A papság hivatalba helyezése. A „beiktatás”-nak fordított héber szó (mil·lu·ʼímʹ) szó szerint azt jelenti, hogy ’megtöltés’, azaz kéz megtöltése hatalommal, felhatalmazás (2Mó 29:22, Rbi8, lábj.; vö.: Ez 43:26, Káldi, lábj.; lásd: KÉZ MEGTÖLTÉSE HATALOMMAL).

Áront és a fiait a Lévi törzséhez tartozó kehátita családból választották ki, hogy Izrael papságát alkossák (2Mó 6:16, 18, 20; 28:1). A beiktatásuk hét napig, minden bizonnyal i. e. 1512. niszán 1–7-ig tartott, amikor Izrael a Sínai-hegy lábánál táborozott (2Mó 40:2, 12, 17). A találkozás sátrát ekkorra már befejezték, és a hónap első napján fel is állították. Jehova kiválasztotta a papi családot, Mózes pedig, aki Áron testvére és a törvényszövetség közvetítője volt, azt a parancsot kapta, hogy végezze el a felszentelési és beiktatási szertartást. A Mózes második könyvének 29. fejezete írja le a szertartással kapcsolatos utasításokat, a Mózes harmadik könyvének 8. fejezetében pedig az olvasható, hogy Mózes hogyan végezte el a beiktatást.

A beiktatás első napján, amikor is a Jehova jelenlétét jelképező felhőoszlop a hajlék fölött nyugodott (2Mó 40:33–38), Mózes összegyűjtött mindent, ami az áldozatok bemutatásához kellett: a bikát, a két kost, a kovásztalan kenyerek kosarát, a felkenetési olajat és a papi ruhákat. Az utasításnak megfelelően összehívta Izrael gyülekezetét. Ez nyilván azt jelentette, hogy a véneket, az egész gyülekezet képviselőit hívta össze a találkozás sátrának bejáratához, az udvart körülkerítő kárpit előtti területre. Mivel kétségkívül látták, mi történik az udvaron, bizonyára nem volt ott a bejáraton a 20 könyök (8,9 m) széles lepel (3Mó 8:1–5; 2Mó 27:16).

Mózes megmosta Áront, valamint Áron fiait, Nádábot, Abihut, Eleázárt és Itamárt (v. megparancsolta nekik, hogy mosakodjanak meg) az udvaron lévő rézmedencében, majd ráadta Áronra a dicsőséges főpapi öltözéket (4Mó 3:2, 3). Áron gyönyörű ruhái jól szemléltették azokat a tulajdonságokat és azokat a feladatokat, amelyeket a hivatása megkövetelt. Mózes ezután felkente a hajlékot, annak minden felszerelési tárgyát és eszközét, valamint az égő felajánlás oltárát és a medencét, a hozzájuk tartozó eszközökkel együtt. Ezzel felszentelte mindezeket, vagyis elkülönítette arra, hogy kizárólag Jehova szolgálatára lehessen őket használni. Mózes végül Áront is felkente. Ezt úgy tette, hogy a fejére olajat öntött (3Mó 8:6–12; 2Mó 30:22–33; Zs 133:2).

A bűnért való felajánlás bikája: Ezt követően Mózes felöltöztette Áron fiait, utána pedig arra utasította Áront és fiait, hogy tegyék a kezüket a bűnért való felajánlás bikájának a fejére. Ezzel azt fejezték ki, hogy elismerik, hogy az áldozatok értük, a papi háznépért lesznek felajánlva. Miután Mózes levágta a bikát, a véréből rákent az oltárra, a maradék vért pedig az oltár aljára öntötte. Ez azt jelképezte, hogy az oltár megtisztult attól a szennytől, melyet az oltárnál szolgáló papok bűnös mivolta hozott rá. Az, hogy a vért az oltár szarvaira kenték, minden bizonnyal azt jelentette, hogy az áldozati vért ki kell ontani ahhoz, hogy az áldozás megvalósítsa a célját (Héb 9:22). Más felajánlások bemutatásakor is meg kellett hinteni az oltárt vérrel (3Mó 1:5, 11; 3:2; 4:6; 16:18). Figyelemre méltó azonban, hogy mivel ez a nap a papság felszentelésének a napja volt, nem pedig a nemzet bűneiért rendszeresen megtartott engesztelés napja, a bika vérét nem vitték a szentek szentjébe. (Lásd: 3Mó 16:14.) A bűnért való más felajánlásokhoz hasonlóan a beleket borító kövérjét, a máj nyúlványát, valamint a két vesét és a rajtuk levő kövérjét az oltárra helyezték (3Mó 4:8–10, 20, 26, 31). A bika többi részét – a bőrével és a ganéjával együtt – a táboron kívülre vitték, hogy elégessék (3Mó 8:13–17).

Áldozati kosok: Ezt követően Áron meg a fiai az égő felajánlás kosára tették a kezüket, majd Mózes levágta a kost, és a vérből valamennyit az oltárra hintett. A kost ezután darabokra vágta, megmosta, és elégette az oltáron (a ganéját meg a bőrét kivéve) (3Mó 7:8). Ennél az égő felajánlásnál az egész kost bemutatták áldozatul, és senki semmilyen részéből sem evett, ennek megfelelően ezek a papok teljes mértékben felszenteltettek Jehova szent, papi szolgálatára (3Mó 8:18–21; vö.: 3Mó 1:3–9).

A másik kost, „a beiktatási kost” is levágták azután, hogy a papok rátették kezüket. A vért ekkor máshogyan használták fel. Egy részét Áron és fiai jobb fülcimpájára, jobb kezének hüvelykujjára és jobb lábának a nagyujjára tették. Ez azt jelképezte, hogy a papoknak az áldozatok bemutatásakor teljes mértékben használniuk kellett azokat a képességeiket, amelyeket az említett testrészek szimbolizáltak. A maradék vért Mózes az oltárra hintette (3Mó 8:22–24).

Mielőtt a szokásos módon felajánlották volna a kos szerveit borító kövérjét, rátették azt a  kovásztalan kenyerek kosarából kivett háromféle kovásztalan kenyérrel együtt a kos jobb combjára. Ezután Mózes mindezt Áron és a fiai tenyerébe tette, és meglengette Jehova előtt. Ez minden bizonnyal úgy történt, hogy Mózes keze a papok keze alatt volt. Ez azt jelentette, hogy a papok keze megtöltetett hatalommal, vagyis megtöltötték azokat áldozati ajándékokkal, teljesen alkalmassá tették és felhatalmazták őket arra, hogy ellássák az áldozat bemutatásával kapcsolatos teendőket. A papok nem csupán arra kaptak felhatalmazást, hogy felajánlják az oltáron az áldozatok zsíros részeit, hanem az élelmezésükre adott ajándékokra is jogosultak voltak, melyekről Jehova bőségesen gondoskodott számukra. A kos meglengetett jobb combját általában a szolgálatot teljesítő pap kapta meg járandóságként (3Mó 7:32–34; 4Mó 18:18). Ebben az esetben viszont elégették az oltáron. Tehát bemutatták (meglengették) Jehova előtt, és fel is ajánlották neki, elismerve ezzel, hogy a papság Jehovától kapta a kos jobb combját mint rendszeres járandóságot (3Mó 8:25–28).

Mózes papként tevékenykedett a beiktatási szertartáson, és megkapta a beiktatási kos szegyét járandóságul, miután bemutatta azt meglengetett felajánlásként (3Mó 8:29; lásd még: 2Mó 29:26–28).

Áront, a fiait és a ruháikat úgy szentelték fel, hogy a kos vérének és a felkenetési olajnak egy részét (melyeket nyilvánvalóan összekevertek) rájuk hintették. Ez nyilvánvalóvá tette, hogy Isten szellemének irányításával összhangban ők mutathatnak be áldozatokat. A Biblia nem ír róla, hogy Áron fiai Áronhoz hasonlóan úgy lettek volna felkenve, hogy a fejükre olajat öntöttek (3Mó 8:30).

A találkozás sátrának bejáratánál Áronnak és a fiainak meg kellett főzniük a kosnak azt a részét, amelyet nem égettek el az oltáron, illetve amelyet nem adtak Mózesnek. Ezt a húst ők ették meg a kosárban megmaradt kenyérrel együtt. Ami ezekből megmaradt, azt másnap reggel el kellett égetni. Ez a tisztaságot, valamint a felszentelésük és szolgálatuk teljességét hangsúlyozta (hiszen amit megettek, az egyáltalán nem volt szennyezett vagy romlott, ami pedig megmaradt, teljesen megsemmisítették). Az is figyelemre méltó, hogy a kenyerekben nem volt kovász (3Mó 8:31, 32; 2Mó 29:31–34).

A beiktatás vége: A beiktatás hét napig tartott, és a szertartás vége előtt a papságnak nem volt teljes jogköre, hogy a papi hivatást ellássa. Mind a hét napon feláldoztak egy bikát bűnért való felajánlásul, hogy az oltárt megtisztítsák. Az újonnan felszentelt papoknak mind a hét napon, éjjel-nappal „kötelező őrszolgálatot” kellett teljesíteniük a találkozás sátrának bejáratánál. Ha ezt nem tették, meg kellett halniuk (3Mó 8:33–36; 2Mó 29:35–42).

A nyolcadik napon a teljesen felkészített, hivatalába beiktatott papságnak az volt az első hivatalos tevékenysége (Mózes közreműködése nélkül), hogy elvégezte az engesztelési szertartást Izrael nemzetéért. Erre nem csupán a nemzet bűnös mivolta miatt volt különösen nagy szükség, hanem azért is, mert az izraeliták nem sokkal azelőtt engedetlenek voltak, aranyborjút készítettek, és ezzel magukra vonták Jehova nemtetszését (3Mó 9:1–7; 2Mó 32:1–10). Miután az újonnan beiktatott papság elvégezte ezt az első szertartást, Jehova a következőképpen juttatta kifejezésre, hogy elismeri és helyesli a papságot: csoda útján tűz jött ki Jehovától – vagyis kétségkívül a hajlék fölött nyugvó felhőoszlopból –, és megemésztette mindazt, ami az oltáron lévő áldozatból megmaradt (3Mó 9:23, 24).

A Biblia nem beszél róla, hogy ezután Áron utódait valamilyen szertartás keretében iktatták volna be. Nyilvánvalóan egyetlen beiktatási szertartás elegendő volt ahhoz, hogy Áron házát és az abból származó minden férfit egyszer s mindenkorra papi hivatalba helyezzenek, hogy azok időtlen időkig szolgáljanak, egészen addig, amíg be nem iktatják hivatalába az igazi és örök főpapot, Jézus Krisztust (Héb 7:12, 17; 9:11, 12; lásd: FŐPAP; PAP).