A zsidó naptár holdhónapjai újholddal kezdődtek, és Isten parancsának megfelelően Izraelben ekkor meg kellett fújni a trombitákat az égő felajánlások és a közösségi áldozatok felett (4Mó 10:10). Ezeken a napokon az állandó, naponkénti áldozatokon kívül különleges áldozatokat is fel kellett ajánlani. Újholdkor két bikát, egy kost, hét egyéves hím bárányt kellett bemutatni égő felajánlásként, mindegyiket a megfelelő gabona- és borfelajánlással, ezenkívül egy kecskegidát bűnért való felajánlásként (4Mó 28:11–15).

A Pentateuchus (Mózes öt könyve) mindössze ennyit ír elő az újhold megtartásával  kapcsolatban, ám idővel fontos nemzeti ünnep lett. Az Ézsaiás 1:13, 14 a sabbattal és az ünnepi időszakokkal együtt említi. A később élt próféták idejére az emberek már biztosan nem folytattak üzleti tevékenységeket újholdkor, ahogyan arra az Ámós 8:5 rámutat. Ezzel túlmentek azon, amit a Szentírás megkövetelt az újhold napjával kapcsolatban. Ennek ellenére, ahogyan az az utóbbi két bibliai utalásból is kiderül, a zsidók az újholdat ekkor már csupán formaságból tartották meg, ez pedig gyűlöletes volt Jehova szemében.

Az újhold napját különösen az jellemezte, hogy az emberek összejöttek és lakomát tartottak. Ez abból is látszik, hogy amikor Dávid nem jelent meg Saul asztalánál újhold napján, Saul ezt mondta magában: „Valami történt vele, és nem tiszta, mert nem tisztult meg” (1Sá 20:5, 18, 24, 26). Bizonyos munkákat el lehetett végezni ezen a napon, amelyeket sabbatokon nem, de ezen a napon is figyelmet kellett szentelni a szellemi dolgoknak. Az emberek ekkor szent gyűlést tartottak (Ézs 1:13; 66:23; Zs 81:3; Ez 46:3), illetve elmentek a prófétákhoz és Isten embereihez (2Ki 4:23).

Az újhold ünnepén az izraeliták nem imádták a holdat, mint néhány pogány nép, és az ünnepnek az asztrológiához sem volt semmi köze (Bí 8:21; 2Ki 23:5; Jób 31:26–28).

Ézsaiás azt írta, hogy lesz olyan idő, amikor minden test egybe fog gyűlni, hogy meghajoljon Jehova előtt újholdkor (Ézs 66:23). A babiloni száműzetés idején Jehova a következőt mondta Ezékielnek egy látomásban, mely egy templomról szólt: „A belső udvar kapuja, amely keletre néz, maradjon zárva a hat munkanapon; sabbatnapon pedig nyissák ki, és az újhold napján is nyissák ki.” „Az ország népe ennek a kapunak a bejáratánál hajoljon meg sabbatonként és az újholdak idején, Jehova előtt” (Ez 46:1, 3).

A zsidók a mai napig megünneplik az újholdat, megannyi aprólékosan szabályozott szertartás közepette, és nagyon fontosnak tartják ezt az ünnepet. A keresztényeknek azonban nem kell megünnepelniük az újholdat vagy a sabbatot, melyek csupán a részét képezik az eljövendő dolgok árnyékának. A valóság Jézus Krisztusé. Izrael ünnepeinek jelképes jelentésük van, és azokat az áldásokat vetítik előre, amelyeket Isten Fia fog elhozni (Kol 2:16, 17).