(Hadad fia):

Szíria három királyának a neve a Bibliában. Hadad viharisten volt, melyet Szíria-szerte és más, közeli vidékeken imádtak.

1. Az első Ben-Hadád nevű szír király a bibliai feljegyzésben Tabrimmon fia és Hézion unokája volt. Szövetségre lépett Baásával, Izrael királyával, de Asa, Júda királya, megrémülve annak hírére, hogy Baása kezdte megerősíteni Rámát – Jeruzsálemtől csupán néhány km-re É-ra –, megvesztegette Ben-Hadádot, hogy bontsa fel szövetségét Izrael királyával, és támadjon rá az északi királyságra, visszavonulásra kényszerítve ezzel Baását. A Júda királyi kincstárából és a templom szentélyéből származó értékekért cserébe Ben-Hadád betört Izraelbe, és Naftali területén, valamint a Galileai-tenger vidékén több várost is lerohant. Amint az várható volt, Baása vissza is vonult a fővárosába, Tircába (1Ki 15:16–21; 2Kr 16:1–6). Ez úgy i. e. 962-ben történt (a 2Krónikák 16:1-ben említett ’harminchatodik év’ kétségkívül a királyság i. e. 997-ben bekövetkezett kettészakadásától számított 36. évre utal). (Lásd: ASA 1.)

2. A következő Ben-Hadád nevű szír királyt a Biblia Ahábnak, Izrael királyának az uralma idején (kb. i. e. 940–920) említi. Az Aháb halála előtti kb. 5. évben „Ben-Hadád, Szíria királya” 32 király – alighanem vazallusok – egyesített serege élén felvonult Szamária ellen, ostrom alá vette a várost, és felszólította Aháb királyt, hogy feltétel nélkül adja meg magát (1Ki 20:1–6). Aháb egybehívta az ország véneinek tanácsát, akik azt javasolták neki, hogy álljon ellen a támadóknak. Ezek után, miközben a szír csapatok a város megtámadására készültek, és miközben Ben-Hadád és a többi király részegre itták magukat a lombsátraikban, Aháb, Isten tanácsát követve, azt a stratégiát alkalmazta, hogy rajtaütött a szírek táborán, és sikerült legyőznie őket (1Ki 20:7–21).

Ben-Hadád – elfogadva tanácsadói elgondolását, mely szerint Jehova „a hegyek Istene”, és ezért síkságon legyőzhetők az izraeliták – a következő évben Afékba vonult a hadseregével, mely város feltehetően a Galileai-tengertől K-re feküdt. (Lásd: AFÉK 5.) A szír seregeket átszervezték, és a 32 király helyett kormányzókat állítottak a seregek élére, mert nyilván úgy vélték, hogy a kormányzók egységesebben és engedelmesebben harcolnak majd, és talán az előléptetés reményében nagyobb indíttatással is küzdenek, mint a függetlenebb királyok. Ben-Hadád vallásos és katonai elméletei azonban semmit sem értek az izraelita csapatokkal szemben, amelyek ugyan óriási túlerővel néztek szembe, de egy próféta előre figyelmeztette őket, hogy támadás készül ellenük, valamint a világegyetem Királya, Jehova Isten támogatta őket. A szír seregek szétdarabolódtak, és Ben-Hadád Afékba menekült. Aháb azonban szabadon engedte ezt a veszélyes ellenséget, Ben-Hadád pedig a következőket ígérte: „A városokat, amelyeket apám elvett apádtól, visszaadom. Utcákat jelölhetsz ki magadnak Damaszkuszban, mint ahogy apám is kijelölt Szamáriában” (1Ki 20:22–34).

Meglehetősen eltérnek a vélemények arról, hogy ez a Ben-Hadád megegyezik-e azzal a szír királlyal, amelyik Baása és Asa napjaiban élt, vagy hogy ez a Ben-Hadád inkább a fia vagy az unokája annak. Ahhoz, hogy I. Ben-Hadád (aki Asa idejében élt) ugyanaz a személy legyen, mint aki Aháb, sőt Jórám idejében élt (kb. i. e. 917–905), mintegy 45 évig vagy még tovább kellett volna uralkodnia. Ez természetesen nem lehetetlen.

Azok viszont, akik szerint az Aháb idejében élt szír királyt II. Ben-Hadádnak kellene nevezni, Ben-Hadád Ahábnak szóló ígéretére mutatnak rá, melyet a fentiekben már idéztünk (1Ki 20:34). Első ránézésre úgy tűnik, hogy a vers azt mondja, hogy Ben-Hadád apja vett el városokat Aháb apjától, Omritól. Ha azonban a városok elfoglalása – melyre a vers utal – a Baása uralma idején élő I. Ben-Hadád műve volt, akkor ez azt jelentené, hogy I. Ben-Hadád az apja (v. talán egyszerűen az elődje) volna az Aháb uralma idején élő II. Ben-Hadádnak. Ugyanígy az Aháb ’apja’ kifejezés is talán utalhatna a trón egy királyi elődjére, még akkor is, ha az illető nem vér szerinti ős volt. (Lásd: BELSAZÁR.)

Mindenesetre az a tény, hogy Ben-Hadád az Ahábnak mondott ígéretében utal Szamáriára, úgy tűnik, behatárolja és Omri uralmának az idejére teszi azt az eseményt, hogy a szírek  elfoglalták az izraeliták városait, hiszen Szamáriát Omri építette, és utána ő tette azt Izrael fővárosává. Az ’utcák’, melyek ki lettek jelölve, alighanem a kereskedelmi érdekek előmozdítására készített bazárok vagy piacok helyszínéül szolgáltak.

Bármilyen körülmények között foglalták is el az izraeliták városait, és bármikor történt is ez, a szentírási bizonyíték, úgy tűnik, arra utal, hogy Aháb idejében egy másik Ben-Hadád uralkodott, ezért II. Ben-Hadádként hivatkozhatunk rá. Úgy látszik, hogy Ben-Hadád azon ígérete, hogy visszaadja a városokat, melyeket az apja vett el Izraeltől, nem teljesen lett valóra váltva, mivel Aháb az uralkodásának utolsó évében szövetségre lépett Josafáttal, hogy megpróbálja visszaszerezni a szírektől Rámót-Gileádot (a Jordántól K-re), de nem járt sikerrel. Nyilvánvalóan II. Ben-Hadád az a meg nem nevezett ’királya Szíriának’, aki megparancsolta „a szekerei harminckét vezérének”, hogy Ahábra összpontosítsák támadásukat ebben a csatában (1Ki 22:31–37). Egész biztosan az a király is ő, aki Jórám uralma idején elküldte leprás hadvezérét, Naámánt, Elizeushoz, hogy gyógyítsa meg őt. Ez a szír király Rimmon istent imádta (akinek a neve Tabrimmonnak, I. Ben-Hadád apjának a nevében is szerepel) (2Ki 5:1–19).

Ben-Hadád – annak ellenére, hogy meggyógyították a tábornokát – azért még továbbra is gyűlölettel viszonyult Izraelhez, és csapatokat küldött, hogy törjenek be Izraelbe (2Ki 6:8; vö.: 23. v.). Elizeus azonban folyton előre tájékoztatta Izrael királyát, hogy honnan érkeznek az országba a betörő seregek, úgyhogy Ben-Hadád már gyanakodni kezdett, hogy nincs-e áruló a saját szolgái között. Amikor megtudta, hogy Elizeus jelenti meg Izrael királyának ’mindazt, amit Ben-Hadád benn, a hálószobájában beszél’, ez a szír király nagy hadsereget küldött ki, hogy fogják el Elizeust Dótánban. Elizeus kérésére azonban Isten egy fajta vaksággal verte meg csoda által a csapatokat, és Izrael fővárosának, Szamáriának a kellős közepére vezette őket. Ez az eset, és talán az, hogy ekkor a szírekkel könyörületesen bántak, és szabadon engedték őket, véget vetett a rablásoknak, de azért Ben-Hadád agresszív magatartását nem szüntette meg (2Ki 6:9–23).

Ben-Hadádnak még mindig feltett szándéka volt, hogy megdönti Izrael királyságát, ezért később egybegyűjtötte csapatait, és ostrom alá vette Szamáriát, rettenetes éhínséget idézve elő ezzel (2Ki 6:24–29). Ám amikor Jehova egyik este egy hatalmas sereg közeledésének hangját hallatta a szírek táborával, azok hirtelen azt gondolták, hogy Jórám felbérelte a hettitákat és az egyiptomiakat, hogy segítsenek neki, így aztán még a sötétben visszamenekültek Szíriába, otthagyva az összes felszerelésüket és élelmüket (2Ki 7:6, 7).

II. Ben-Hadád a halálos ágyán feküdt, amikor Elizeus Damaszkuszba utazott, hogy végrehajtsa azt az isteni megbízatást, melyet még az elődje, Illés kapott (1Ki 19:15). Ben-Hadád annyi ajándékot küldött a prófétának, hogy azt 40 teve vitte, és érdeklődött nála, hogy felépül-e a betegségéből. Elizeus válasza – melyet Hazáelnek mondott el – rámutatott, hogy a király meg fog halni, és Hazáelé lesz a királyság. Hazáel másnap megölte Ben-Hadádot, megfojtva őt, majd ő ült a trónra (2Ki 8:7–15).

3. Hazáelnek, Szíria királyának a fia (2Ki 13:3). Kétségtelen, hogy III. Ben-Hadád Joakház napjaiban (i. e. 876 – kb. 860) támogatta az apját Izrael elnyomásában, és abban, hogy a szírek elfoglaljanak izraelita városokat. Jehova azonban „megmentőt” támasztott Izrael számára, mégpedig úgy tűnik, Joakház fia, vagyis Joás (i. e. kb. 859–845), valamint utódja, II. Jeroboám (i. e. kb. 844–804) személyében (2Ki 13:4, 5). Elizeus utolsó próféciájának a beteljesedéseképpen Joás visszafoglalta „Ben-Hadádnak, Hazáel fiának a kezéből azokat a városokat, amelyeket az. . . elvett. . . Joakháznak a kezéből”, háromszor aratva győzelmet a szír haderő fölött (2Ki 13:19, 23–25). II. Jeroboám folytatta apja Szíria felett aratott győzelmeit, kiterjesztve Izrael határát a korábbi területekig, ezáltal bizonyulva megmentőnek Izrael számára (2Ki 14:23–27). III. Ben-Hadád nincs megemlítve Jeroboám győzelmeivel kapcsolatban, és lehet, hogy nem is élt már akkoriban.

A ’Ben-Hadád lakótornyai’ kifejezést, mellyel Ámós próféta (aki II. Jeroboám uralma idején prófétált) Damaszkusz királyi palotáira utalt (Ám 1:3–5; vö.: 2Ki 16:9), Jeremiás még mintegy két évszázaddal később is hasonlóképpen használta (Jr 49:23–27).

Ben-Hadád az ókori feliratokon: III. Salmanassár (Sulmánu-asarídu) egyik felirata, miután beszámol egy összetűzésről a szírekkel, kijelenti: „Hadadezer meghalt. Hazaél, egy közember ragadta magához a trónt” (Miller–Hayes: Az ókori Izrael és Júda története. 249. o.). Ezért aztán úgy tűnik, hogy III. Salmanassár „Hadadezer”-nek (asszírul: Adad-idri) nevezi II. Ben-Hadádot.

A Zakir sztélé leírja, hogy „Barhadad, Ḥazā’ēl fia, Arām királya” megtorlást alkalmazott a szír királyok egyesített erőinek élén „Zakir, Ḥamaϑ és La^caš királya” ellen, és ezáltal régészetileg is  bizonyítja, hogy III. Ben-Hadád, Hazáel fia létezett (ÓKTCh. 249. o.).

A Melkart sztéléként ismert leletet 1940-ben találták meg É-Szíriában, Aleppótól kb. 6 km-re É-ra, és bár a felirat nem teljesen olvasható, részben ezt tartalmazza: „Egy Barhadad. . . által Urának, Melqartnak állított sztélé” (Az ókori Izrael és Júda története. 279. o.). Nem tudni biztosan, hogy ez a Barhadad I., II., III. vagy valamilyen más Ben-Hadádnak felel-e meg.