Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Abimélek

Abimélek

(az atyám király):

Több filiszteus király neve vagy hivatalos címe, talán hasonló az egyiptomiak „fáraó” és a rómaiak „császár” címéhez.

1. Gérár királya, azé a városé, ahol Ábrahám és Sára i. e. 1919 táján ideiglenesen letelepedett. A király édestestvérnek hitte a házaspárt, ezért elvitette Sárát, hogy feleségül vegye, de gondviselésszerűen nem érintette az asszonyt. Miután álomban figyelmeztetést kapott Jehovától, visszaadta Sárát Ábrahámnak, és kárpótlásul jószágokat, rabszolgákat és ezer ezüstsekelt (kb. 2200 dollár) küldött neki, így kezeskedett Sára tisztaságáért. Valamivel később ez a király békeszövetséget és kölcsönös bizalmi szövetséget kötött Ábrahámmal Beér-Sebánál (1Mó 20:1–18; 21:22–34).

2. Feltehetően Gérár egy másik királya, abban az időben, amikor Izsák az éhínség miatt odament. Ez Ábrahám halála, azaz i. e. 1843 után történt. Izsák az apjához, Ábrahámhoz hasonlóan megpróbálta a húgának kiadni Rebekát, ám mikor a király véletlenül rájött, hogy Rebeka Izsák felesége, kiadott egy rendeletet a védelmükre. Mivel azonban az emberek irigyelni kezdték Izsák Istentől kapott jómódját, a király megkérte, hogy menjen el a városból. Valamivel később Gérárnak ez a királya hasonló békeszövetséget kötött Izsákkal, mint az elődje Ábrahámmal (1Mó 26:1–31).

3. Gát városának filiszteus királya Dávid idejében (Zs 34:zsf.; lásd: ÁKIS).

4. Gedeon bíró fia, aki az ágyasától született Sikemben. Az apja halála után Abimélek önhitt és arcátlan módon királlyá akarta tenni magát. Ravaszul Sikem földtulajdonosaihoz fordult anyja befolyásos családja révén. Mihelyt megszerezte anyagi támogatásukat, felbérelt néhány gazfickót, elment apjának a házához Ofrába, és lemészárolta féltestvéreit egyetlen kövön. A 70 féltestvére közül csak a legkisebb, Jótám menekült meg.

Abiméleket ezután kikiáltották királlyá, de Jehova megengedte, hogy rossz szellem alakuljon ki a sikemiek és új „királyuk” között, így fizetve meg mindazok vérbűnéért, akiknek közük volt az összeesküvéshez. Gaál felkelést szervezett, ám Abimélek hamar leverte azt, elfoglalta és lerombolta Sikem városát, és beszórta sóval. Majd El-Berit házának, vagyis szentélyének boltíves rejtekére támadt, felgyújtotta, és mintegy ezren haltak meg a tűzben korábbi szövetségesei, Sikem tornyának földtulajdonosai közül, akik odamenekültek. Abimélek ez után a siker után nyomban megtámadta az É-ra fekvő Tébecet, de a város tornyából egy asszony egy felső malomkövet hajított a fejére. Abimélek hároméves uralma akkor ért véget, amikor a fegyverhordozója az utolsó kívánságát teljesítve karddal keresztülszúrta, hogy ne mondhassák, hogy egy nő ölte meg (Bí 8:30, 31; 9:1–57; 2Sá 11:21).

5. A maszoréta szöveg – melyet a Károli-fordítás is követ – az 1Krónikák 18:16-ban ’Abiméleket’ ír. A görög Septuaginta, a latin Vulgata, a szír Pesitta és 12 héber kézirat az „Ahimélek” nevet tartalmazza, ami összhangban van a 2Sámuel 8:17-tel.