(akkád eredetű;  jel.: ’oltalmazd a király életét’):

Dániel babilóniai neve, amelyet akkor adtak neki, amikor száműzetésbe került i. e. 617-ben (Dá 1:7). Ez a név (héb. v. arámi nyelven: Bél·tesa’c·car ʹ ) nyilván egy rövidített fohász Bélhez. Direkt esett erre a névre a választás, ahogy Nabukodonozor mondta: „az én istenem neve után” (Dá 4:8; 5:12). Ennek a célja nyilvánvalóan az volt, hogy honosítsák Dánielt, és elidegenítsék Jehova imádatától. Ám ezt követően a babilóniaiak rá vonatkozóan a Dániel nevet is használták még (Dá 4:18, 19; 5:12, 13; lásd: DÁNIEL 2.).