JÚDA egykor bőven termő földje i. e. 607-ben ’elhagyatott pusztasággá vált, és nem volt lakója’, mivel a zsidó foglyokat száműzetésbe hurcolták Babilonba, egy maradék pedig Egyiptomba menekült (Jr 9:11). A szerető-kedvesség Istene azonban nem hagyta, hogy népe örökre száműzetésben maradjon. Előre megmondta, hogy „Babilon királyát kell szolgálniuk. . . hetven évig”, ami után kiszabadít egy hűséges maradékot (Jr 25:11, 12; 29:10–14). Még a megdönthetetlennek tűnő világhatalom, Babilon sem tudta megakadályozni, hogy Isten bejelentett szándéka megvalósuljon. A zsidó száműzöttek visszatérése mutatja, hogy Jehova próféciái tévedhetetlen pontossággal beteljesednek.

Babilont még a 70 éves száműzetés végetérte előtt legyőzték i. e. 539-ben a perzsa király, Círusz támadó seregei. Majd Círusz a Babilon feletti uralkodásának első évében egy rendeletet bocsátott ki, amellyel lehetőség nyílott arra, hogy a zsidó száműzöttek hazatérjenek Jeruzsálembe (Ezs 1:1–4). Egy maradék indult útnak (férfiak, nők és gyermekek), mely mintegy 42 360 fős volt, és i. e. 537-ben érkezett meg Júdába (Ezs 1:5–3:1; 4:1). A 70 éves pusztán hagyatás tehát éppen a meghatározott időben ért véget!

Ám nem minden száműzött tért vissza ekkor. I. e. 468-ban a visszatérők egy másik csoportja kísérte el Ezsdrás papot, aki ajándékokat vitt Jeruzsálembe a templom számára (Ezs 7:1–8:32). Majd i. e. 455-ben Nehémiás Susánból elutazott, hogy újjáépítse Jeruzsálem falait (Ne 2:5, 6, 11). Hogy konkrétan milyen útvonalat követtek a visszatérők, arról nem beszél a Szentírás. Van két ésszerű feltételezés, amelyet a térképen feltüntettünk.