A héber ʼáv (apa, atya) szóhoz hasonlóan az ʼém (anya) is hangutánzó szó lehet, az első olyan hangok nyomán, amelyeket egy kisbaba kiejt. Jelentheti valakinek az anyját, esetleg mostohaanyját (1Mó 37:10; vö.: 1Mó 30:22–24; 35:16–19), valamint az ősanyját is, hiszen Ádám felesége, Éva „minden élő anyja” volt (1Mó 3:20; 1Ki 15:10). Görögül az „anya” mé ʹtér. Az „anya” szó héber és görög megfelelőjének számos átvitt értelme is van.

A héber nők égtek a vágytól, hogy nagy családjuk legyen, mivel Isten megígérte, hogy nagy nemzetté teszi Izraelt, és közöttük születik meg a megígért mag (1Mó 18:18; 22:18; 2Mó 19:5, 6). A gyermektelenséget tartották az egyik legnagyobb csapásnak (1Mó 30:1).

A törvényszövetség alatt úgy volt, hogy az anyák a fiúgyermek születése után 40 (7 + 33) napig, a lánygyermekek születése után pedig kétszer ennyi ideig, azaz 80 (14 + 66) napig szertartásilag ’tisztátalanok’ voltak (3Mó 12:2–5).  A 7, illetve 14 napon át mindenkinek tisztátalanok voltak, még a férjüknek is, a 33, illetve a 66 napon át viszont csak a szent dolgok és a szentélynél végzett vallásos szolgálattal kapcsolatos dolgok szempontjából voltak tisztátalanok.

A héber anyák a gyermekeiket hároméves korukig, néha pedig egészen ötéves korukig vagy még tovább szoptatták, ugyanis úgy gondolták, hogy minél tovább szopik a gyermek, annál erősebb lesz. (Lásd: ELVÁLASZTÁS.) Ha az anya meghalt, vagy nem volt elég teje, akkor dajkát fogadtak. Ezért a Bibliában a „kisgyermekek és csecsemők” kifejezés olyan kicsinyekre is utalhat, akiket már el lehet választani, akiknek már lehet némi ismeretük, így képesek dicsérni Jehovát, és a szentélyben tanulni (Mt 21:15, 16; 1Sá 1:23, 24; 2:11).

Anya és gyermeke között igen meghitt volt a kapcsolat, mivel az elválasztásig az anya viselte gondját a gyermeknek; utána már az apa is több személyes figyelmet fordított a gyermek nevelésére. Az anyának elismerten fontos szerepe volt a családban. Még nagyon idős korában is kijárt neki a tisztelet (2Mó 20:12; 21:15, 17; Pl 23:22; 5Mó 5:16; 21:18–21; 27:16). Természetesen mindig alá volt rendelve a férjének, akinek tisztelettel és engedelmességgel tartozott. Jézus a gyermekkorában mindig alárendelte magát nevelőapjának, Józsefnek, és az anyjának, Máriának (Lk 2:51, 52).

Ha az apának több felesége volt, a fiai az „anyám” megnevezéssel tettek különbséget az igazi anyjuk és az apjuk többi felesége között. Az édestestvéreket az „anyám fiai” kifejezéssel különböztették meg a féltestvérektől (Bí 8:19; 1Mó 43:29).

Az anyának közölnie kellett a gyermekekkel az apa utasításait és parancsait, és gondoskodnia kellett róla, hogy meg is tartsák azokat (Pl 1:8; 6:20; 31:1). Az anya igazgatta a háznépet a férje fősége alatt. A gyermekszülés és a gyermekek helyes nevelése elfoglaltságot adott neki, így nagymértékben védve volt attól, hogy pletykálkodjon vagy más dolgába ártsa magát. Ez nagy biztonságot jelentett számára, feltéve, ha megmaradt a hitben (1Ti 5:9–14; 2:15). Egy jó anyának ételt kellett készítenie, kelmét szőnie és ruhákat varrnia a gyermekeinek és a háznépe más tagjainak, és nagyon valószínű, hogy a férje és a fiai megdicsérték őt mások előtt (Pl 31:15, 19, 21, 28).

Jelképes értelem: Az „anya” szót a Bírák 5:7-ben egy olyan asszonyra alkalmazzák, aki támogat másokat, és törődik velük. Pál „a szoptató anya” gyengéd törődéséhez hasonlította azt, ahogyan a szellemi gyermekeivel bánt, akikkel megismertette Isten igazságát (1Te 2:7; lásd: GYENGÉDSÉG).

A szoros szellemi kapcsolat miatt a keresztény nők olyanok, mintha hittársaik anyái és nővérei lennének, és ennek megfelelő tisztelettel és tisztasággal kell bánni velük (Mk 3:35; 1Ti 5:1, 2). Azok a keresztény feleségek, akik követik Ábrahám feleségének, Sárának a jó példáját, az ő ’gyermekeinek’ mondatnak (1Pt 3:6).

Minthogy az ember teste „a föld porából” lett megalkotva, a földet jelképes értelemben az ember ’anyjához’ lehet hasonlítani (1Mó 2:7; Jób 1:21). Egy város is nevezhető anyának, a lakosai pedig a gyermekeinek. Jeruzsálem, ahol a kormányzás székhelye volt, az egész nemzetet képviselte, és Izrael népének tagjait a város gyermekeinek tekintették (Ga 4:25, 26; Ez 23:4, 25; vö.: Zs 137:8, 9). Továbbá egy nagy várost a körülötte levő „alárendelt városai” anyjának tartottak, amelyek szó szerinti fordításban a „leányai” voltak (Ez 16:46, 48, 53, 55; lásd: MKB, lábj. a 46. v.-hez). Nagy Babilont, „a nagy várost” így nevezik: „a szajháknak és a föld utálatosságainak anyja” (Je 17:5, 18).