(héb.: tap·púʹach):

Sok találgatásra ad okot, hogy mivel azonosítható a héber tap·púʹach szóval jelölt fa és gyümölcs. Maga a héber szó olyasmire utal, aminek jellegzetes az illata és az aromája. A ’lehel; sóhajtozik; levegő után kapkod’ jelentésű ná·fachʹ alapszóból ered (1Mó 2:7; Jób 31:39; Jr 15:9). M. C. Fisher erről a következőket írta: „Jelentéstani szempontból először erőltetettnek tűnik a [ná·fachʹ szóval való] kapcsolat, de itt a ’lélegzik’, ’illatot lehel’ gondolatról van szó. A púʹach alkotóelem egyrészt azt jelenti, hogy ’fúj’ (a szél), másrészt, hogy ’kellemes illatot lehel, illatos’” (R. L. Harris [szerk.]: Theological Wordbook of the Old Testament. 1980, 2. köt. 586. o.).

Számos gyümölcs jött szóba az alma helyett, például a narancs, a citronád, a birsalma és a kajszibarack. Legfőbb érvként azt hozták fel amellett, hogy nem lehet almáról szó, hogy a Palesztina nagy részén uralkodó forró és száraz éghajlat nem kedvez az almatermesztésnek. Ám a héber szóval rokon arab tuffáh jelentése elsősorban ’alma’, és érdemes megjegyezni, hogy a héber Tappuah és Bét-Tappuah helységnevek (amelyek alighanem arról kapták a nevüket, hogy a környékükön elterjedt volt ez a gyümölcs) fennmaradtak az arab megfelelőikben, amelyek a tuffáh szót tartalmazzák (Jzs 12:17; 15:34, 53; 16:8; 17:8). Márpedig ezek a helyek nem alacsonyan fekvő területeken voltak, hanem hegyvidéken, ahol általában mérsékeltebb az éghajlat. Másrészt nem lehet teljesen kizárni annak a lehetőségét sem, hogy a múltban az éghajlat egy kicsit más volt. Izraelben egyébként még mindig nő almafa, ami miatt úgy tűnik, ez a növény megfelel a bibliai leírásnak. William Thomson, aki a XIX. században sok évet töltött Szíriában és Palesztinában, arról számol be, hogy még a Filisztea síkságán fekvő Askelon környékén is talált almáskerteket (J. Grande [átd.]: The Land and the Book. 1910, 545–546. o.).

Az almafáról (Malus) főként az Énekek énekében van szó, ahol Sulamit szerelmes szavakkal az almafa üdítő árnyékához és gyümölcsének édes zamatához hasonlítja a kedvesét, a pásztorlegényt (Én 2:3, 5). A király azt mondja, hogy Sulamit lehelete olyan, mint az almák illata (Én 7:8; lásd még: 8:5). A Példabeszédek könyve (25:11) a találó, megfelelő időben mondott szóról azt írja, hogy olyan, „mint aranyalmadíszek ezüstvéseteken”. Ezeken kívül már csak a Jóel 1:12 tesz említést az almáról. A Szentírás egyáltalán nem támasztja alá azt az általánosan elterjedt nézetet, hogy az alma volt a tiltott gyümölcs az Édenben.