Valamire felügyelni, valaminek a gondját viselni; egy személy fogva tartása valamilyen hatóság elrendelése alapján vagy egy törvényes eljárás jogcímén; illetve lehet tényleges börtönbüntetés.

A 2Mózes 22:10–13-ban található bibliai törvény nagyon egyértelműen mondja el, hogy milyen felelősséget vállal egy olyan személy, aki például állatokat őriz. Ez a törvény kétségtelenül egy korábbi patriarchális törvényen alapult (1Mó 31:39), és ezt mondja: „Ha valaki [bármilyen] háziállatot ad felebarátjának megőrzésre, és az elpusztul, megnyomorodik vagy elhajtják, amikor senki sem látja, akkor. . . a másik ne fizessen kártérítést. Ha viszont ellopták tőle, akkor fizessen kártérítést a tulajdonosnak. Ha vadállat tépte szét, hozza el bizonyítékul. Amit vadállat tépett szét, azért nem kell kártérítést fizetnie.” (Vö.: 1Mó 30:31.)

Ha egy pásztor azt mondta, hogy vigyáz a nyájra vagy a csordára, akkor azzal jogilag elfogadta, hogy ő lett az állatok őrzője. Kezeskedett azért, hogy eteti az állatokat, és vigyáz rájuk, nehogy ellopják őket, máskülönben kártérítést fizet az állatok tulajdonosának. Ám a felelőssége nem terjedt ki mindenre: a fenti törvény felmentette őt, ha olyasmi történt, amit emberek nem tudnak befolyásolni, például ha vadállat támadta meg a nyájat. De ahhoz, hogy felmentést kapjon, bizonyítékot kellett szolgáltatnia a tulajdonosnak, például a széttépett állat tetemét. A bizonyíték megvizsgálása után a tulajdonos köteles volt ártatlannak nyilvánítani az állatok őrzésével megbízott személyt.

Általában ugyanez az alapelv volt érvényes minden más tulajdon esetében is, amelyet másokra bíztak. De így volt ez még a családtagokkal is, például törvényesen a legidősebb testvér felügyeletére voltak bízva az öccsei és húgai. Így hát megérthetjük, hogy az 1Mózes 37:18–30 szerint  miért aggódott annyira Rúben, a legidősebb fiú József miatt, amikor a többi testvére arról beszélt, hogy megölik Józsefet. „Ezt mondta: »Ne mérjünk halálos csapást a lelkére.« . . . »Ne ontsatok vért! . . .ne emeljetek rá kezet.« Mert ki akarta szabadítani a kezükből, hogy visszavigye az apjához.” Később, amikor észrevette, hogy József eltűnt, annyira kétségbeesett, hogy „megszaggatta ruháit”, és így kiáltott: „Nincs meg a gyermek! Most merre menjek?” Tudta, hogy számon kérhetik tőle József elvesztését. Hogy ezt megelőzzék, a testvérei ravaszul olyan bizonyítékot eszeltek ki, amely azt sugallta, hogy Józsefet vadállat ölte meg. Fogták József csíkos ruháját, és egy kecske vérébe mártották. Aztán a bizonyítékot átadták Jákobnak, az apjuknak, aki patriarchaként bíró is volt, és ő felmentette Rúbent a felelőssége alól, mivel József véráztatta ruhája miatt úgy következtetett, hogy Józsefet vadállat ölte meg (1Mó 37:31–33).

A Galácia 3:19–25-ben szellemi értelemben szerepel az „őrizet” kifejezés. Pál azt mondta, hogy a Törvény nyilvánvalóvá tette a törvényszegéseket, és hogy „az Írás mindent együttesen a bűn őrizete alá helyezett”. Ám így folytatja: „Mielőtt azonban a hit elérkezett, törvény alatt őriztettünk, együttesen őrizet alá helyezve, a kinyilatkoztatandó hitre tekintve.” Ezzel azt hangsúlyozta, hogy a test szerinti Izrael szellemi őrizetben volt: a Törvény őrizte őket, amíg a Krisztusba vetett hit el nem érkezett.

A Bibliában az őrizet kifejezés néhány esetben egy személy fogva tartását is jelenti. Egy példa erre az a félig izraelita származású ember, aki becsmérelte Jehova nevét Izrael táborában. Miután megszegte a Törvényt, a beszámoló szerint ez történt: „őrizetbe vették a férfit, míg világos kijelentést nem kaptak Jehova beszéde alapján” (3Mó 24:10–16, 23). Izraelben rendszerint nem vették hosszabb időre őrizetbe a bűnözőket, mert rögtön igazságot kellett szolgáltatni, és az ítéletet azonnal végre kellett hajtani (Jzs 7:20, 22–25). Ám ebben az esetben, illetve annak a férfinak az esetében, aki a 4Mózes 15:32–36 szerint megszegte a sabbatot, megvárták, hogy Jehova megmutassa, hogyan kell törvényesen eljárni az ügyben. De mihelyst Jehova kijelentette az üggyel kapcsolatos álláspontját, a büntetést azonnal végrehajtották. Ehhez hasonlóan Pétert és más apostolokat is őrizet alá helyeztek – igaz jogtalanul –, amíg arra vártak, hogy megkezdődjön a tárgyalásuk a szanhedrin előtt a következő napon (Cs 4:3; 5:17, 18). A Szentírás azt is megemlíti, hogy Jeremiást jogtalanul őrizetbe vették, de ez nem azt jelentette, hogy a tárgyalására vártak, hanem azt, hogy börtönbe zárták (Jr 37:21).