(héb.: ʼal·gúm·mímʹ [2Kr 2:8; 9:10, 11]; ʼal·mug·gímʹ [1Ki 10:11, 12]):

Egy fa azok közül, amelyeket Salamon kért Hírámtól, Tírusz királyától a templom építéséhez, és amelyekből lépcsők, támaszok, valamint hárfák és húros hangszerek készültek.

Nem lehet pontosan meghatározni, hogy mely fával azonos az ebben a beszámolóban szereplő almuggimfa. A hagyomány szerint a vörös szantálfáról (Pterocarpus santalinus) van szó, amely napjainkban Indiában és Srí Lankán honos, bár némelyek szerint az almuggimfa inkább a fehér szantálfával (Santalum album) azonos, talán azért, mert Josephus állítása szerint fehér volt a színe (A zsidók története. VIII. könyv, 7. fej., 1. bek.). A vörös szantálfa eléri a kb. 7,5-9 m-es magasságot; kemény, finom erezetű, vörösesbarna fa, amelyet nagyon fényesre lehet csiszolni. Úgy vélik, alkalmas arra,  hogy olyan hangszereket készítsenek belőle, amelyekről a Biblia beszél. Ennek a fának édes illata van, és igen ellenálló a rovarokkal szemben.

Napjainkban nem nő vörös szantálfa Libanonban, de a beszámoló nem is mondja ki egyértelműen, hogy az „almuggimfa” Libanonban nőtt-e vagy sem. Mindenesetre Hírám később jónak látta, hogy Ofírból hozasson ilyen fát. Meglehet, hogy a faanyag Ofírban is csak importáru volt, hiszen Ofír egy fajta központ volt, amely Indiával, valamint Egyiptommal és más afrikai területekkel kereskedett (1Ki 10:11, 22). A következő kijelentés is arról tanúskodik, hogy ritka és értékes volt az a fa, amelyet Hírám szállított: „Nem került oda annyi almuggimfa, és nem is láttak annyit mind a mai napig” (1Ki 10:12).