Általában a név és a leszármazási vonal jegyzékbe vétele az alapján, hogy melyik törzshöz és háznéphez tartozott valaki. Ez nem csupán egy egyszerű népszámlálást foglalt magában. A Bibliában található, egész nemzetre kiterjedő összeírásokat különféle okokból végezték, például azért, hogy megtudják, hány embernek kell adót fizetnie, mennyien alkalmasak katonai szolgálatra, illetve (ha a lévitákról volt szó) hogy be tudják osztani, ki milyen feladatot lásson el a szentélynél.

A Sínai-pusztában: Az első összeírást Jehova parancsára akkor végezték az izraeliták, amikor a Sínai-pusztában táboroztak. Ez a második év második hónapjában történt azt követően, hogy kivonultak Egyiptomból. Választottak egy-egy fejedelmet mindegyik törzsből, hogy Mózes segítségére legyenek az összeíráskor. Ők voltak a felelősek, és ők felvigyázták az összeírást a törzsükben. Egyrészt számba vettek minden 20 éves és annál idősebb hadköteles férfit, másrészt a Törvény arra kötelezte a számba vetteket, hogy fejenként fizessenek fél sekel (1,10 dollár) adót a hajléknál végzett szolgálatra (2Mó 30:11–16; 4Mó 1:1–16, 18, 19). Összesen 603 550 volt az összeírtak száma, nem számítva a lévitákat, akik nem kaptak földet örökségként. A léviták nem fizettek adót a hajléknál végzett szolgálatra, és nem kellett nekik a hadseregben szolgálniuk (4Mó 1:44–47; 2:32, 33; 18:20, 24).

A Mózes negyedik könyvében található beszámolóból láthatjuk, hogy azt is összeszámolták, hogy hány férfinemhez tartozó elsőszülött volt a 12 törzsben, és hogy összesen hány egy hónapos és annál idősebb férfinemhez tartozó volt a léviták között (4Mó 3:14, 15). Ez azért történt,  mert Jehova megvásárolta az elsőszülötteket, hogy legyenek az övéi, amikor megmentette őket attól a pusztulástól, amely az elsőszülötteket sújtotta Egyiptomban. Azt szerette volna, hogy a léviták olyan személyekként szolgáljanak a szentélynél, akiket különleges módon magának szentelt. Izrael tehát, kiváltva a többi törzs elsőszülötteit, odaadta a lévitákat Jehovának. A számadatokból kiderül, hogy 22 000 férfinemhez tartozó lévita volt, és 22 273 nem lévita elsőszülött (4Mó 3:11–13, 39–43). Azért a 273 elsőszülöttért, akik számban a lévitákon felül voltak, 5 sekelt (11 dollár) kellett váltságdíjként fizetni a szentélybe, mind a 273 személyért külön-külön (4Mó 3:44–51).

A 30 és 50 év közötti kehátitákat, gersonitákat és méráritákat is számba vették. Ők különleges megbízatásokat kaptak a szentélynél (4Mó 4:34–49).

Moáb síkságán: A második feljegyzett összeírást Moáb síkságán végezték az után a csapás után, amely azért sújtotta Izraelt, mert bűnt követett el a peóri Baálhoz szegődve. Ekkor az adatok azt mutatták, hogy a 20 éves és annál idősebb férfiak száma 601 730 volt, vagyis 1820-szal kevesebb, mint a közel 39 évvel korábban végzett népszámláláskor (4Mó 26:1, 2, 51). Az egy hónapos és annál idősebb léviták száma 23 000 volt, vagyis 1000-rel több, mint az első népszámláláskor (4Mó 26:57, 62).

Dávid összeírást végzett, ami bajt hozott: A Bibliában feljegyezték azt az összeírást is, amelyre Dávid király uralkodásának a vége felé került sor. Ez az összeírás bajt hozott. A 2Sámuel 24:1-ben olvasható beszámoló így hangzik: „És Jehova haragja ismét fellángolt Izrael ellen, amikor valaki felindította ellenük Dávidot, ezt mondva: »Menj, és vedd számba Izraelt és Júdát.«” Ez a vers nem azonosítja, hogy ki volt az a „valaki”, aki felindította Dávidot. Vajon emberi tanácsadó volt, vagy Sátán? Vagy maga Isten? Az 1Krónikák 21:1 segít megválaszolni ezt a kérdést, ugyanis ezt írja: „Sátán pedig fölkelt Izrael ellen, és arra indította Dávidot, hogy vegye számba Izraelt.” Az Új világ fordítás szóválasztása ebben az írásszövegben összhangban van a héber szöveggel, valamint a görög, a szír és a latin fordítással. Megegyezik más fordítások megoldásával is (Kár., ÚRB, Kat., KNB, Kecsk.).

Ám ahogy az 1Krónikák 21:1-hez fűzött lábjegyzet (Rbi8) rámutat, a héber szá·tánʹ szót így is lehet fordítani: ’ellenálló’. Byington így adja vissza: „egy Sátán”; Young fordítása ezt írja: „egy ellenség”; az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat fordítása pedig így szól: „vádló”. Ennélfogva lehetséges, hogy az a „valaki”, aki Dávidot egy ilyen bajt hozó tettre indította, egy gonosz emberi tanácsadó volt.

Érdekes, hogy a 2Sámuel 24:1-hez tartozó egyik lábjegyzet alapján ezt a szövegrészt a következőképpen is lehet fordítani: „És Jehova haragja ismét fellángolt Izrael ellen, amikor ő felindította ellenük Dávidot”. A Katolikus fordítás így fogalmaz: „Újra fellángolt az Úr haragja Izrael ellen, úgyhogy ismét felingerelte ellenük Dávidot, és azt mondta neki: »Menj, s vedd számba Izraelt és Júdát!«” Ezért néhány szövegmagyarázó úgy véli, hogy Jehova volt az a „valaki” vagy az az „ő”, aki felindította Dávidot a népszámlálásra. E nézet szerint Isten „haragja” már a népszámlálás előtt „fellángolt Izrael ellen”, méghozzá amiatt, hogy az izraeliták nem sokkal korábban többször is fellázadtak Jehova és a kinevezett királya, Dávid ellen. Először a nagyravágyó Absolont követték, majd pedig a semmirekellő Sebát, Bikri fiát (2Sámuel 15:10–12; 20:1, 2). Ez a nézet összhangba hozható azzal az elképzeléssel, hogy Sátán vagy valamilyen gonosz emberi tanácsadó indította fel Dávidot, amennyiben úgy tekintjük ezt az esetet, hogy Jehova szándékosan engedte felindítani Dávidot, vagyis megvonta Izraeltől a védelmét, nem óvta őket kezével. (Vö.: 1Ki 22:21–23; 1Sá 16:14; lásd: ELŐRETUDÁS, ELŐREELRENDELÉS: Egyénekkel kapcsolatban.)

Dávid részéről annyiban lehetett rossz indítékról szó, hogy büszke volt, és seregének a létszámában bízott, vagyis nem Jehovába vetette a teljes bizalmát. Akármi volt is a helyzet, nyilvánvaló, hogy Dávid ez alkalommal nem Isten dicsőítését tartotta a legfontosabbnak.

Joáb ellene volt: Amikor Dávid elrendelte az összeírást, a hadvezére, Joáb ellene volt ennek, és ezt mondta: „Tegyen hozzá Jehova Istened a néphez százannyit, mint amekkora most, és közben saját szemével lássa ezt uram, a király! De miért leli kedvét ebben uram királyom?” (2Sá 24:3). Joáb szavaiból kitűnik, hogy a nemzet ereje nem az izraeliták létszámán, hanem Jehován múlott, aki akár növelhette is a számukat, ha ez volt az akarata. Dávid ragaszkodott hozzá, hogy legyen népszámlálás, ezért Joáb hozzáfogott, de kénytelen-kelletlen, a beszámoló ugyanis ezt írja: „Lévit és Benjámint nem számlálta meg közöttük, mert utálatosnak tartotta Joáb a király szavát” (Lévi törzsét nem vették számba a 4Mó 1:47–49-ben található törvénnyel összhangban). Joáb vagy megállt még azelőtt, hogy összeírta volna a benjáminitákat, vagy késleltette az összeírást, míg végül Dávid észhez tért, és leállíttatta a népszámlálást, mielőtt Joáb a végére járt volna (1Kr 21:6). Joáb talán azért hagyta  ki Benjámint, mert nem akarta felbolygatni ezt a törzset, amelyhez Saul is tartozott. Ez volt az a törzs, amely Dávid serege ellen harcolt – amelynek az élén Joáb állt –, mielőtt egyesült volna a többi törzzsel Dávid fennhatósága alatt (2Sá 2:12–17). Kétségtelenül azért nem került be a számlálás eredménye „a Dávid király napjairól szóló beszámolóba”, mert helytelen volt ez az összeírás (1Kr 27:24).

Az 1Krónikák 21:5-ben található számadatokból kiderül, hogy Izraelben 1 100 000 férfi volt, Júdában pedig 470 000. A 2Sámuel 24:9-ben lévő beszámoló azonban azt írja, hogy Izraelben 800 000 férfi volt, míg Júdában 500 000. Némelyek úgy vélik, hogy az eltérés az írnok hibájából adódik. De nem volna bölcs hibásnak ítélni a feljegyzést, ha nem tudjuk pontosan, hogy milyenek voltak a körülmények, hogyan végezték a számlálást, és így tovább. Lehetséges, hogy a két beszámoló különböző szempontok alapján rögzítette az összeírás eredményét. Például előfordulhat, hogy belefoglalták az állandó hadseregnek és/vagy a tisztjeinek a számát, de az is lehet, hogy nem. Amiatt is különbség lehet, hogy másképp soroltak be bizonyos embereket, akár Júdához tartoztak, akár Izraelhez. Talán ilyen példa fordul elő az 1Krónikák 27. fejezetében. Ebben a fejezetben 12 olyan osztály van felsorolva, amely a király szolgálatában állt, minden törzs név szerint van megemlítve, Gádot és Ásert kivéve, és szerepel benne Lévi, valamint Manassé két fél törzse is. Ez talán azért van így, mert a Gád és az Áser törzséhez tartozó férfiak akkoriban más fők alatt egyesültek, de lehet egyéb oka is, amiről nem szól a bibliai beszámoló.

Jehova ítélete: Jehova elküldte a prófétáját, Gádot Dávidhoz, és lehetőséget adott Dávidnak – aki a felhatalmazást adta a népszámlálásra –, hogy három büntetés közül válasszon: három évig legyen éhínség; Izrael ellenségeinek a kardja három hónapig érje utol Izraelt; vagy három napig dúljon járvány. Dávid inkább Isten irgalmára bízta magát, nem emberére, ezért azt választotta, hogy ’hadd essen inkább Jehova kezébe’. Az ezt követő járványban 70 000-en haltak meg (1Kr 21:10–14).

A Sámuel és a Krónikák könyve itt is eltérést mutat. A 2Sámuel 24:13 hét évig tartó éhínségről ír, az 1Krónikák 21:12 pedig három évig tartóról. (A görög Septuaginta „három” évet ír Sámuel beszámolójában.) Ennek az eltérésnek az az egyik lehetséges magyarázata, hogy a Sámuel második könyvében található hét év egyrészt abból a hároméves éhínségből áll, amely azért következett be, mert bűnt követett el Saul és a háznépe a gibeoniak ellen (2Sá 21:1, 2). Másrészt az adott évből (az összeírás 9 hónapig és 20 napig tartott [2Sá 24:8]), a negyedikből, ehhez pedig még három év jött, és így meg is van a hét év. Bár előfordulhat, hogy az eltérés a másoló hibájából adódik, ismét fontos megjegyezni, hogy csak akkor lehet ilyen következtetést levonni, ha tisztában vagyunk minden ténnyel és körülménnyel.

A templomi szolgálat kapcsán: Valamivel később Dávid, aki ekkor már igen idős volt, számba vette a lévitákat a jövőbeni templomi szolgálat kapcsán. Ez feltehetően már Jehova jóváhagyásával történt. Ez az összeírás feltárta, hogy 38 000 harmincéves és annál idősebb lévita volt, mind életerős férfi. A következőképpen szerepelnek a felsorolásban: 24 000 munkafelügyelő, 6000 tisztviselő és bíró, 4000 kapuőr és 4000 zenész (1Kr 23:1–5).

A templom építéséről a következőket olvashatjuk: „Salamon ekkor számba vette mindazon férfiakat, akik jövevények voltak Izrael földjén, az után a népszámlálás után, amelyet apja, Dávid tartott, és százötvenháromezer-hatszáz ilyen találtatott. Közülük hetvenezret teherhordóvá, nyolcvanezret kővágóvá tett a hegységben, háromezer-hatszázat pedig felvigyázóvá, hogy szolgálatot végeztessenek a néppel” (2Kr 2:17, 18).

Későbbi összeírások: Voltak más összeírások is, amelyeket Izrael és Júda későbbi királyai végeztek. Amácija király idejében Júda és Benjámin törzsében a húszéves és annál idősebb férfiak száma 300 000 volt (2Kr 25:5). A szerint az összeírás szerint, amelyet Uzziás király végzett, a hadsereg 307 500 harcosból állt, és felettük 2600-an álltak, akik az atyai házak fői voltak (2Kr 26:11–13).

Azokat is megszámolták, akik i. e. 537-ben visszatértek Zorobábel vezetésével a száműzetésből. 42 360 izraelita volt köztük, ezenkívül 7337 rabszolga és 200 énekes (Nehémiás szerint [maszoréta szöveg] 245 énekes) (Ezs 2:64, 65; Ne 7:66, 67; lásd: NEHÉMIÁS KÖNYVE).

Jézus születésekor: A Keresztény Görög Iratok két összeírást említ, amelyeket azután végeztek, hogy Júdea Róma fennhatósága alá került. Ezeket nem csupán azért végezték, hogy felmérjék a népesség számát, hanem főként azért, hogy megtudják, hány embernek kell adót fizetnie, és mennyien alkalmasak katonai szolgálatra. Az első ilyen összeírásról ezt olvashatjuk: „Azokban a napokban [kb. i. e. 2-ben] pedig rendelet jött ki Augusztusz császártól, hogy az egész lakott földet írják össze (ez az első összeírás akkor történt, amikor Kviríniusz volt Szíria kormányzója); és mindenki ment, hogy bejegyezzék, ki-ki a maga városába” (Lk 2:1–3). A császárnak  ez a rendelete gondviselésszerű volt, mivel arra kényszerítette Józsefet és Máriát, hogy utazzon Názáret városából Betlehembe, pedig Mária akkor már várandós volt. Így tehát Jézus Dávid városában született meg, beteljesítve a próféciát (Lk 2:4–7; Mi 5:2).

Két összeírás Kviríniusz idejében: A bibliakritikusok szerint Publius Sulpicius Quirinius (Kviríniusz) szíriai kormányzósága idején egyetlen népszámlálás volt, méghozzá i. sz. 6 táján. Ez a népszámlálás váltotta ki a galileai Júdás és a zelóták lázadását (Cs 5:37). Ez valójában a második összeírás volt Kviríniusz idejében, ugyanis olyan feliratokból, amelyeket Antiókiában és a közelében tártak fel, kiderül, hogy néhány évvel korábban Kviríniusz már Szíriában szolgált a császár legátusaként (W. Ramsay: The Bearing of Recent Discovery on the Trustworthiness of the New Testament. 1979, 285., 291. o.). Cramponnak a francia nyelvű Bibliájában a Dictionnaire du Nouveau Testament ezt írja ezzel kapcsolatban: „Zumpt (Commentat. epigraph., II, 86–104; De Syria romana provincia, 97–98) és Mommsen tudományos kutatásai alapján (Res gestæ divi Augusti) minden kétséget kizáróan megállapítható, hogy Quirinius kétszer is Szíria kormányzója volt” (1939, 360. o.). Sok tudós úgy i. e. 4 és 1 közé teszi Kviríniusz első kormányzóságának az idejét, aki valószínűleg i. e. 3-tól 2-ig volt először kormányzó. De nem nyugszik biztos alapokon, ahogy ezekhez a dátumokhoz eljutottak, ezért bizonytalan, hogy valójában mikorra esik Kviríniusz első kormányzásának az ideje. (Lásd: KVIRÍNIUSZ.) Második kormányzásának az ideje azonban az i. sz. 6. évre is kiterjed, ahogy az látható azokból a részletekből, amelyeket Josephustól tudhatunk meg (A zsidók története. XVIII. könyv, 2. fej., 1.).

A történet- és bibliaíró Lukács tehát pontos volt, amikor a következőket mondta a Jézus születése idején végzett összeírásról: „ez az első összeírás akkor történt, amikor Kviríniusz volt Szíria kormányzója”. Ezzel megkülönböztette a második összeírástól, amelyet ugyanez a Kviríniusz végeztetett később, és amelyre Lukácsnak a Cselekedetek 5:37-ben található beszámolója szerint Gamáliel is utalt.