(héb.: ʽegh·láʹ; gör.: daʹma·lisz):

Fiatal, még nem borjazott tehén.

Egy üsző is volt azok között az állatok között, melyeket Ábrahám kettévágott, később pedig azt látta, hogy „egy füstölgő kemence és tüzes fáklya ment át a húsdarabok között”. Mindez azzal volt kapcsolatban, hogy Isten szövetséget kötött vele (1Mó 15:9–18).

Izraelben tisztátalan volt az az ember, aki holttestet, emberi csontot vagy sírhelyet érintett, illetve aki bement egy olyan sátorba, ahol holttest feküdt. Ennek az embernek egy előírt megtisztulási folyamaton kellett átmennie, mert különben ’ki kellett irtani a gyülekezetből’. E folyamat során egy olyan ép, vörös tehén hamvát kellett használni, amelyen nem volt még iga. Az állat hamvából egy keveset vízzel kevertek össze, és ezzel hintették meg a tisztátalan személyt. Pál szintén utal erre a folyamatra, és rámutat, hogy ez csak annyira szentel meg, hogy a test tiszta legyen, ám arra is rámutat, hogy ez előképe a lelkiismeret valódi megtisztításának, melyet Jézus Krisztus áldozata tett lehetővé (4Mó 19:1–22; Héb 9:13, 14).

Akkor is egy fiatal tehenet használtak, amikor vérbűn terhelt egy várost egy olyan gyilkosság miatt, amelynek ismeretlen volt az elkövetője. Amely város a legközelebb esett a meggyilkolthoz, annak a városnak a véneitől, valamint a Lévi fiai közül kinevezett papok némelyikétől megköveteltetett, hogy vegyenek egy fiatal tehenet, amelyet még nem dolgoztattak, szegjék nyakát egy megműveletlen völgyben, ahol víz folyik. Majd a város véneinek meg kellett mosniuk a kezüket a fiatal tehén fölött, és kérniük kellett Istent, hogy ne tulajdonítson vérbűnt a városnak. Isten meghallgatta a kérést, és felmentette a várost az ártatlan vér ontásának vétke alól. Nyilvánvaló, hogy amikor a tehénnek nyakát szegték, nem pedig levágták az állatot bűnért való felajánlásként, az azt jelezte, hogy jelképes értelemben a tehén szenvedte el azt a büntetést, amelyet az ismeretlen gyilkosnak kellett volna elszenvednie. Ez az eljárás semmiképp sem szolgálta a gyilkos javát, hiszen nem tette semmissé a bűnét. A gyilkos megítélése Jehova Isten kezében volt, aki mindent lát. Természetesen ha később fény derült a gyilkos kilétére, a Törvény értelmében meg kellett ölni a gyilkosságért. Ez az egész szertartás mindenki előtt ismertté tette az ügyet, és hozzájárulhatott a gyilkos személyének felfedéséhez (5Mó 21:1–9; 4Mó 35:30–33).

Jeremiás próféta ’szépséges üszőnek’ írta le jelképes értelemben Egyiptom nemzetét, amikor az virágzott és jól táplált volt a földjén, ám megjövendölte, hogy le fogják győzni (Jr 46:20, 21). Ugyanez a próféta Isten népének babilóniai leigázóit is üszőhöz hasonlította, mert amikor ujjongtak Izrael legyőzése fölött, olyanok voltak, mint az üde gyepen kapáló, vagyis ugrándozó üszők (Jr 50:11). Hóseás Efraimról, azaz a tíztörzs-királyságról szólva azt mondta, hogy egykor olyan volt, mint egy betanított üsző. Isten oktatásának és áldásának köszönhetően bőségnek örvendett, akárcsak egy cséplő állat, melynek megengedték, hogy egyen a munkája gyümölcséből, mely munka viszonylag könnyű volt (Hó 10:11; 5Mó 25:4).