Az ajándékozásnak ősidők óta fontos szerepe volt a mindennapi életben. Ábrahám idős szolgája ékszereket ajándékozott Rebekának, amikor bizonyítékát látta, hogy Jehova ezt a lányt választotta ki feleségül Izsáknak (1Mó 24:13–22). Miután Lábán és Betuel a beleegyezését adta a házassághoz, Ábrahám szolgája további ajándékokkal kedveskedett Rebekának, sőt „elsőrangú ajándékokat adott a bátyjának és az anyjának” is (1Mó 24:50–53). Ábrahám később minden vagyonát Izsákra hagyta, de az ágyasai fiainak is adott ajándékokat, majd elküldte őket (1Mó 25:5, 6; vö.: 2Kr 21:3).

A patriarchák korában bevett gyakorlat lehetett ajándékokat adni azoknak, akiket nyomorúság ért. Amikor Jehova visszájára fordította Jób fogságát, akkor Jób fivérei, nővérei és korábbi ismerősei nemcsak azért jöttek, hogy vigasztalják, hanem mindenki adott neki „egy pénzdarabot, és mindenki egy aranykarikát” (Jób 42:10, 11).

Áldások reményében adott ajándékok: Ajándékot gyakran azért adtak, hogy elnyerjenek valamit, amit kívánatosnak tartottak. Jákob rengeteg jószágot készített elő ajándékba Ézsaunak, csak hogy kegyet találjon testvére szemében (1Mó 32:13–18; 33:8). Azt, hogy miért ragaszkodott ahhoz, hogy Ézsau elfogadja ezt az ajándékot, jobban megérthetjük, ha figyelembe vesszük azt a keleti szokást, mely szerint az ajándék elutasítása azt jelentette, hogy nem részesítik kegyben az ajándékozót (1Mó 33:10). Ugyanígy Jákob fiai is, az apjuk javaslatára, a föld legjobb terméséből vittek ajándékot Egyiptom kemény beszédű élelmezési főtisztviselőjének (aki valójában a testvérük, József volt), hogy elnyerjék jóakaratát (1Mó 42:30; 43:11, 25, 26). Asa király ezüstöt és aranyat küldött ajándékba Ben-Hadádnak, ezzel akarván rávenni, hogy bontsa fel a szövetséget, amelyet Baásával, Izrael királyával kötött (1Ki 15:18, 19).

Hogy milyen áldásokra számíthat az adakozó, arról a példabeszéd ezt mondja: „Az ember előtt az ajándéka tág teret nyit, és a nagyok elé viszi” (Pl 18:16). Az ajándék megfékezheti a haragot, de nem csillapítja az életerős férfi azzal szembeni dühét, aki házasságtörést követett el a feleségével, bármily nagy ajándékot kínál is a házasságtörő személy (Pl 21:14; 6:32–35).

Ajándékok királyoknak, prófétáknak és másoknak: A király elé járulóknak feltehetőleg szokásuk volt ajándékot is vinni. Azokról a ’semmirekellő emberekről’, akik nem tisztelték Sault, a Biblia külön megjegyzi, hogy nem vittek neki ajándékot. Főleg Salamon kapott rengeteg ajándékot azoktól, akik távoli országokból érkeztek, hogy hallhassák a bölcsességét. Az asztrológusok, akik ’a zsidók megszületett királyát’ jöttek meglátogatni, egyszerűen ezt a szokást követték, amikor ajándékokat adtak a kisgyermek Jézusnak (1Sá 10:27; 1Ki 10:10, 24, 25; Mt 2:1, 2, 11; lásd még: 2Ki 20:12; 2Kr 17:5). Időnként azok is ajándékot vittek magukkal, akik valamelyik prófétához mentek tudakozódni (1Sá 9:7; 2Ki 8:8, 9). Isten prófétái azonban nem vártak el, illetve nem kértek ajándékot a szolgálataikért, ami abból is látható, hogy Elizeus nem volt hajlandó elfogadni „áldásként az ajándékot” Naámán kezéből (2Ki 5:15, 16).

Gyakran olyanokat jutalmaztak ajándékkal, akik sikerrel végeztek el valamilyen feladatot (2Sá 18:11; Dá 2:6, 48; 5:16, 17, 29). A Törvény szerint egy szabadon bocsátott rabszolgát nem volt szabad üres kézzel elküldeni; adni kellett neki valamit ajándékba a nyájból, a szérűről, illetve az olaj- és szőlőprésből (5Mó 15:13, 14). Nagy örvendezéssel együtt járó alkalmakkor ugyancsak ajándékokat adhattak (Esz 9:20–22; vö.: Je 11:10).

A szentéllyel kapcsolatban: Isten a lévitákat ajándékul választotta ki Áron háza számára mint Jehovának adottakat, hogy elvégezzék a szentély körüli szolgálatot (4Mó 18:6, 7). Ezenkívül a gibeoniakat és másokat, akik szolgák lettek a szentélynél, úgy hívták, hogy nétineusok, ami azt jelenti, hogy ’odaadottak’ (Jzs 9:27; 1Kr 9:2; Ezs 8:20). Továbbá a Biblia a szentély szolgálatát támogató hozzájárulásokat és az áldozatokat is ajándékoknak nevezi (2Mó 28:38; 3Mó 23:37, 38; 4Mó 18:29; Mt 5:23, 24; Lk 21:1).

Mivel Jehova a Teremtő, minden az övé. Éppen ezért az adakozók az igaz imádatot előmozdító fizikai adományaikkal csupán visszaadnak valamennyit abból, amit eredetileg Istentől kaptak (Zs 50:10; 1Kr 29:14).

 Intelem az ajándékokra vonatkozólag: Mivel a megvesztegetésül adott ajándékok megronthatják a szívet és elferdíthetik az ítéletet, a Szentírás arra int, hogy gyűlöljük az ilyen ajándékokat. A Biblia elítéli azokat, akik az ajándékokat hajhásszák (5Mó 16:19, 20; Pr 7:7; Pl 15:27; Ézs 1:23; lásd: MEGVESZTEGETÉS). Továbbá „aki hazug ajándékkal dicsekszik”, de nem cselekszik összhangban a dicsekvésével, az hasonlatos ’a páratelt felhőhöz és a zápor nélküli szélhez’ (Pl 25:14). Az ajándékozónak sok társa lehet, de az adakozása nem hozhat tartós barátságot (Pl 19:6).

A Keresztény Görög Iratok szigorú bírálattal illet bizonyos ajándékozással kapcsolatos szokásokat. Jézus elítélte az írástudókat és farizeusokat, amiért áthágták az apa és anya tiszteletét előíró parancsolatot. Szerintük, ha valaki Istennek odaszentelt ajándéknak jelentette ki a vagyonát, akkor már nem kellett vele a szüleit segítenie, noha ő maga továbbra is felhasználhatta (Mt 15:1–6; lásd: KORBÁN). A viszontajándékra számító adakozásban semmi dicséretre méltó sincs (Lk 6:30–36; 14:12–14). Jehovának csak az önzetlen és fitogtatás nélküli adakozás tetszik (Mt 6:2–4; 1Ko 13:3).

Keresztényi adakozás: A korai keresztények ajándékokkal, vagyis hozzájárulásokkal segítették szükséget szenvedő testvéreiket (Ró 15:26; 1Ko 16:1, 2). Az ilyen ajándékok azonban mind önkéntes adományok voltak, ahogy azt Pál szavai is megerősítik: „Mindenki úgy cselekedjen, ahogy eltökélte szívében, ne kelletlenül vagy kényszerűségből, mert a vidám adakozót szereti az Isten” (2Ko 9:7). Azokat is segítették még, akik teljesen a keresztény szolgálatnak szentelték magukat, például Pál apostolt. Mindamellett Pál – bár igen nagyra értékelte a testvérei adományait – nem várta az ajándékokat (Fi 4:15–17).

A keresztények a fizikai ajándékoknál valami értékesebbet is tudnak adni. Idejükből és képességeikből adva elmebelileg és szellemileg felvilágosíthatnak és építhetnek másokat, ami még nagyobb boldogsággal jár. A legnagyobb ajándék, amelyet felkínálhat valaki, Isten Szavának a megértése, mert ez vezetheti el a megajándékozott személyt az örök életre (Jn 6:26, 27; 17:3; Cs 20:35; 2Ko 12:15; Je 22:17; lásd: IRGALMAS ADOMÁNYOK).