(akkád eredetű;  jel.: ’oltalmazd életét’; v. feltehetően: ’Bél oltalmazza a királyt!’):

Nabú-naid elsőszülött fia, és társuralkodója a Babilóniai Birodalom utolsó évében. A bibliai beszámolóban csak Dániel próféta tesz említést róla, és a bibliakritikusok sokáig nem tartották ’Babilon királyának’ (Dá 5:1, 9; 7:1; 8:1). Ám azóta ókori szövegek formájában talált régészeti bizonyítékok igazolták a bibliai beszámoló történelmi hitelességét.

A Dániel 5:2, 11, 18, 22-ben Nabukodonozorra Belsazár „apja”-ként utalnak, Belsazárra pedig Nabukodonozor „fia”-ként. A Nabonidus and Belshazzar (R. P. Dougherty, 1929) c. könyv érvei szerint lehetséges, hogy Belsazár anyja Nitókrisz volt, vagyis (II.) Nabukodonozornak a lánya. Ha ez igaz, akkor Nabukodonozor Belsazárnak a nagyapja volt. (Összehasonlításképpen, hogy az ’apa’, ’atya’ szót hogyan használja még a Biblia, lásd az 1Mó 28:10, 13-at.) Ám nem mindegyik tudós tartja egészen kielégítőnek az erre a kapcsolatra vonatkozó bizonyítékokat. Lehetséges, hogy Nabukodonozor egyszerűen csak a trónt illetően volt Belsazár „apja”, mivel Nabukodonozor királyi elődje volt Belsazárnak. Az asszírok hasonló értelemben használták az „Omri fia” kifejezést, amikor Omrinak egy utódjára utaltak. (Lásd: OMRI 3.)

Vajon a világi történelem igazolja, hogy Belsazár Babilon uralkodója volt?

Egy ékírásos táblán, amely akkor kelt, amikor Avél-Marduk (Evil-Merodák) utódja, Nergal-sar-uszur Babilon trónjára került, a következő olvasható: „Belsazár, a király főhivatalnoka”, utalva egy bizonyos Belsazárra, akit egy pénzügyi tranzakcióval kapcsolatban említenek meg. Bár nem bizonyított, de lehetséges, hogy ez a bibliai Belsazárra utal. 1924-ben közzétették a megfejtését egy ókori ékírásos  szövegnek, amelyet „Nabú-naidról szóló verses beszámoló”-nak hívnak, és ezáltal értékes információ került napvilágra, amely egyértelműen alátámasztja Belsazár királyi pozícióját Babilonban, és megmagyarázza, hogy miként lett Nabú-naid társuralkodója. Nabú-naid győzelméről, amelyet uralkodása harmadik évében aratott Téma felett, a szöveg részben ezt írja: „A »tábort« a legidősebbre (fiára), az elsőszülöttre [Belsazárra] bízta, az országban a csapatokat mindenütt a (parancsnoksága) alá rendelte. Szabad kezet adott neki (mindenben), rábízta a királyságot, ő maga [Nabú-naid] pedig hosszú útra indult, Akkád (had)erői vele vonultak; Téma felé, a (messzi) nyugat felé fordult” (ANET. 313. o.). Biztos tehát, hogy Belsazár királyi hatalmat gyakorolt Nabú-naid harmadik évétől kezdődően, ami nyilvánvalóan megegyezik ’Babilon királya, Belsazár uralkodásának az első évével’, amelyről Dániel írt (Dá 7:1).

Egy másik dokumentum, a Nabú-naid-krónika utal Nabú-naid uralkodásának a 7., 9., 10. és 11. évére. Ezt írja: „A király Témában van. A király fia, főemberei és csapatai Akkádban [Babilóniában] vannak” (Tóth: Bibliai atlasz. Részlet a Nabunaid-krónikából, 48. o.). Úgy tűnik, Nabú-naid az uralkodásának a nagy részét Babilontól távol töltötte, és bár nem mondott le legfőbb uralkodói jogáról, közigazgatási hatalmat ruházott a fiára, Belsazárra, hogy a távollétében ő rendezze az ügyeket. Ez nyilvánvalóan kiderül az ókori levéltárakban talált számos szövegből is, amelyek azt bizonyítják, hogy Belsazár királyi előjogokat élvezett, rendeleteket hozott, parancsokat adott. Bizonyos dokumentumok és rendeletek szerint Belsazár olyan ügyeket rendezett, amelyeket rendes körülmények között Nabú-naid mint legfőbb uralkodó intézett volna, ha jelen van. Ennek ellenére Belsazár csupán a második uralkodó volt a birodalomban, ezért csak azt ajánlhatta fel Dánielnek, hogy „harmadikként [fog] uralkodni a királyságban” (Dá 5:16).

Igaz, a hivatalos feliratok szerint Belsazár a „királyfi” címet viselte, Dániel könyve szerint viszont „király” volt (Dá 5:1–30). Egy É-Szíriában végzett régészeti feltárás magyarázatot ad arra, hogy ez miért lehetséges. 1979-ben kiásták az ókori Gózán (Guzána) uralkodójának egy életnagyságú szobrát. A szoknyáján két felirat látható, az egyik az asszírok nyelvén, a másik pedig arámi nyelven – ezen a nyelven írta Dániel a Belsazárról szóló beszámolóját. A két, majdnem azonos szövegben egyetlen szembetűnő különbség van. Az Asszír Birodalom nyelvén íródott szöveg azt írja, hogy akit a szobor ábrázol, az „Guzána kormányzója”, a helyi emberek nyelvén, az arámi nyelven írt szöveg pedig azt mondja róla, hogy „király”.

Ezért Alan Millard régész és nyelvész a következőket írja: „A babilóniai források és e szobron lévő új szövegek fényében nagyon is elfogadhatónak tarthatjuk, hogy egy ilyen nem hivatalos feljegyzésben, mint amilyen Dániel könyve, Belsazárt »királynak« nevezik. Királyként tevékenykedett mint apja képviselője, bár jogi értelemben valószínűleg nem volt király. A pontos különbség leírása lényegtelen és zavaró lett volna a történetben, ahogy azt Dániel kifejtette” (Biblical Archaeology Review. 1985. május/június. 77. o.).

Aki szuverén hatalmat gyakorolt Babilóniában, attól elvárták, hogy példamutató legyen az istenek tiszteletében. Hat ékírásos szöveget is találtak, amelyek a Nabú-naid uralmának 5. évétől 13. évéig terjedő időszakban történt eseményekkel foglalkoznak, és ezek azt mutatják, hogy Belsazár odaadóan imádta a babilóniai istenségeket. Belsazárt – Nabú-naid távollétében tevékenykedő király lévén – úgy mutatják be a dokumentumok, mint aki aranyat, ezüstöt és állatokat ajánlott fel a templomoknak Erekben és Szipparban, tehát a királyi rangjának megfelelően viselkedett.

Belsazár uralmának a vége: I. e. 539. október 5-én éjjel (a Gergely-naptár szerint; a Julianus-naptár szerint október 11-én), ahogy arról Dániel a könyvének 5. fejezetében ír, Belsazár nagy lakomát rendezett ezer főrangú emberének (Dá 5:1). Ekkor a perzsa Círusznak és szövetségesének, a méd Dáriusznak az ostromló seregei veszélyeztették Babilon biztonságát. A zsidó történetíró, Josephus szerint (aki pedig a babilóniai Bérószoszt idézi) Nabú-naid, miután a méd–perzsa seregek legyőzték egy csatában, Borszippába zárkózott (Apión ellen. I. könyv, 20.). Ha ez  így volt, Babilonban Belsazár ténykedett királyként. Nem olyan meglepő, hogy a város ünnepelt, miközben ostrom alá vették, ha arra gondolunk, hogy a babilóniaiak magabiztosan úgy vélték, hogy a város falai bevehetetlenek. Hérodotosz és Xenophón történetírók arról is beszámolnak, hogy a városnak a szükséges dolgokból rengeteg tartaléka volt, és ezért nem aggódott afelől, hogy híján lesz valaminek. Hérodotosz leírása alapján a város aznap éjjel ünnepi hangulatban volt, táncoltak, élvezték az életet.

A lakoma hangulata és a bor hatása alatt Belsazár előhozatta a jeruzsálemi templom edényeit, hogy ő, a vendégei, feleségei és ágyasai abból igyanak, miközben a babilóniai isteneket dicsőítik. Ezt nyilván nem azért kérte, mert nem volt elég ivóedénye. Szándékosan tett így ez a pogány király, megvetésből, hogy ezzel becsmérelje az izraeliták Istenét, Jehovát (Dá 5:2–4). Ennélfogva Jehovával húzott ujjat, aki ihlette azokat a próféciákat, amelyek megjövendölték Babilon bukását. Bár úgy tűnt, Belsazár mit sem törődik azzal, hogy az ellenséges seregek ostromolják a várost, az viszont igen megrázó élmény volt számára, amikor hirtelen egy kéz jelent meg, és írni kezdett a palota falára. Remegő térdekkel hívatta összes bölcsét, hogy fejtsék meg az írott üzenetet, de azok hiába próbálkoztak. A beszámoló elmondja, hogy a királyné ekkor bölcs tanácsot adott neki, figyelmébe ajánlva Dánielt, az egyetlen személyt, aki meg tudja mondani az írás megfejtését (Dá 5:5–12). Néhány tudós szerint „a királyné” Belsazárnak nem a felesége, hanem az anyja volt, akiről úgy vélik, hogy Nabukodonozor lánya, Nitókrisz lehetett. Dániel ihletés által feltárta a csoda útján megjelent üzenet jelentését, megjövendölve, hogy Babilont legyőzik a médek és a perzsák. Bár az idős próféta elítélte Belsazár istengyalázó tettét, hogy a Jehova imádatában használatos edényeket isteneinek a dicséretére használta, olyan istenekére, amelyek semmit sem látnak, semmit sem hallanak, semmit sem tudnak, Belsazár mégis tartotta magát a szavához, és Dánielt a pusztulásra ítélt királyság harmadik uralkodójává tette meg (Dá 5:17–29).

Belsazár nem érte meg a hajnalt, a város elestekor még i. e. 539. október 5-én éjjel megölték, amikor – a Nabú-naid-krónika szerint – „Kuras [II. Kürosz] seregei ütközet nélkül bevonultak Babilonba” (Tóth: Bibliai atlasz. Részlet a Nabunaid-krónikából, 48. o.; lásd még: Dá 5:30). Belsazár halálával, és azzal, hogy Nabú-naid láthatóan behódolt Círusznak, az Újbabilóniai Birodalom véget ért. (Lásd: CÍRUSZ; NABÚ-NAID.)