A Keresztény Görög Iratokban használt hóʹra (óra) szó jelölhet egy rövid időtartamot, egy konkrétan meghatározott időpontot, vagy a nap egyik időegységét. A Héber Iratokban nem található meg ez a kifejezés. Az ókori izraeliták valószínűleg négy részre osztották a nappalt (Ne 9:3). Az órák megnevezése helyett a Héber Iratok a következő kifejezéseket használja az idő behatárolására: ’reggel’, ’dél’, illetve ’este’ (1Mó 24:11; 43:16; 5Mó 28:29; 1Ki 18:26). De konkrétabb kifejezéseket is használ, mint például „amint a nap felragyog” (Bí 9:33), ’a nap szellős időszaka’ (1Mó 3:8), ’a nap meleg időszaka’ (1Mó 18:1; 1Sá 11:11) és a „napnyugta” (Jzs 10:27; 3Mó 22:7). A pászkaáldozatot „a két este között” kellett levágni, ami úgy tűnik, hogy a naplemente és a teljes sötétség közötti időszak volt (2Mó 12:6). A tudósok is támogatják ezt a nézetet, ahogy a karaita zsidók és a szamáriaiak is, ám a farizeusok és a rabbinikusok szerint ez az időszak a nap hanyatlásának kezdete és a tényleges naplemente között volt.

 Isten utasítása szerint az égő felajánlásokat „reggel”, illetve „a két este között” mutatták be az oltáron. És volt gabonafelajánlás is mindkét időszakban (2Mó 29:38–42). Idővel az olyan kifejezések, mint ’az esti ajándékfelajánlás ideje’ (Dá 9:21) vagy a ’gabonafelajánlás bemutatásának ideje’ – melynél a szövegkörnyezetből tűnik ki, hogy melyik napszakról van szó (pl.: 1Ki 18:29, 36) – viszonylag pontosan meghatározható időszakok jelölésére is használatossá váltak.

Az éjszakát három, őrszolgálatnak nevezett időszakra osztották. A Szentírás említést tesz ’az éjjeli őrségekről’ (Zs 63:6), ’a középső éjjeli őrszolgálatról’ (Bí 7:19) és ’a reggeli őrszolgálatról’ (2Mó 14:24; 1Sá 11:11).

A 24 órás felosztás: Az egyiptomiaknak tulajdonítják a nap 24 órás felosztását, 12 órára osztották a nappalt és 12 órára az éjjelt. Az évszakok váltakozása miatt az órák nem mindennap voltak ugyanolyan hosszúak. Például a nyári időszakban a nappali órák hosszabbak voltak, mint az éjszakaiak (kivéve az Egyenlítőnél). Napjainkban 24, egyenként 60 perces órára van felosztva egy nap, és ez az egyiptomi számítások és a babilóniai matematika (mely a 60-as számrendszerre épült) kombinációján alapul. Csak később, valószínűleg a rómaiaknál terjedt el az a gyakorlat, hogy éjféltől éjfélig számoltak egy napot, kiküszöbölve ezzel azt, hogy az évszakok váltakozása miatt különböző hosszúságú órákkal kelljen számolniuk.

Az első századi felosztás: Az i. sz. első században a zsidók napfelkeltétől számolták a nappalt, 12 órára osztva azt. „Nem tizenkét órája van a napvilágnak?” – kérdezte Jézus (Jn 11:9). Természetesen az évszakoknak megfelelően az órák hossza napról napra változott. Csak a nap-éj egyenlőségekkor voltak ugyanolyan hosszúságúak, mint ma. Valójában az eltérés Palesztinában nem volt jelentős, és nem okozott különösebb kényelmetlenséget. A nap kb. reggel 6 órakor kezdődött a mi időnk szerint. Jézus a szőlőmunkásokról szóló szemléltetésében említi a 3. (8-tól 9 óráig), a 6. (11-től 12 óráig), a 9. (14-től 15 óráig) és a 11. órát (16-tól 17 óráig), majd az egy órával későbbi ’este’ időszakát (mely a 12. óra volt, és 17-től 18 óráig tartott) (Mt 20:3, 5, 6, 8, 12; Cs 3:1; 10:9). A Keresztény Görög Iratok ezenkívül az éjfél és a ’kakasszó’ kifejezéseket is használja az idő behatárolására (Mk 13:35; Lk 11:5; Cs 20:7; 27:27; lásd: KAKASSZÓ). Úgy tűnik, hogy a római uralom idejére a zsidók már a római felosztást alkalmazták, 4 őrszolgálatra osztva az éjszakát a korábbi 3 helyett (Lk 12:38; Mt 14:25; Mk 6:48).

Látszólagos ellentmondás: Néhányan ellentmondást vélnek felfedezni a Szentírásban, ugyanis a Márk 15:25 szerint Jézust ’a harmadik órában’ feszítették oszlopra, a János 19:14 pedig azt mondja, hogy „a hatodik óra körül” ért véget Jézus utolsó kihallgatása Pilátus előtt. János ismerte Márk beszámolóját, ezért könnyen írhatta volna ugyanazt az időpontot, mint Márk. Tehát biztosan jó oka volt arra, hogy eltért a Márk által említett időponttól.

Mi a magyarázat a látszólagos ellentmondásra? Különböző elméletek születtek ebben a kérdésben, melyek közül egyik sem kifogástalan. Lényegében, nincs elegendő információnk ahhoz, hogy teljes bizonyossággal megállapíthassuk a két beszámoló különbségének okát. Talán a két evangéliumíró közül az egyik csak mellékesen utalt az adott órára, és nem vette figyelembe az időrendi sorrendet. Bárhogy volt is, egy dolog biztos: a szent szellem vezette mindkét írót.

A szinoptikus evangéliumok egyértelműen azt mutatják, hogy a hatodik órára, vagyis délre, Jézus már jó ideje oszlopra volt feszítve, hiszen ekkorra már a katonák sorsot vetettek a ruhájára, és a papi elöljárók, az írástudók, a katonák és az arra menők becsmérlően beszéltek róla. Máté, Márk és Lukács beszámolója szerint Jézus kb. 3 órakor lehelte ki utolsó leheletét (Mt 27:38–45; Mk 15:24–33; Lk 23:32–44). De ami igazán fontos, az az, hogy i. sz. 33. niszán 14-én Jézus meghalt a bűneinkért (Mt 27:46–50; Mk 15:34–37; Lk 23:44–46).

Egyéb jelentések: A Keresztény Görög Iratokban használt hóʹra szó jelentése gyakran ’rögtön’, illetve ’egy nagyon rövid időn belül’. Az asszony, aki megérintette Jézus felsőruhájának rojtozatát, „még abban az órában” rendbe jött (Mt 9:22). Az „óra” szó utalhat egy pontosan meg nem határozott időszak jelentős pontjára vagy kezdőpontjára. Ez látszik Jézus kijelentéseiből: „Azt a napot és azt az órát senki nem tudja” (Mt 24:36); „eljön az óra, amikor mindenki, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy szent szolgálatot végzett az Istennek” (Jn 16:2); és „eljön az óra, amikor nem beszélek nektek többé hasonlatokban” (Jn 16:25).

Az „óra” kifejezés utalhat egy általános időszakára is a napnak. Például a tanítványok ezt mondták a Jézust követő sokasággal kapcsolatban: „Elhagyatott ez a hely, és igencsak későre jár az idő [gör.: ’óra’]; küldd el a sokaságot” (Mt 14:15; Mk 6:35, KNB).

Jelképes értelem: Jelképes értelemben az „óra” szó jelenthet egy viszonylag rövid időszakot. Amikor a sokaság eljött Jézusért, ő ezt mondta nekik: „ez a ti órátok és a sötétség hatalma” (Lk 22:53). A Biblia azt mondja, hogy a skarlátszínű vadállat tíz szarva tíz királyt jelképez,  akik királyi hatalmat kapnak a vadállattal „egy órára” (Je 17:12). Nagy Babilonról ez olvasható: „egyetlen óra alatt elérkezett a te ítéleted!” (Je 18:10). Összhangban Jézusnak a búzáról és gyomról szóló szemléltetésével (Mt 13:25, 38), Pál apostolnak a hitehagyás eljöveteléről szóló figyelmeztetésével (Cs 20:29; 2Te 2:3, 7), illetve Péter kijelentésével (2Pt 2:1–3) János, az utolsó apostol a következő szavakat írta: „Kisgyermekeim, az utolsó óra ez, és amint hallottátok, hogy antikrisztus jön, úgy már most is sok antikrisztus támadt; ebből a tényből ismerjük fel, hogy az utolsó óra ez.” Ez valóban egy nagyon rövid időszak volt, az apostolok idejének ’utolsó órája’, vagyis befejező része, ami után a hitehagyás nagymértékben terjedni kezdett (1Jn 2:18).

A Jelenések 8:1–4 szerint János apostol látomásában, amikor csend lett az égben „mintegy fél órára”, egy angyal felajánlotta a füstölőszert a szentek imáival együtt. Ez felidézheti valakiben azt a szertartást, melyet a jeruzsálemi templomban végeztek „a füstölőszer felajánlásának órájában” (Lk 1:10). Alfred Edersheimnek a The Temple (1874, 138. o.) c. művében megtalálható a hagyományos zsidó beszámoló arról, hogy mi történt ebben az „órában”: „A füstölőszert felajánló pap és a segédei lassan felmentek a lépcsőn a szenthelyre. . . Majd az egyik segéd áhítatosan széthintette a szenet az aranyoltáron, egy másik pedig elrendezte a füstölőszert; ezután a szertartást végző pap egyedül maradt a szenthelyen, megvárva a papi elöljáró utasítását a füstölőszer bemutatására . . . Amint elhangzott az utasítás, vagyis »elérkezett a füstölőszer felajánlásának az ideje«, »az egész sokaság« kiment a belső udvarból, leborultak az Úr előtt, és imára kitárva a kezüket, imádkozni kezdtek magukban. Ez volt a legünnepélyesebb időszak; ekkor az óriási Templom épületeinek síri csendje áthatotta a híveket, mindeközben a szentélyben a pap bemutatta a füstölőszert az aranyoltáron, és a füst »kellemes illata« felszállt az Úr elé.”