JÉZUS KRISZTUS, mielőtt felment az égbe i. sz. 33-ban, búcsúzóul a következőket mondta megbízatásként a követőinek: „tanúim lesztek mind Jeruzsálemben, mind egész Júdeában, és Szamáriában, és a föld legtávolabbi részéig” (Cs 1:8). Ők hűen eleget is tettek a megbízatásuknak.

Tíz nappal később, pünkösdkor szent szellem szállt úgy 120 tanítványra, akik Jeruzsálemben várakoztak, és „az Isten nagyszerű dolgairól” kezdtek beszélni (Cs 2:1–4, 11). Még azon a napon mintegy 3000 ember keresztelkedett meg (Cs 2:37–41). Rövid időn belül a tanítványok ’betöltötték Jeruzsálemet a tanításukkal’ (Cs 5:27, 28, 40–42). Mi lett ennek az eredménye? „A tanítványok száma igencsak sokasodott Jeruzsálemben” (Cs 6:7).

A tanúskodómunka Jeruzsálemből kiindulva terjedt ki nagy területre. A Jeruzsálemben végzett tanúskodásuk következtében támadt ellenségeskedés miatt a tanítványok szétszóródtak Júdea és Szamária területén. Ennek megint csak növekedés lett az eredménye (Cs 8:1, 4, 14–17).

I. sz. 36-ban Péter apostol elvitte a jó hírt Cezáreába, ahol Kornéliusz és a háznépe, vagyis a legelső körülmetéletlen, nem zsidó megtért személyek megkeresztelkedtek (Cs 10.). Ezt követően, minden bizonnyal a szíriai Antiókiában, módszeresen kezdtek tanúskodni a nem zsidók között. Ennek eredményeként „sokan hívőkké lettek, és az Úrhoz tértek” (Cs 11:20, 21). Attól kezdve a tanúskodómunka más nemzetekre is kiterjedt, és szó szerint elhatott „a föld legtávolabbi részéig”.