Általánosságban valakinek a munkájáért vagy szolgálatáért járó fizetség (3Mó 19:13). A bérhez kapcsolódik az is, amikor valakit felfogadnak (Mt 20:1), vagy valamit bérelnek (2Mó 22:14, 15; Cs 28:30). A „fizetség” szinonimája lehet a „jutalom”-nak. Például Nabukodonozor király azt kapta fizetségként vagy jutalomként a szolgálatáért, vagyis amiért Jehova ítéletét végrehajtva elpusztította Tíruszt, hogy legyőzhette Egyiptomot, és zsákmányként elvihette annak minden gazdagságát (Ez 29:18, 19; lásd még:  Ru 2:12; Ézs 61:8; 62:11). A Zakariás 11:12 beteljesedéseképpen Iskariót Júdás 30 ezüstöt (ha sekelről van szó, 66 dollárnyi összeget) kapott a papoktól ’bérként’ azért, mert elárulta Jézus Krisztust (Mt 26:14–16; 27:3–10; Cs 1:18; lásd: MEGVESZTEGETÉS). A „bér” olykor azt is jelentheti, hogy ’járandóság’. „A bűn zsoldja [azaz „fizetsége”, „bére”] a halál” (Ró 6:23; lásd még: Zs 109:20; Ézs 65:6, 7).

Amikor felfogadtak valakit, nemcsak pénzzel vagy ezüsttel fizethettek neki (2Kr 24:11, 12; 25:6), hanem háziállatokkal, mezőgazdasági terményekkel és egyebekkel is. Jákob a 14 évi munkájáért bérként a két feleségét kapta, Leát és Ráhelt. Ezenkívül további 6 évi munkájáért Lábán nyájának egy megállapodásba foglalt részét (1Mó 29:15, 18, 27; 31:41). Amikor Lea a fia mandragórabogyóit Ráhelnek adta, ’bérbe vette’ Jákobot, hogy vele hálhasson. Ezért mondta azt a megszületett fiúra, hogy a ’bére’ (1Mó 30:14–18). Jézus földi szolgálata idején a mezőgazdasági munkások átlagos napi bére nyilvánvalóan egy dénár (0,74 dollár) volt (Mt 20:2).

Isten Izraelnek adott törvénye megkövetelte, hogy a munkanap végén fizessék ki a béreseket (3Mó 19:13; 5Mó 24:14, 15). A Szentírás súlyosan elítéli azokat, akik becstelenül bánnak a felfogadott munkások bérével (Jr 22:13; Ma 3:5; Jk 5:4).

Gondosan kellett eljárnia annak, aki felfogadott másokat, hogy azok biztosan hozzáértők legyenek. Ezért mondja a példabeszéd: „Mint az íjász, aki mindenre rálő, olyan az, aki felfogadja a bolondot, vagy aki felfogadja az arra járót” (Pl 26:10).

A tiszta imádat érdekeiért kizárólagos odaadást mutató személyekre kiterjesztett vendégszeretet és anyagi támogatás a következő alapelv szerint a nekik járó bérnek is nevezhető: „méltó a munkás a bérére” (Lk 10:7; 1Ti 5:17, 18). A tized, melyet az izraeliták adtak, a léviták bére volt a szentélynél végzett szolgálatukért (4Mó 18:26, 30, 31). Ezzel szemben az Isten előtti igazságos állapot és az örök élet nem fizetségként adatik azoknak, akik Istent szolgálják, hanem ezek ajándékok, amelyek Istennek a Jézus Krisztuson keresztül megnyilvánuló ki nem érdemelt kedvességéből erednek, és azért áradhatnak ki rájuk, mert hisznek Krisztus váltságáldozatában (Ró 4:2–8; 6:23).

Mivel Aggeus próféta napjaiban a szentély el lett hanyagolva, Jehova visszatartotta áldását, hogy akik bérért elszegődnek, azok ’lyukas zsákért szegődjenek el’, vagyis csak csekély bért kaptak, és az is gyorsan elfogyott (Ag 1:3–6). Majd a templom helyreállítását megelőző napokat illetően Jehova ezt mondta Zakariás által: „Azok előtt a napok előtt nem volt bérük az embereknek; a háziállatoknak sem volt bérük” (Za 8:9, 10; lásd: AJÁNDÉKOK; AJÁNDÉKOK ISTENTŐL; BÉRES).

A héber szá·khar ʹ szóval (általában azt jelenti, hogy ’fizetség’, vagyis valakinek a munkájáért, ill. szolgálatáért kifizetett bér) ellentétben a héber ná·thanʹ (ad) szóból származó ʼeth·nanʹ szóval a Szentírás kizárólag olyan bérre utal, amelyet szó szerinti vagy jelképes szajhálkodásért kap valaki. Ennélfogva az ʼeth·nanʹ szó inkább az ajándék gondolatát hordozza, semmint a munkáért járó fizetségét, és rendszerint pejoratív értelemben használatos. A Törvény megtiltotta, hogy akár „prostituáltnak a bérét”, akár „kutyának az árát” a szentélybe vigyék valamilyen fogadalom miatt. Az utóbbi valószínűleg homoszexuális férfi bérére utal (5Mó 23:18). Ennek fényében az, hogy Tírusz bére, melyet azért kapott, mert szajhálkodott a nemzetekkel, szent lesz Jehovának, nyilván azt jelenti, hogy a Legfelségesebb megszenteli Tírusz anyagi nyereségét abban az értelemben, hogy tenni fog azért, hogy az az akarata szerint legyen felhasználva, illetve hogy előidézi, hogy a szolgái javára váljon (Ézs 23:17, 18; vö.: Ne 13:16). Mind Júda, mind Izrael elkövette azt a bűnt, hogy szajhálkodásra adta magát, odaadva magát más nemzeteknek (Ez 23:1–16; Hó 9:1; Mi 1:6, 7). Isten azonban ezzel kapcsolatban kifejezetten elítélte Jeruzsálemet valami szokatlan dologért: a szajhákkal ellentétben, akik bért kapnak, még maga Jeruzsálem adott bért azoknak a nemzeteknek, amelyek szajhálkodtak vele (Ez 16:26–34, 41).