(zűrzavar):

1. Bábel későbbi neve. Ez a híres-neves város az Eufrátesz folyónál feküdt Sineár síkságán, úgy 870 km-re K-re Jeruzsálemtől, és mintegy 80 km-re D-re Bagdadtól. Babilon romjai hatalmas, háromszög alakú területen fekszenek. Több domb is van itt szétszórtan. A háromszög é. részén elhelyezkedő Tell-Bábil (Mudzselibe) őrzi a város ókori nevét, és Hillától (Irak) úgy 10 km-re É-ra fekszik. (Lásd:  BABILON 2.; SINEÁR.)

A város az Eufrátesz folyó két partján helyezkedett el. Kettős falrendszer vette körbe Babilont, ami látszólag bevehetetlenné tette.

A belső falrendszer: Nyers téglából építették, és két falból állt. Ezek közül a beljebb eső fal 6,5 m vastag volt, a kijjebb eső pedig 7 m-rel távolabb helyezkedett el, és úgy 3,5 m vastag volt. Ezeken a falakon mintegy támpillérként védőbástyák voltak, amelyek egyben szerkezetileg is erősítették a falakat. A külső faltól kb. 20 m-rel kijjebb volt egy rakpart, amelyet bitumenbe rakott, égetett téglákból készítettek. Ezen a falon túl volt egy vizesárok, amely össze volt kötve az Eufrátesznek a várostól É-ra és D-re eső szakaszával. Ez biztosította a vízellátást, és egyben az ellenséges hadseregek ellen védelmet is nyújtott. A babiloni iratok arról tanúskodnak, hogy nyolc kapun keresztül lehetett bejutni a város belsejébe. Babilon kapuiból mind ez ideig négyet találtak meg és ástak ki.

A külső falrendszer: Ezt az Eufrátesztől K-re eső falrendszert II. Nabukodonozor (aki lerombolta Salamon templomát) építette még a városhoz, s ezzel nagy részt csatolt hozzá a síkságból É-on, K-en és D-en, hogy a közelben élők odamenekülhessenek háború idején. Ez a külső falrendszer is két falból tevődött össze. A beljebb eső fal égetetlen téglákból készült, kb. 7 m vastag volt, és ezen a falon védőbástyák szolgáltak támpillér gyanánt. Ezen túl, úgy 12 m-rel arrébb volt az égetett téglából készült külső fal, és két részből állt, amelyeket a tornyaik kapcsoltak össze: az egyik majdnem 8 m vastag volt, a hozzákapcsolódó rész pedig úgy 3,5 m vastag.

Nabú-naid kötötte össze a külső falrendszer végeit azáltal, hogy falat épített a folyó k. partja mentén. Ez a fal kb. 8,5 m széles volt, és ennek is voltak tornyai, és egy 3,5 m széles rakpart is tartozott hozzá.

Az i. e. V. században élt görög történész, Hérodotosz azt mondja, hogy az Eufráteszt mindkét oldalról folyamatos rakpart („gát”) szegélyezte, ezt a várostól falak választották el, amelyeknek kapubejárói voltak. Az elmondása alapján a város falai kb. 90 m magasak, 26,5 m vastagok és úgy 95 km hosszúak voltak. Ám úgy tűnik, Hérodotosz eltúlozta a tényeket Babilonnal kapcsolatban. A régészeti bizonyítékok azt mutatják, hogy Babilon mérete sokkal kisebb volt, a külső falrendszer pedig jóval rövidebb és alacsonyabb. Nem találtak arra vonatkozó bizonyítékot, hogy közvetlenül a folyó ny. partján lett volna rakpart.

A masszív falakból nyíló kapuktól indulva utcák szelték keresztül a várost. A felvonulási út, a legfőbb sugárút ki volt kövezve és a kétoldalt lévő falakat oroszlánok díszítették (KÉP: 2. köt. 323. o.). II. Nabukodonozor helyreállította és kibővítette a régi palotát, és épített egy nyári palotát is, úgy 2 km-re É-ra. Ezenkívül épített egy boltíves árkádsorból álló, hatalmas építményt egymás fölött elhelyezkedő teraszokkal, amelyet babiloni függőkertekként ismerünk, és „az ókori világ csodáinak” egyikeként tartanak számon.

Ez az Eufrátesz két partján elterülő metropolis a világ kereskedelmi és ipari központja volt. Ám azonkívül, hogy fontos ipari központ volt,  egyben raktárul is szolgált a Kelet és Nyugat népei között folyó kereskedelemben, a szárazföldi és a tengeri kereskedelemben egyaránt. Így hát Babilon hajóraja eljutott a Perzsa-öbölig és a távoli tengerekig is.

Történelme: Az i. e. harmadik évezred második felében élő Nimród alapította Babilont, hogy az emberek első politikai birodalmának a fővárosa legyen. Ennek a városnak az építése azonban hirtelen félbemaradt, ugyanis zavar támadt a gondolatközlésben (1Mó 11:9). Később nemzedékek jöttek-mentek, és mind szerették volna újjáépíteni. Hammurápi kibővítette a várost, megerősítette, és megtette a szemita uralom alatti Babilóniai Birodalom fővárosává.

Az asszír világhatalom idején Babilon többször is küzdelmekbe és lázadásokba keveredett. Majd a második világhatalom hanyatlásával a káldeus Nabú-apla-uszur i. e. kb. 645-ben egy új dinasztiát alapított Babilonban. A fia, II. Nabukodonozor, aki befejezte a város helyreállítását, és dicsőségének fénykorát hozta el, így dicsekedett: „Hát nem ez az a nagy Babilon, amelyet én építettem. . .?” (Dá 4:30). A harmadik világhatalom fővárosaként ilyen fénykorát élte egészen i. e. 539. október 5. éjjeléig (a Gergely-naptár szerint), amikor Babilont legyőzték Nagy Círusz parancsnoksága alatt a beözönlő méd–perzsa seregek.

Babilon e végzetes éjszakáján Belsazár lakomát tartott ezer főrangú emberével. Nabú-naid nem volt ott, hogy láthatta volna azt a bizonyos baljós írást a fal vakolatán: „MENE, MENE, TEKEL és PARSZIN” (Dá 5:5–28). Miután a perzsák vereséget mértek Nabú-naidra, a DNy-ra lévő Borszippa városában keresett menedéket. Ám Jehova prófétája, Dániel ott volt Babilonban azon az éjjelen i. e. 539. október 5-én, és tudatta, hogy mit jelent az, ami a falra van írva. Círusz seregei, amelyek Babilon bevehetetlennek tűnő falai körül táboroztak, nem aludtak. Hatalmas tettek éjszakája volt ez számukra. Zseniális stratégiaként Círusz hadmérnökei elvezették e nagy folyónak, az Eufrátesznek a vizét, amely áthaladt Babilon városán. Ezután a perzsák leereszkedtek a folyó medrébe, majd felkapaszkodtak a folyó partjára, hogy rajtaüssenek a városon a rakpart mentén lévő kapukon keresztül. Gyorsan haladva az utcákon végeztek mindazokkal, akik ellenálltak, majd bevették a palotát, és Belsazárt is megölték. És a harc ezzel véget is ért. Babilon egyetlen éjszaka alatt elbukott, s így vége lett az évszázadokon át tartó szemita uralomnak; Babilon indoeurópai fennhatóság alá került, és Jehova prófétai szava beteljesedett (Ézs 44:27; 45:1, 2; Jr 50:38; 51:30–32; lásd: KÉP: 2. köt. 325. o.; CÍRUSZ).

Ettől az emlékezetes időponttól, i. e. 539-től kezdve a város hanyatlásával Babilon dicsősége is leáldozóban volt. Babilon kétszer is fellázadt Dareiosz Hüsztaszpész (I. Dáriusz) perzsa uralkodó ellen, és a második alkalommal a város falait lebontották. A részlegesen helyreállított város fellázadt I. Xerxész ellen is, és ezek után Babilont kifosztották. Nagy Sándor szerette volna Babilont a fővárosává tenni, de i. e. 323-ban hirtelen elhunyt. Nikatór i. e. 312-ben legyőzte a várost, és sok mindent elszállított onnan a Tigris partjára, hogy felépítse új fővárosát, Szeleukiát. Ám a város a keresztény kor kezdetén még mindig létezett, és a zsidók közül is élt még ott egy csoport, ami miatt Péter apostol ellátogatott Babilonba, ahogy az kiderül a leveléből (1Pt 5:13). Az ott talált feliratokból látható, hogy Babilonban Bél temploma még i. sz. 75-ben is megvolt. I. sz. a IV. századra a város már romokban hevert, és végül megszűnt létezni. Nem maradt belőle más, csak egy ’kőrakás’ (Jr 51:37).

Ma Babilon helyén csupán halmok és romok vannak, igazi pusztaság (KÉP: 2. köt. 324. o.). Az Archaeology and Old Testament Study c. könyv kijelenti: „Ezeket a nagy területen fekvő romokat – melyeknek csak egy kis részét tárták fel Koldewey munkája ellenére – az elmúlt századokban alaposan kifosztották, hogy építőanyagot nyerjenek belőlük. Részben emiatt a felület nagy részén olyan kaotikus a zűrzavar, hogy erősen emlékeztet az Ézs 13:19–22-ben, valamint a Jer 50:39 kk. [és a következő versekben] lévő próféciákra, és a pusztaság érzetét csak fokozza a szárazság, amely a romos terület nagy részét jellemzi” (D. W. Thomas szerk.; Oxford, 1967, 41. o.).

Vallása: Babilon rendkívül vallásos hely volt. Az ásatások és az ókori szövegek tanúsága szerint több mint 50 templom volt ott. A királyi város legfőbb istene Marduk volt, akit a Bibliában Merodáknak neveznek. Egyesek szerint Nimródot istenítették Mardukként, ám a tudósok véleménye az istenek bizonyos emberekkel való azonosítását illetően eltérő. A babilóniaiak vallásában az istenháromságok is jellemzőek voltak. Ezek egyike két istenből, Színből (a holdistenből) és Samasból (a napistenből), valamint egy istennőből, Istárból tevődött össze; ezeket az állatöv uralkodóinak tartották. Volt egy másik háromság is, amely Labartu, Labasu és Akhkhasu ördögökből állt. A bálványimádat mindenütt nyilvánvaló volt. Babilon csakugyan a „faragott képmások földje” és az undorító, ’mocskos bálványok’ földje volt (Jr 50:1, 2, 38).

A babilóniaiak hittek az emberi lélek halhatatlanságában (ifj. M. Jastrow: The Religion of Babylonia and Assyria. 1898, 556. o.).

 A babilóniaiak fejlesztették ki az asztrológiát abbeli erőfeszítésükben, hogy az ember jövőjét fürkésszék a csillagokban. (Lásd: ASZTROLÓGUSOK.) A mágia, varázslás és az asztrológia fontos részét alkották a vallásuknak (Ézs 47:12, 13; Dá 2:27; 4:7). Sok égitestet, így például bolygókat is babilóniai istenekről neveztek el. A jóslás alapvető része volt a babilóniai vallásnak még Nabukodonozor idejében is, aki jósláshoz folyamodott a döntések meghozatalakor (Ez 21:20–22).

Izrael ősi ellensége: A Biblia sokszor hivatkozik Babilonra, kezdve Mózes első könyvében az eredeti Bábel városáról szóló beszámolóval (1Mó 10:10; 11:1–9). Az Ákán által elvett, Jerikóból származó zsákmány közt ’egy sineári díszruha’ is volt (Jzs 7:21). Izrael északi királyságának i. e. 740-ben bekövetkezett bukása után Babilonból és más vidékekről is telepítettek Izrael területére embereket a fogságba hurcolt izraeliták helyett (2Ki 17:24, 30). Ezékiás elkövette azt a hibát, hogy a Babilonból jött követeknek megmutatta házának kincseit; később ezeket a kincseket Babilonba szállították, csakúgy, mint Ezékiás ’fiai’ közül némelyeket (2Ki 20:12–18; 24:12; 25:6, 7). Manassé királyt (i. e. 716–662) ugyancsak Babilonba vitték fogolyként, de mivel megalázta magát, Jehova visszahelyezte a trónjára (2Kr 33:11). Nabukodonozor király elvitte Jehova házának értékes eszközeit, és több ezer foglyot is Babilonba hurcolt (2Ki 24:1–25:30; 2Kr 36:6–20).

A Keresztény Görög Iratok elmondja, hogy a babiloni rabságba hurcolt Jekóniás (Joákin) miként volt láncszem a Jézusig vezető leszármazási vonalon (Mt 1:11, 12, 17). Péter apostol az első kanonikus levelét Babilonból írta (1Pt 5:13; lásd: PÉTER LEVELEI). Ez a ’Babilon’ az Eufrátesz partján lévő város volt, és nem Róma, ahogy némelyek állítják.

Lásd: NAGY BABILON.

  2. A Babilóniai Birodalomra is utaltak fővárosának, Babilonnak a nevével. Ennek a birodalomnak a nagy része az Alsó-Mezopotámiai-alföldön helyezkedett el (TÉRKÉP: 2. köt. 321. o.).

A történészek olykor felosztják Babilóniát, és az é. részét Akkádnak, a d. részét pedig Sumernek vagy Káldeának nevezik. A Szentírás eredetileg ’Sineár földjének’ nevezte ezt a területet (1Mó 10:10; 11:2; lásd: SINEÁR). Később, amikor uralkodói Babilont tették meg fővárosuknak, ez a terület Babilóniaként vált ismertté. Mivel időnként káldeus dinasztiák voltak hatalmon, ’a káldeusok földjének’ is nevezték (Jr 24:5; 25:12; Ez 12:13). Babilónia néhány ősi városa volt Adab, Akkád, Babilon, Borszippa, Erek, Kis, Lagas, Nippur és Ur. A Babilóniai Birodalom természetesen Babilónián túl kiterjedt Szíriára és Palesztinára is, egészen Egyiptom határáig.

Kb. az i. e. VIII. század első felében egy asszír király, III. Tiglát-Pilészer (Púl) uralkodott Babilóniában (2Ki 15:29; 16:7; 1Kr 5:26). Később egy káldeus férfi, Merodák-Baladán lett Babilon királya, ám 12 évvel később II. Szargon letaszította a trónról. II. Szargon utódja, Szanhérib egy újabb babilóniai lázadással került szembe, amelyet Merodák-Baladán vezetett. Miután i. e. 732-ben Szanhérib megpróbálta bevenni Jeruzsálemet, de nem sikerült, Merodák-Baladán követeket küldött Ezékiáshoz, Júda királyához, valószínűleg azért, hogy a segítségét kérje Asszíriával szemben (Ézs 39:1, 2; 2Ki 20:12–18). Szanhérib később elűzte Merodák-Baladánt, és magát koronázta meg Babilon királyaként, és ezt a tisztségét meg is őrizte egészen a haláláig. A fia, Esár-Haddon újjáépítette Babilont. A babilóniaiak Nabú-apla-uszurhoz csatlakoztak, és megtették királyuknak. Vele kezdődött meg az újbabilóniai dinasztia, és Belsazárig maradt fenn. A bibliai prófécia ezt a dinasztiát Nabú-apla-uszur fiától, Nabukodonozortól kezdve Belsazárig a Nabukodonozor álmában szereplő szobor aranyfejével jelképezi (Dá 2:37–45), Dánielnek egy álomban látott látomásában pedig egy oroszlánnal, amelynek sasszárnyai voltak és emberi szívet kapott (Dá 7:4).

I. e. 632-ben méd és szkíta szövetségesek segítségével ez az új káldeus dinasztia leigázta Asszíriát. I. e. 625-ben Nabú-apla-uszur legidősebb fia, (II.) Nabukodonozor legyőzte Egyiptom fáraóját, Nékót a karkemisi csatában, és még ugyanebben az évben ő került a kormány élére (Jr 46:1, 2). Nabukodonozor idejében Babilon „aranypohár” volt Jehova kezében, hogy kitöltse haragját a hűtlen Júdán és Jeruzsálemen (Jr 25:15, 17, 18; 51:7). I. e. 620-ban rákényszerítette Joákimot, hogy fizessen sarcot, ám kb. három évvel később Joákim fellázadt. I. e. 618-ban, vagyis Joákim adófizető királyként való uralmának harmadik évében Nabukodonozor feljött Jeruzsálem ellen (2Ki 24:1; 2Kr 36:6). Ám mielőtt elfoghatták volna a babilóniaiak, Joákim meghalt. Joákin, mint apjának utódja, gyorsan megadta magát, és i. e. 617-ben más nemesekkel együtt Babilonba vitték fogságba (2Ki 24:12). Ezt követően Sedékiást ültették Júda trónjára, de ő is fellázadt; i. e. 609-ben a babilóniaiak újra ostrom alá vették  Jeruzsálemet, s végül i. e. 607-ben áttörték a falait (2Ki 25:1–10; Jr 52:3–12). Ez az év, az i. e. 607-es év, amikor elhagyatottá tették Jeruzsálemet, fontos volt ahhoz, hogy kiszámítsák, mikor jön el az az idő, amikor Jehova, a világmindenség szuverén ura trónra ülteti az általa választott világuralkodót, királyi hatalmat adva neki. (Lásd: NEMZETEK MEGHATÁROZOTT IDEJE: Jeruzsálem ’tiprásának’ kezdete.)

Találtak egy ékírásos táblát, amely egy Egyiptom elleni hadjáratra utalt Nabukodonozor 37. évében (i. e. 588). Ez lehetett az az esemény, amikor a hatalmas Egyiptom babilóniai fennhatóság alá került, ahogy azt Ezékiel próféta nyilvánvalóan i. e. 591-ben megjövendölte (Ez 29:17–19). Végül 43 évnyi uralkodás után, mely alatt sok nemzetet legyőztek, és Babilóniában nagy építkezési programok voltak, II. Nabukodonozor i. e. 582 októberében meghalt, és Avél-Marduk (Evil-Merodák) követte a trónon. Ez az új uralkodó kedvesen bánt a fogságban lévő Joákin királlyal (2Ki 25:27–30). Nergal-sar-uszurnak – Evil-Merodák nyilvánvaló utódjának – és Lá-basi-Marduknak az uralkodásáról keveset tudunk.

Ám részletesebb történelmi információ maradt fenn Nabú-naidról és a fiáról, Belsazárról, akik minden bizonnyal társuralkodók voltak Babilon elestekor.

Ekkorra érkezett el az idő, hogy a médek és perzsák Nagy Círusz vezénylésével felvonuljanak Babilónia ellen, és legyőzzék, majd pedig a negyedik világhatalommá váljanak. I. e. 539. október 5. éjjelén (a Gergely-naptár szerint) Babilont bevették, Belsazárt pedig megölték. Babilon legyőzését követően Círusz az uralkodásának az első évében adta ki híres rendeletét, amelyben megengedte, hogy egy 42 360 izraelitából álló csoport és még sok rabszolga és hivatásos zenész visszatérjen Jeruzsálembe. Mintegy 200 évvel ezután a Babilónia feletti perzsa uralom véget ért, amikor Nagy Sándor i. e. 331-ben elfoglalta Babilont. I. e. a II. század közepe tájára a pártusok uralták Babilóniát, és I. Mithridatész volt a királyuk.

Mivel virágzó zsidó közösségek voltak ebben az országban, Péter, a zsidók apostola elment Babilonba, és legalább egy ihletett levelét innen írta meg (Ga 2:7–9; 1Pt 5:13). Az ezekben a keleti közösségekben élő zsidó elöljárók létrehozták a Babiloni targumot is, amelyet más néven Onkelosz-targumként is ismernek, valamint sok kéziratot készítettek a Héber Iratokról. Az i. sz. 916-ban kelt szentpétervári Próféták kódexe figyelemre méltó, ugyanis a keleti (babilóniai) és a nyugati (tiberiasi) szöveg egyvelegét tartalmazza.