A „balzsam” szó a sokféle balzsamtartalmú cserjének vagy fának az illatos, és legtöbbször olajat tartalmazó gyantás nedvére utal, jóllehet a héber szó magát a növényeket is jelölheti. A jegenyefenyők, a lucfenyők és a nyárfák közé, valamint más fafélék családjába is tartoznak balzsamtartalmú fák. A balzsamolajat használják gyógyszerként (általában benzoesavat v. fahéjsavat tartalmaz) és illatszerként is.

A balzsamtartalmú növényeket mindig is nagyra tartották a keleti népek. A Bibliában először a 2Mózes 25:6 említi a „balzsamolajat” (héb.: bóʹszem, beʹszem, bá·számʹ ) a hajlék szent felkenetési olajának az összetevői között. (Lásd még: 2Mó 35:8, 28.) A szövegkörnyezet alapján a héber szót néha így fordítják: ’illatszerek’, „édes” és „fűszerek” (2Mó 30:23; Én 4:10, 14, 16; 5:13; 6:2; 8:14). Az Ézsaiás 3:24 a balzsamolaj illatát szembeállítja az ’áporodott bűzzel’.

Az a balzsam, amelyet a pusztában a hajléknál végzett szolgálat során használtak, nyilván nem Palesztina területéről származott, hanem talán Egyiptomból. Salamon király uralma idején olyan értékesnek számított a balzsamolaj, hogy az arannyal és a drágakövekkel együtt említették azok között a kincsek között, amelyeket Sába királynője vitt ajándékba. Sok más ország  királya is balzsamolajat ajándékozott a Jeruzsálemben élő bölcs királynak (1Ki 10:2, 10, 25; 2Kr 9:1, 9, 24). A királyi kincstár kincsei között is volt balzsamolaj. Ezeket a kincseket Ezékiás ostoba módon megmutatta a babiloni küldötteknek (2Ki 20:13; 2Kr 32:27; Ézs 39:2). Asa király bebalzsamozásakor (bár nem az egyiptomi módszerek szerint végezték) is használtak balzsamolajat (2Kr 16:14). A magyar „balzsamoz” szó a héber bá·számʹ szóból származik. Esztert illatos balzsamolajjal masszírozták az utolsó hat hónapos időszakban, mielőtt megjelent Ahasvérus király előtt (Esz 2:12).

Úgy tűnik, a gileádi balzsam (héb.: coríʹ ) különleges gyógyhatású és egyedülálló anyag volt (Jr 8:22; 46:11). A Biblia először azok között a portékák között említi, amelyeket egy ismáelita karaván szállított Gileádból (a Jordán k. részéről), és Józsefet ennek a karavánnak adták el (1Mó 37:25–28). Jákob később ’a föld legjobb termései’ közé sorolta a balzsamot, amikor ajándékot küldött Egyiptomba az oda visszatérő fiaival (1Mó 43:11). Az Ezékiel 27:17 szerint Tírusz gazdag kereskedői Júda királyságából szerezték be a balzsamot.

Az ókori irodalom gyakran beszél arról, hogy a balzsam gyógyító hatású, főként a sebek esetében. A Szentírásban a gyógyerejéről kizárólag Jeremiás tesz említést. Ezt is csak átvitt értelemben teszi, először akkor, amikor Júda szellemi összeomlása miatt siránkozik (Jr 8:14, 15, 21, 22; vö.: Jk 5:14, 15), majd amikor Egyiptomot korholja, amiért próbálja elkerülni, hogy legyőzze őt Babilon, de mindhiába (Jr 46:11–13), végül pedig akkor, amikor bejelenti Isten ítéletét, hogy szerencsétlenség vár Babilonra (Jr 51:8–10).

Nem tudni pontosan, hogy milyen növényekre utal a héber bóʹszem és coríʹ szó. A gileádi balzsamot egy cserjeszerű örökzöld fa, a Commiphora opobalsamum (v. Commiphora gileadensis) gyantájával azonosítják. Zöldessárga olajos gyantáját úgy gyűjtik, hogy bemetszik a törzset és az ágakat, majd később összeszedik a megszilárdult cseppeket. Bár a szóban forgó fa főleg D-Arábiában honos, a zsidó történetíró, Josephus arról ír, hogy Salamon idejében Jerikó környékén is ültették, a görög földrajztudós, Sztrabón pedig azt jegyezte le, hogy a római időkben a Galileai-tenger mentén is nőtt ilyen fa.

Egyes elképzelések szerint a coríʹ a masztixpisztáciafával (Pistacia lentiscus) lehet azonos, amely halványsárga illatos gyantát választ ki, az úgynevezett masztixot, és amelynek a kérgéből, leveléből és bogyójából gyógyászatban használatos olajat vonnak ki. Ez a fa sok helyen megtalálható Palesztinában, és az arab neve nagyon hasonlít a héber coríʹ szóhoz.