Az a művelet, amikor egy, a tapasztalatok szerint jó gyümölcsöt termő fáról való oltóágat (vessző, hajtás) egy másik, kevésbé jó fa törzsébe illesztenek, hogy maradandóan összeforrjanak. A beoltásnál gyakran szem előtt tartják, hogy milyen jó tulajdonságokkal bír az oltóág (jó gyümölcs) és a törzs (egészség, erő), hogy ezeket ötvözzék. Miután a beoltott ágat rögzítették, ugyanolyan termést fog hozni, mint az a fa, amelyről származik, noha már másik törzsből kapja a tápanyagot.

Amikor Pál apostol a római keresztényeknek írt, a nem zsidó keresztényeket egy vadolajfa ágaihoz hasonlította, melyeket a szelídolajfába oltottak be a kitört természetes ágak helyébe. Azt írta erről a fajta beoltásról, hogy a „természet ellenére” történik. A természetes ágak azokat a zsidókat jelképezik, akik a hit hiánya miatt elveszítették azt a lehetőségüket, hogy a Messiás égi Királyságának várományosai legyenek. Az, hogy beoltották a szelídolajfába a vadolajfaágakat, vagyis a nem zsidó keresztényeket, hogy pótolják a „természetes ágakat”, nem adhatott okot nekik arra, hogy fellengzős gondolataik legyenek, hiszen csak hit által maradhattak meg ebben a helyzetükben. Továbbá a vadolajfaágak beoltása a szelídolajfába azt is szemléltette, hogy milyen maradandóan összeforrnak a zsidó és nem zsidó keresztények, mint akik ugyanúgy tagjai ’Isten Izraelének’ (Ró 11:17–24; Ga 3:28; 6:16; vö.: Jn 15:1–6; lásd: OLAJFA).