(Jehova úr):

1. Dávid negyedik fia; Haggit szülte őt Hebronban (2Sá 3:4, 5).

Bár Adóniának más volt az anyja, mint Absolonnak, mégis meglehetősen hasonlított rá, mivel „igen szép termetű volt”, és nagyravágyásban is szakasztott mása volt (1Ki 1:5, 6; vö.: 2Sá 14:25; 15:1). Adónia Dávid életének alkonyán töltött be fontos szerepet a bibliai feljegyzésben. Noha Jehova már kijelentette, hogy Salamoné lesz a királyság (1Kr 22:9, 10), Adónia hencegni kezdett, hogy ő lesz Izrael következő királya. Mivel Amnon, Absolon és valószínűleg Kileáb sem élt már, kétségkívül a legidősebb fiú jogán követelte magának a trónt. Absolonhoz hasonlóan ő is fennen hangoztatta igényeit, és apja őt sem igazította helyre. Híveket toborzott azáltal, hogy elnyerte Joábnak, a hadvezérnek, valamint Abjátárnak, a papság vezetőjének jóindulatát (1Ki 1:5–8). Ezután pedig ünnepélyes keretek között áldozott az Én-Rógel közelében, Jeruzsálemtől nem messze, ahová meghívta a királyi háznép legtöbb tagját, kivéve Salamont, Nátán prófétát és Benáját. Nyilvánvalóan az volt a szándéka, hogy királynak kiáltassa ki magát (1Ki 1:9, 10, 25).

Nátán próféta azonnal a tettek mezejére lépett, hogy megakadályozza Adónia mesterkedését. Azt tanácsolta Salamon anyjának, Betsabénak, hogy emlékeztesse Dávidot az azzal kapcsolatos esküjére, hogy Salamoné lesz a királyság. Majd Betsabét követve ő maga is megjelent a király szobájában, hogy megerősítse az asszony szavait, valamint felhívja Dávid figyelmét a helyzet súlyosságára, illetve utaljon arra, hogy úgy érzi, mintha Dávid talán a közeli társai háta mögött tenne valamit (1Ki 1:11–27). Ez tettekre indította az idős királyt, és azon nyomban parancsot adott, hogy haladéktalanul kenjék fel Salamont társuralkodójának és utódjának. Ettől a nép örömében felbolydult, és a lárma még Adónia lakomája helyszínéig is elhallatszott. Hamarosan egy futár, Abjátár pap fia jelent meg Adóniánál azzal a nyugtalanító hírrel, hogy Dávid Salamont kiáltotta ki királynak. Adónia támogatói szétrebbentek, és maga Adónia a hajlék udvarába menekült, ott keresve oltalmat. Salamon ekkor megkegyelmezett neki azzal a feltétellel, hogy derék ember lesz (1Ki 1:32–53).

Dávid halála után azonban Adónia felkereste Betsabét, és rávette, hogy jelenjen meg Salamon előtt mint közvetítője, és kérje el neki feleségül Dávid fiatal gondozóját és társát, Abiságot. Adóniának azok a szavai, hogy „engem illetett volna a királyság, és felém fordította arcát egész Izrael, hogy király legyek”, azt tükrözik, hogy  úgy érezte, megfosztották a jogától, noha állítása szerint elismerte, hogy Isten keze volt a dologban (1Ki 2:13–21). Jóllehet kérése talán csak abból a vágyából fakadt, hogy némi elégtételt kapjon a királyság elvesztéséért, szavai mégis erőteljesen azt fejezték ki, hogy továbbra is a becsvágy fűti, hiszen az volt a szokás az ókori Keleten, hogy egy király feleségei és ágyasai csakis a jogos trónörököséi lehetnek. (Vö.: 2Sá 3:7; 16:21.) Salamon is így tekintette ezt az anyja által közvetített kérést, s ezért elrendelte Adónia megöletését, mely parancsát rögvest teljesítette is Benája (1Ki 2:22–25).

2. Lévita, akit Josafát azért küldött el Júda városaiba, hogy tanítsa az embereket (2Kr 17:7–9).

3. ’A nép főinek’ egyike, akinek a leszármazottja, ha nem éppen ő maga, csatlakozott bizonyos fejedelmekhez és lévitákhoz, hogy pecséttel erősítsék meg a bűnbánatból fakadó megállapodást, melyet Nehémiás és Ezsdrás napjaiban a visszatérő izraeliták készítettek (Ne 9:38; 10:1, 14, 16). Némelyek szerint ugyanaz a személy, akiről az Ezsdrás 2:13-ban Adónikámként olvashatunk, és akinek a leszármazottai – szám szerint 666-an – Zorobábel idejében, i. e. 537-ben visszatértek Babilonból. Ha összevetjük azok nevét, akik a nép képviselőiként lepecsételték a Nehémiás 10. fejezetben említett határozatot, valamint azokét, akik az Ezsdrás 2. fejezetében a visszatérő száműzöttek fejeinek felsorolásában szerepelnek, az alátámasztani látszik ezt az állítást.