Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Báruk

Báruk

(áldott):

1. Jeremiás titkára és egyben írnoka. Báruk Néria fia volt, és testvére annak a Serájának, aki Sedékiás szállásmestereként szolgált, és aki felolvasta Jeremiás tekercsének tartalmát az Eufrátesz mentén (Jr 32:12; 51:59–64).

Joákim király negyedik évében, i. e. 625-ben Jeremiás diktálni kezdett Báruknak, és ő leírta egy tekercsre a Jeruzsálem pusztulásáról szóló prófétai üzenetet. A következő év késő őszén (i. e. 624) Báruk felolvasta a tekercs tartalmát a Jehova házának bejáratánál lévő „nép füle hallatára”. Majd azt a felszólítást kapta, hogy olvassa fel az összegyűlt fejedelmek előtt is, akik a hallottak hatására és attól való félelmükben, hogy mi lesz, ha a szó a király fülébe jut, sürgették Bárukot és Jeremiást, hogy rejtőzzenek el. Joákim az ítélet bejelentését hallva darabonként elégette a tekercset, és parancsot adott, hogy hozzák elé Bárukot és Jeremiást, „Jehova azonban elrejtette őket”. Jeremiás újból diktálni kezdett Báruknak, aki ekkor egy másik, az előzőhöz hasonló tekercset írt, csakhogy még ’sok beszédet’ hozzáfűzött, mely Jehova szájából származott (Jr 36:1–32).

Tizenhat évvel később, Sedékiás uralkodásának tizedik évében, csupán hónapokkal Jeruzsálem kifosztása előtt, Báruk fogta a szerződést arról a telekről, amelyet Jeremiás vásárolt meg az egyik unokatestvérétől, és beletette egy cserépedénybe, hogy megőrizze, és hogy baja ne essék (Jr 32:1, 9–16).

Valamikor az első tekercs írása közben, amikor Báruk fáradtságról panaszkodott, Jehova így figyelmeztette: ’Ne akarj magadnak nagy dolgokat.’ Ám a hűsége miatt mégis azt az ígéretet kapta, hogy ’minden helyen, ahová csak megy’, életben marad, és biztonságra talál, és ez nemcsak Jeruzsálem borzalmas ostroma idején történt így, hanem még utána is, amikor a lázadó nép arra kényszerítette őt és Jeremiást, hogy menjenek le velük Egyiptomba (Jr 45:1–5; 43:4–7).

2. Zabbai fia. Báruk „nagy hévvel” dolgozott, segítve Nehémiásnak, amikor Jeruzsálem falait újjáépítették (Ne 3:20). Feltehetően megegyezik a 3-as számmal jelzett személlyel.

3. Egy pap, akinek a leszármazottja, ha nem éppen ő maga, részt vett Nehémiás ’megbízható megállapodásának’ lepecsételésében (Ne 9:38; 10:1, 6, 8). Ha maga Báruk volt az, aki lepecsételte ezt a megállapodást, akkor lehet, hogy ugyanaz, mint a 2-es számmal jelzett személy.

4. Apja vagy ősapja Maáséjának, aki Nehémiás idejében Jeruzsálemben élt. Júda leszármazottja (Ne 11:4–6).