AZ ÓKORI Jeruzsálem annak a megtiszteltetésnek örvendhetett, hogy ez volt a földön az egyetlen város, ahová Jehova a nevét helyezte (1Ki 11:36). Ezenkívül Jehova tiszta imádatának központja is volt. Itt épült Jehova temploma, és legfőképpen ezért lehetett Isten ’nyugvóhelyének’ nevezni Jeruzsálemet (Zs 132:13, 14; 135:21). Továbbá az is Jeruzsálemben volt, hogy a Dávid leszármazási vonalán lévő királyok ’Jehova trónján’ ültek, képviselve őt a törvényei érvényre juttatása által (1Kr 29:23).

Ezzel szemben az ókori Babilon volt az a központi hely, ahonnan a hamis imádat a föld minden részére elterjedt. Ezért aztán különösen nagy jelentősége volt annak, hogy Jehova Babilonnak engedte meg, hogy elpusztítsa a hűtlen Jeruzsálemet. I. e. 620-ban Babilon leigázta Jeruzsálemet (2Ki 24:1). Három évvel később, i. e. 617-ben a babilóniaiak Jeruzsálem lakosai – a fejedelmek, erős férfiak és mesteremberek – közül sokat elhurcoltak, a város kincseit pedig elrabolták (2Kr 36:5–10). Végül a várost és a templomot lerombolták, és több ezer zsidót száműzetésbe vittek (2Kr 36:17–20).

Jeruzsálem i. e. 607-ben pusztult el, ami a bibliai próféciákat tekintve nagyon jelentős időpont volt. Bár ez a dátum eltér attól, amit sok bibliamagyarázó mond, ebben a kiadványban mi következetesen ezt használjuk. Miért? Mert számunkra a Biblia tanúsága többet nyom a latban, mint azok a következtetések, amelyeket a tudósok az ékírásos táblákon rendelkezésre álló töredékes történelmi beszámolók alapján vonnak le.