. Az egyik íróvesszővel ékírásos feljegyzést készít egy táblára (vsz. akkád nyelven), a másik pedig egy ecsettel ír bőr- vagy papiruszdarabra (talán arámi nyelven). Az egyiptomi hieroglifikus írás különféle képekből és geometriai alakzatokból állt. Bár az emlékművekre és a falfestményekre továbbra is hieroglifikus írással írtak, két további írásfajta jött létre: először a hieratikus, majd később a démotikus. (Lásd: EGYIPTOM, EGYIPTOMI.) A nem alfabetikus írásrendszerekben a kép (v. annak későbbi, sok esetben felismerhetetlen, lineáris [betű- v. szótagjegyes] v. kurzív [folyóírásos] formája) jelölhetett tárgyat, fogalmat, amely a tárgyhoz kötődik, illetve egy másik szót vagy szótagot, amelynek ugyanaz a kiejtése. Szemléltetésül: a napról készült egyszerű rajz magyarul a következőket jelenthetné: égitest, 24 órás időszak, fény, világosság, süt.

Az izraeliták alfabetikus írásrendszere fonetikus volt, minden egyes írott karakter egy konkrét mássalhangzót jelölt. Az olvasónak azonban magának kellett kiegészítenie a szöveget magánhangzókkal; a szövegkörnyezet határozta meg, hogy melyik szóról volt szó, ha egy-egy kifejezést ugyanazokkal a karakterekkel írtak le, de más magánhangzókkal kellett kiegészíteni. Ez nem jelentett komolyabb nehézséget, hisz még a mai héber folyóiratok, újságok és könyvek is szinte teljesen elhagyják a magánhangzó-pontozást.

Az izraeliták tudtak írni-olvasni: Izraelben a papok (4Mó 5:23) és a kiemelkedő személyiségek, mint például Mózes (2Mó 24:4), Józsué (Jzs 24:26), Sámuel (1Sá 10:25), Dávid (2Sá 11:14, 15) és Jéhu (2Ki 10:1, 6), tudtak írni-olvasni, és néhány kivétellel az átlagemberek is. (Vö.: Bí 8:14; Ézs 10:19; 29:12.) Az izraeliták azt a parancsot kapták, hogy írjanak fel bizonyos dolgokat házuk ajtófélfáira. Bár ez nyilván jelképes értelmű volt, ebből arra következtethetünk, hogy az izraeliták nem voltak analfabéták (5Mó 6:8, 9). A Törvény megkövetelte a királytól, hogy amikor trónra kerül, másolja le magának a Törvényt, és olvasson belőle mindennap (5Mó 17:18, 19; lásd: KÖNYV).

Bár bizonyára sok héber írott anyag létezett, csak kevés izraelita feliratot találtak, valószínűleg azért, mert az izraeliták nem emeltek sok emlékművet, hogy hencegjenek mindazzal, amit elértek. A legtöbb írás, ideértve a Biblia könyveit is, kétségtelenül úgy készült, hogy tintával írtak papiruszra vagy pergamenre, ezért nem maradt fenn sokáig Palesztina nedves talajában. A Szentírás üzenetét azonban évszázadokon át megőrizték, mivel az Írásokat lelkiismeretesen újra meg újra lemásolták. (Lásd: BIBLIAI KÉZIRATOK; ÍRNOK, ÍRÁSTUDÓ; MÁSOLÓ.) Csakis a bibliai beszámolók foglalkoznak az emberiség kezdetével, és az azt megelőző időszakban történtekkel (1Mó 1.; 2.). Van  néhány kőbe vésett, illetve agyagtáblára, prizmára és hengerre írt felirat, amely feltehetően jóval korábban készült, mint a legrégebbi fennmaradt bibliai kézirat, ám ezek a feliratok nincsenek igazán hatással a ma élő emberekre. Ráadásul ezen feliratok közül sok (pl. a Sumer királylista is) nyílt hazugságokat tartalmaz. Így hát a Biblia kiemelkedik az ókori írások közül, mivel az üzenete tartalmas, és jóval többet érdemel a felszínes vizsgálódásnál.