A Szentírás, Jehova ihletett Szava, elismerten minden idők legnagyszerűbb könyve, annak köszönhetően, hogy nagy múltra tekint vissza, nagy példányszámban jelent meg, sok nyelvre fordították le, és az egész emberiség számára létfontosságú ismeretet tartalmazó irodalmi remekmű. A Biblia nem hasonlítható egyetlen más könyvhöz sem. Egyedülálló a maga nemében, és ezért a páratlan Szerzőjét illeti az elismerés. A Biblia azért is kivételes a könyvek között, mert a sok támadás és a gyűlölet ellenére máig is fennmaradt.

Elnevezése: A magyar „Biblia” szó latin közvetítéssel a görög bi·bli ʹa szóból származik, amelynek a jelentése ’könyvecskék’. A bi·bli ʹa szó pedig a bi ʹblosz kifejezésből ered. Ezzel a szóval utaltak a papiruszsás belső részére, amelyből egy fajta kezdetleges papírt készítettek. A papiruszkereskedelméről híres föníciai várost, Gebált a görögök „Büblosz”-nak hívták. (Lásd: Jzs 13:5, Rbi8, lábj.) Idővel a bi·bli ʹa szóval különböző írásokra, tekercsekre és könyvekre utaltak, végül pedig a Bibliát alkotó könyvecskék összességére. Ezt a gyűjteményt Jeromos Bibliotheca Divinának, vagyis isteni könyvgyűjteménynek nevezte.

Jézus és a Keresztény Görög Iratok írói ekképpen utaltak a szent iratok gyűjteményére: „az Írások”, ’a szent Írások’ és ’a szent írások’ (Mt 21:42; Mk 14:49; Lk 24:32; Jn 5:39; Cs 18:24; Ró 1:2; 15:4; 2Ti 3:15, 16). Isten Szava olyan könyvgyűjtemény, mely Isten gondolatait tartalmazza, és ezt tükrözik ezek a kifejezések is: ’Jehova szájának kijelentése’ (5Mó 8:3); ’minden szó, melyet Jehova mondott’ (Jzs 24:27); ’Jehova parancsolatai’ (Ezs 7:11); „Jehova törvénye”, „Jehova emlékeztetője”, „Jehova utasításai” (Zs 19:7, 8); „Jehova szava” (Ézs 38:4; 1Te 4:15); ’Jehova kijelentése’ (Mt 4:4). A Szentírás úgy utal magára, mint „Isten szent kijelentéseit” tartalmazó műre (Ró 3:2; Cs 7:38; Héb 5:12; 1Pt 4:11).

Felosztása: A bibliai kánont 66 különálló könyv alkotja, a Mózes első könyvével kezdődik, és a Jelenések könyvével zárul. Bizonyos könyveket belefoglaltak a kánonba, míg más könyveket nem, és ez azt mutatja, hogy a Szerzője, Isten nem csupán ihlette a könyveket, hanem az összegyűjtésükre és a megőrzésükre is gondosan odafigyelt. (Lásd: APOKRIF IRATOK; KÁNON.) A Biblia 66 könyvéből 39, vagyis a tartalmának kb. a háromnegyede Héber Iratokként ismert, mivel héberül íródott, kivéve néhány rövid részt, melyet arámi nyelven írtak (Ezs 4:8–6:18; 7:12–26; Jr 10:11; Dá 2:4b–7:28). A zsidók bizonyos könyveket egybevettek, és ezért az ő kánonjuk csak 22 vagy 24 könyvből állt, de a tartalmuk nem módosult. Ezenkívül, úgy tűnik, hogy szokásuk volt az Írásokat három részre osztani, ’a Mózes törvényére, a Prófétákra és a Zsoltárokra’ (Lk 24:44; lásd: HÉBER IRATOK).  A Biblia maradék egynegyed részét Keresztény Görög Iratoknak nevezik, mivel az ebben lévő 27 könyv görögül íródott. Ezeknek a könyveknek a megírása, az összegyűjtése és a bibliai kánonban való elrendezése szintén jól mutatja, hogy Jehova figyelemmel kísérte a Biblia összeállítását, a kezdetektől egészen a kánon lezárásáig. (Lásd: KERESZTÉNY GÖRÖG IRATOK.)

A Biblia fejezetekre és versekre való felosztása (az ÚV-ban 1189 fejezet és 31 102 vers van) nagyon hasznos, de ez a fajta felosztás nem az írók munkája, hanem évszázadokkal később élt személyeké. A maszoréták osztották fel versekre a Héber Iratokat, majd az i. sz. XIII. században a versek fejezetekbe lettek csoportosítva. Végül Robert Estienne 1553-ban kiadott francia Bibliája lett az első olyan teljes Biblia, mely a napjainkban is használatos felosztást tartalmazta.

A Biblia 66 könyve egy egységes, teljes művet alkot. A fejezetek és a versek csupán segítik a Biblia tanulmányozását, és nem az a céljuk, hogy megbontsák annak egységét. És nem ez a célja a két nagyobb egységre való felosztásnak sem, ami az alapján történt, hogy túlnyomó többségében milyen nyelven íródtak a ránk maradt bibliai kéziratok. Tehát beszélhetünk Héber Iratokról és Görög Iratokról, mely utóbbinak az elnevezése ki lett egészítve a „keresztény” szóval, hogy meg legyen különböztetve a görög Septuagintától, a héberül íródott írások görög fordításától.

„Ószövetség” és „Újszövetség”: Napjainkban elterjedt szokás, hogy a Szentírás héber és arámi nyelven íródott  részeit „Ószövetség”-nek nevezik, de van olyan fordítás, amely „Ótestamentum”-nak hívja. Ez utóbbi elnevezés azon alapszik, ahogyan a latin Vulgata és bizonyos magyar fordítások (Kom., Bud.) visszaadják a 2Korintusz 3:14-et. Ám az „ótestamentum” szó ebben a versben helytelen fordítás. A görög di·a·thé ʹkész szó itt ’szövetséget’ jelent, ahogyan a 32 további előfordulási helyen is a görög szövegben. Sok modern fordítás helyesen úgy adja vissza ezt a kifejezést, hogy ’ószövetség’ (B.–D., ÚRB, Kat.). Pál apostol azonban nem a héber és arámi nyelven íródott iratok összességére utalt, és nem is arra gondolt, hogy az ihletett keresztény írások egy „új testamentum”-ot vagy egy „új szövetség”-et alkottak volna. Az apostol itt a régi törvényszövetségről beszélt, melyet Mózes a Pentateuchusban (Mózes öt könyve) jegyzett fel, és amely csupán egy része a keresztény kor előtt készült írásoknak. Ezért írja azt a következő versben, hogy „amikor csak olvassák Mózest”.

Ezért nem megalapozott az, hogy a héber és arámi nyelven íródott írásokat „Ószövetség”-nek nevezik, a Keresztény Görög Iratokat pedig „Újszövetség”-nek. Maga Jézus Krisztus úgy utalt a szent iratok gyűjteményére, mint ’az Írásokra’ (Mt 21:42; Mk 14:49; Jn 5:39). Pál apostol pedig a következő megnevezéseket használta: ’a szent Írások’, ’az Írások’ és ’szent írások’ (Ró 1:2; 15:4; 2Ti 3:15).

Szerzője: A cikkhez tartozó táblázatból megtudhatjuk, hogy a Szerző, Jehova mintegy 40 embert használt fel írnokként, hogy feljegyezzék az ihletett Szavát. „A teljes Írás Istentől ihletett”, és magában foglalja a Keresztény Görög Iratokat, valamint „az Írások többi részét is” (2Ti 3:16; 2Pt 3:15, 16). Az „Istentől ihletett” kifejezéssel a görög the·o ʹpneu·sztosz szót fordítják, amelynek a jelentése ’Istentől lehelt’. Isten a hűséges férfiakra „lehelt”, azaz kiárasztotta rájuk a szellemét, vagyis a tevékeny erejét, így irányítva őket, hogy mit jegyezzenek fel. Ezt olvashatjuk erről: „Prófécia ugyanis soha nem hozatott ember akaratából, hanem Istentől szóltak emberek, amint a szent szellem vezette őket” (2Pt 1:21; Jn 20:21, 22; lásd: IHLETÉS).

Isten láthatatlan szent szellemét jelképesen az „ujjának” nevezik. Ezért, amikor az emberek látták, hogy Mózes csodákat hajt végre, így kiáltottak fel: „Isten ujja ez!” (Vö. a 2Mó 8:18, 19-et Jézusnak a Mt 12:22, 28-ban és a Lk 11:20-ban feljegyzett szavaival.) Ugyancsak Isten hatalma nyilvánult meg, amikor az „ujjával” belevéste a tízparancsolatot a kőtáblákba; így kezdődött a Biblia megírása (2Mó 31:18; 5Mó 9:10). Tehát nem jelentett különösebb gondot Jehovának, hogy embereket használjon fel írnokokként, függetlenül attól, hogy a képzésüket illetően néhányan „iskolázatlan és egyszerű” emberek voltak (Cs 4:13). Voltak köztük pásztorok, földművesek, sátorkészítők, halászok, adószedők, orvosok,  papok, próféták és királyok. Jehova a tevékeny erejével átültette a gondolatait az írók elméjébe, és bizonyos esetekben hagyta, hogy az írók ezeket a saját szavaikkal fogalmazzák meg. Emiatt a szövegből időnként kitűnik az író személyisége és jelleme, ám közben a Biblia témája és célja lenyűgöző módon egységes. Ennek eredményeként a Biblia Jehova gondolkodását és akaratát tükrözi, és a tartalmát tekintve felülmúl bármely más, pusztán emberek által írt művet. A Mindenható Isten gondoskodott róla, hogy igaz Szavát olyan nyelven írják le, melyet könnyen meg lehet érteni, és könnyen le lehet fordítani szinte bármelyik nyelvre.

Egyetlen más könyv elkészítése sem telt olyan sok időbe, mint a Bibliáé. Mózes i. e. 1513-ban kezdte el a Biblia megírását. Majd más szent iratok is az ihletett Írások részévé váltak, egészen addig, amíg Nehémiás és Malakiás be nem fejezték a könyvüket, valamivel i. e. 443 után. Ezt követően egy csaknem 500 évig tartó szünet következett, amíg Máté apostol le nem írta a beszámolóját. Majdnem 60 évvel később János, az utolsó apostol, teljessé tette a Biblia kánonját az evangéliumával és a három levelével. Tehát összesen mintegy 1610 év kellett ahhoz, hogy megírják a Bibliát. Mindaz, aki részt vett az írásban, héber volt, vagyis tagja volt annak a népnek, amelyre rábízattak „az Isten szent kijelentései” (Ró 3:2).

A Biblia nem egy összefüggés nélküli könyvgyűjtemény, nem a zsidó és a keresztény irodalom egymástól független műveit gyűjtötték össze benne. Ez egy rendezettséget tükröző könyv, rendkívüli egység jellemzi, és több része is összefügg egymással, ami jól mutatja, hogy a Szerzője, a Teremtő a rend Istene. Kiemeli ezt a rendezettséget az, hogy Isten egy átfogó törvénygyűjteményről gondoskodott az izraeliták számára, illetve egy olyan szabálygyűjteményről, amely a tábori élet legapróbb részleteire is kitért. Ugyanígy rendezettség volt jellemző Dávid királyi uralmára, valamint az első századi keresztények gyülekezeteire.

Tartalma: A könyvek könyvének tartalma feltárja a múltat és a jövőt, és megmagyarázza a jelen eseményeit. Mindezt csak az a Személy képes elmondani, aki kezdettől fogva tudja a véget (Ézs 46:10). A Biblia azzal a leírással kezdődik, hogy Isten hogyan teremtette meg az eget és a földet, majd pedig nagyvonalakban beszámol arról, hogy hogyan készítette elő a földet az emberek számára. Ezután egy valódi tudományos magyarázat található benne az ember eredetéről – arról, hogy az élet csakis egy Életadótól származhat –, mindezt csak a Teremtő tudja feltárni, és a Biblia Szerzőjeként meg is tette (1Mó 1:26–28; 2:7). Majd az egész Bibliát átszövő, nagyjelentőségű téma került bevezetésre azzal a beszámolóval, mely elmondja, hogy miért halnak meg az emberek. Ez a téma – vagyis annak igazolása, hogy Jehovának joga van uralkodni, és az, hogy a megígért Magnak, vagyis Krisztusnak a Királysága által Isten egyszer s mindenkorra megvalósítja a földre vonatkozó szándékát – tömören benne foglaltatott az első próféciában, mely ’az asszony magváról’ szólt (1Mó 3:15). Több mint 2000 év telt el, mire Isten újra beszélt a ’maggal’ kapcsolatos ígéretéről. Ezt mondta Ábrahámnak: „a te magod által nyer áldást a föld minden nemzete”(1Mó 22:18). Több mint 800 évvel ezután Isten megerősítette az ígéretét Ábrahám leszármazottjának, Dávid királynak, később pedig a prófétáit használta fel, hogy az ígérettel kapcsolatos reménysugár ne halványuljon el (2Sá 7:12, 16; Ézs 9:6, 7). Több mint 1000 évvel Dávid napjai után és 4000 évvel az Édenben elhangzott ősi prófécia után, megjelent a megígért Mag, Jézus Krisztus, aki jogosan örökölte „atyjának, Dávidnak a trónját” (Lk 1:31–33; Ga 3:16). A ’kígyó’ földi magva megölte ’a Legfelségesebb Fiát’, aki a halálával lefizette a váltságot, hogy Ádám leszármazottai visszakaphassák az élethez való jogukat, ez volt az egyetlen módja annak, hogy az emberiség örök életet nyerhessen. Ezután a Fiú magasabb állásba emeltetett, és várt a meghatározott ideig, hogy levesse a földre ’az őskígyót, akit Ördögnek és Sátánnak neveznek’, és később örökre megsemmisítse. Vagyis a Mózes első könyvében kijelentett csodálatos téma, melyet a Biblia későbbi lapjai tovább fejtegetnek, a Jelenések könyvének utolsó fejezeteiben ér a nagyszerű csúcspontjához, amelyek beszámolnak arról, hogyan valósul meg Jehova lenyűgöző szándéka a Királysága által (Je 11:15; 12:1–12, 17; 19:11–16; 20:1–3, 7–10; 21:1–5; 22:3–5).

Jehova igazolja, hogy joga van uralkodni, és megszenteli a nevét Krisztusnak, a megígért Magnak a Királysága által. Ezzel a témával kapcsolatban a Biblia még inkább dicsőíti Isten nevét, mint bármely más könyv. Isten neve 6979-szer jelenik meg az Új világ fordítás Héber Iratoknak nevezett részében. Ehhez még hozzájön a rövidített „Jah” név, valamint azok a helyek, ahol a „Jehova” név valamilyen más szóval együtt alkot egy újabb nevet, ilyen például a „Jehoseba”, melynek a jelentése: ’Jehova bőség’. (Lásd: JEHOVA: A név fontossága.) Ha a Biblia nem lenne, akkor nem ismernénk a Teremtő nevét, nem tudnánk az uralkodását érintő vitakérdésről, mely az édeni lázadáskor merült fel, és  arról sem, hogy Istennek az a szándéka, hogy megszentelje a nevét, és igazolja minden teremtménye előtt, hogy jogosan uralkodik.

Ebben a 66 könyvecskéből álló gyűjteményben a Királyság témája és Jehova neve szorosan egybefonódik sok más témával. A Biblia sok olyasmit említ meg, amely például a mezőgazdasághoz, építészethez, csillagászathoz, kémiához, kereskedelemhez, mérnöki tudományokhoz, néprajzhoz, államigazgatáshoz, higiéniához, zenéhez, költészethez, filológiához és a hadviseléshez köthető. Ám ezeket a területeket csak érintőlegesen említi, és nem tárgyalja őket bővebben. Mégis a Szentírás valóságos kincsesbánya a régészek és a paleográfusok (írástörténészek) szemében.

Mivel a Biblia pontos történelmi mű, és a tartalma visszanyúlik a régmúltba, felülmúl minden más könyvet. Ám sokkal értékesebb a próféciái miatt. Ezek leírják, hogy mi fog történni a jövőben, amit csak az Örökkévalóság Királya tud pontosan feltárni. A Bibliában már nagyon régen fel lettek jegyezve olyan próféciák, amelyek megjövendölték, milyen világhatalmak lesznek uralmon az évszázadok folyamán, sőt, még azt is, hogy hogyan jönnek létre és pusztulnak el a napjainkban létező szervezetek.

Isten igaz Szava nagyon gyakorlatias, mivel megszabadítja az embereket a tudatlanságtól, a babonáktól, az emberi filozófiáktól és az értelmetlen hagyományoktól (Jn 8:32). „Az Isten szava élő, és erőt fejt ki” (Héb 4:12). A Biblia nélkül nem ismernénk Jehovát, nem tudnánk azokról a nagyszerű áldásokról, melyeket Krisztus váltságáldozata eredményez, és nem ismernénk azokat a követelményeket, melyeknek meg kell felelnünk ahhoz, hogy örökké élhessünk vagy az égi Királyságban, vagy a földi paradicsomban.

A Biblia más módon is a hasznunkra van, hiszen ésszerű tanácsokat ad a keresztényeknek, hogy hogyan éljék az életüket, hogyan végezzék a szolgálatukat, és hogyan élhetik túl ezt az Isten-ellenes, élvhajhász világrendszert. A keresztények azt az utasítást kapják, hogy ’ne szabják magukat többé ehhez a világrendszerhez’, hanem alakítsák újjá az elméjüket, felhagyva a világias gondolkodással. Ezt úgy tudják megtenni, hogy kifejlesztik ugyanazt az alázatos gondolkodásmódot, „amely már Krisztus Jézusban is megvolt”, illetve úgy, hogy levetik a régi egyéniséget, és felöltik az újat (Ró 12:2; Fi 2:5–8; Ef 4:23, 24; Kol 3:5–10). Ez azt jelenti, hogy megtermik Isten szellemének gyümölcsét, ’a szeretetet, örömet, békét, hosszútűrést, kedvességet, jóságot, hitet, szelídséget és önuralmat’; ezekről a Biblia sok mindent ír a lapjain (Ga 5:22, 23; Kol 3:12–14).

Hitelessége: A Biblia igaz volta többször is a támadás kereszttüzébe került, de a legkevésbé sem sikerült aláásni vagy meggyengíteni ennek a műnek a tekintélyét.

A bibliai történelem: Bármilyen próbának vetik is alá a Szentírást, a kijelentései mindig megbízhatónak bizonyulnak. Történelmi beszámolója pontos és hitelt érdemlő. Például megcáfolhatatlan tényeket közöl arról, hogy hogyan vették be a médek és a perzsák Babilont (Jr 51:11, 12, 28; Dá 5:28); illetve az olyan személyekről, mint a babilóniai Nabukodonozor (Jr 27:20; Dá 1:1); az egyiptomi király, Sisák (1Ki 14:25; 2Kr 12:2); az asszír III. Tiglát-Pilészer és Szanhérib (2Ki 15:29; 16:7; 18:13); a római Augusztusz, Tibériusz és Klaudiusz császár (Lk 2:1; 3:1; Cs 18:2); a római Pilátus, Félix és Fesztusz (Cs 4:27; 23:26; 24:27). Azt sem lehet megcáfolni, amit az efézusi Artemisz-templomról és az Athénban található Areopáguszról mond (Cs 19:35; 17:19–34). Amit a Biblia feltár ezekről vagy bármely más személyről, helyről, vagy eseményről, az történelmi szempontból minden részletében pontos. W. F. Albright régész megjegyezte: „Általánosságban ismét hitelesnek tekintik az Izrael vallási történelméről szóló beszámolót, mind összességében, mind részleteiben.” (Lásd: RÉGÉSZET.)

Népek és nyelvek: Amit a Biblia a különböző népekről és nyelvekről mond, szintén megfelel a valóságnak. A népcsoportok tagjai, függetlenül a fizikai jellegzetességeiktől, kultúrájuktól vagy nyelvüktől, egyetlen emberi családhoz tartoznak. Tagadhatatlan tény, hogy az emberi család három csoportra tagolódik, a jafetitákra, hamitákra és szemitákra, mely népek Noétól, és ennélfogva Ádámtól származnak (1Mó 9:18, 19; Cs 17:26). Sir Henry Rawlinson ezt mondta: „Ha a bibliai beszámolót teljesen figyelmen kívül hagynánk, és csupán a nyelvi ösvények érintkezési pontjai által vezéreltetnénk magunkat, akkor is arra a végkövetkeztetésre jutnánk, hogy az a középpont, amelyből a különböző vonalak sugárszerűen szétfutottak, Sineár síksága volt” (G. Rawlinson: The Historical Evidences of the Truth of the Scripture Records. 1862, 287. o.; 1Mó 11:2–9).

Gyakorlatias javaslatok: A bibliai tanításoknak, példáknak és tantételeknek nagy gyakorlati értékük van a modern kori emberek számára is. A benne található igazságos alapelveknek és a magas erkölcsi irányadó mértékeknek köszönhetően ez a könyv messze felülmúl bármely más művet. A Biblia nemcsak fontos kérdésekre ad választ, hanem sok gyakorlatias javaslatot is tesz. Ha az emberek követik ezeket,  akkor jobb fizikai és lelki egészségnek örvendenek. A bibliai alapelvek meghatározzák, hogy mi jó és mi rossz, és mércéül szolgálnak arra vonatkozóan, hogy mi számít becsületes üzleti tevékenységnek (Mt 7:12; 3Mó 19:35, 36; Pl 20:10; 22:22, 23), igazi szorgalomnak (Ef 4:28; Kol 3:23; 1Te 4:11, 12; 2Te 3:10–12), tiszta erkölcsi viselkedésnek (Ga 5:19–23; 1Te 4:3–8; 2Mó 20:14–17; 3Mó 20:10–16), építő társaságnak (1Ko 15:33; Héb 10:24, 25; Pl 5:3–11; 13:20) és jó családi életnek (Ef 5:21–33; 6:1–4; Kol 3:18–21; 5Mó 6:4–9; Pl 13:24). Egy híres oktató, William Lyon Phelps például ezt mondta: „Meggyőződésem, hogy többet ér a Biblia ismerete egyetemi képzés nélkül, mint egy egyetemi képzés a Biblia nélkül” (The New Dictionary of Thoughts. 46. o.). John Quincy Adams pedig ezt írta a Bibliáról: „A világ összes könyve közül ez az a könyv, amely a leginkább hozzájárul ahhoz, hogy az emberek jók, bölcsek és boldogok legyenek” (Letters of John Quincy Adams to His Son. 1849, 9. o.).

Tudományos pontosság: A Biblia tudományos szempontból is pontos, legyen szó akár arról a folyamatról, mely során Isten lakhatóvá tette a földet az emberek számára (1Mó 1:1–31); akár arról, hogy a föld gömbölyű, és a „semmire” van függesztve (Jób 26:7; Ézs 40:22); vagy éppen arról, hogy a mezei nyúl kérődző állat (3Mó 11:6); illetve arról, hogy „a test lelke a vérben van” (3Mó 17:11–14).

Kultúrák és szokások: A Biblia egyszer sem téved, amikor az egyes kultúrákról vagy szokásokról ír. Ha politikai témát érint, az uralkodókat vagy az elöljárókat mindig az adott beszámoló megírásakor használatos címmel illeti. Például Heródes Antipaszt és Lizániászt területi uralkodónak (tetrarchának) nevezi, (II.) Heródes Agrippát királynak, míg Galliót prokonzulnak (Lk 3:1; Cs 25:13; 18:12). A római időkben szokás volt, hogy a győztesek a csata után felvonultak diadalmenetben a foglyaikkal (2Ko 2:14). A Biblia beszél az idegenek iránti vendégszeretetről, a keleti emberek életmódjáról, földvásárlásról, szerződések jogi ügymenetéről, és a hébereknél és más népeknél szokásos körülmetélésről; mindezekben a Biblia pontos (1Mó 18:1–8; 23:7–18; 17:10–14; Jr 9:25, 26).

Őszinteség: A bibliaírókra jellemző őszinteségnek nyomát sem találjuk más ókori írók műveiben. Mózes már a kezdetektől fogva őszintén beszámolt az írásaiban a saját, illetve a népe bűneiről és hibáiról, és a többi héber író is követte ebben a példáját (2Mó 14:11, 12; 32:1–6; 4Mó 14:1–9; 20:9–12; 27:12–14; 5Mó 4:21). Még a kiemelkedő emberek – például Dávid és Salamon – sem takargatták a bűneiket, hanem beszámoltak róluk (2Sá 11:2–27; 1Ki 11:1–13). Jónás feltárta, hogy engedetlen volt (Jón 1:1–3; 4:1). A többi próféta hozzá hasonlóan nyílt és egyenes volt. A Keresztény Görög Iratok írói ugyanolyan őszinték voltak, mint a Héber Iratok írói. Pál beszélt a korábbi bűnös életéről, arról, hogy Márk felhagyott a misszionáriusi munkával, és Péter apostol vétkeiről is (Cs 22:19, 20; 15:37–39; Ga 2:11–14). Az ilyen őszinte és nyílt beszámolóknak köszönhetően bízhatunk abban, amit a Biblia állít magáról, vagyis hogy a kijelentései igazak.

Megbízhatóság: A tények alátámasztják a Biblia megbízhatóságát. A bibliai beszámolók elválaszthatatlanul egybefonódnak az adott kor történelmével. A bibliai útmutatások könnyen érthetők, egyértelműek és megbízhatók. Az írók őszinte buzgalma és hűsége, az igazság iránti izzó lelkesedésük, valamint a pontosságra való lelkiismeretes törekvésük, mind-mind olyasmi, amit elvárhatunk Isten igaz Szavától (Jn 17:17).

Próféciák: A próféciák már önmagukban is bizonyítják, hogy a Biblia Jehova ihletett Szava. A Biblia tele van olyan próféciákkal, melyek hosszú időszakokra vonatkoznak, és már beteljesedtek. Példák végett lásd „A teljes Írás Istentől ihletett és hasznos” c. könyv 343–346. oldalát.

Fennmaradása: Tudomásunk szerint napjainkban a Szentírásnak egyetlen eredeti kézirata sem létezik. Jehova azonban gondoskodott arról, hogy az elhasználódó eredeti kéziratokat másolatokkal pótolják. Emellett a babiloni száműzetés alatt és után a Palesztinán kívül élő zsidó közösségek növekedésével egyre inkább szükségessé vált az, hogy másolatok készüljenek az Írásokról. Ezt a munkát a hivatásos másolók végezték, akik kínosan ügyeltek arra, hogy mindent pontosan másoljanak le a kézirataikban. Ezsdrás is „hozzáértő másolója volt Mózes törvényének, amelyet Jehova, Izrael Istene adott” (Ezs 7:6).

A szent iratokról évszázadokon keresztül csupán kézzel írt másolatok készültek. Ez alatt az időszak alatt született meg a Keresztény Görög Iratok, mely szintén a Biblia részévé vált. A Szentírást ezenkívül le is fordították más nyelvekre. Valójában a Héber Iratokat tartják az első olyan ismert könyvnek, amelyet lefordítottak egy másik nyelvre. A Bibliának több ezer kézirata és fordítása létezik napjainkban. (Lásd: BIBLIAFORDÍTÁSOK; BIBLIAI KÉZIRATOK.)

Az első nyomtatott Biblia, a Gutenberg-Biblia 1456-ban készült el. Napjainkban a Biblia (részben v. egészben) több mint 5 milliárdos példányszámban jelent meg, és 3000-nál is több nyelvre fordították le. Annak ellenére terjedt el  ennyire, hogy sokszor heves támadás érte mindenfelől. Több ellensége volt, mint bármely más könyvnek. A pápák és a zsinatok még meg is tiltották a Biblia olvasását, aki ezt mégis megtette, azt kiátkozták az egyházból. Ezért több ezer olyan személy vesztette az életét, aki szerette a Bibliát, illetve a Szentírásnak több ezer példánya vált a lángok martalékává. A Biblia fennmaradásáért folytatott küzdelemben veszítette el az életét a bibliafordító, William Tyndale is, aki egyszer ezt mondta egy egyházi személlyel folytatott beszélgetése során: „Ha Isten kegyelméből még sokáig élhetek, elérem, hogy egy szántó-vető fiú többet tudjon a Szentírásból, mint ön” (John Foxe: Actes and Monuments. London, 1563, 514. o.).

Minden elismerés és hála Jehovának jár, amiért megőrizte a Szavát, a Bibliát még az ádáz ellenségeskedés dacára is. Így még többet jelentenek számunkra Péter apostol szavai, melyeket Ézsaiás prófétától idézett: „minden test olyan, mint a fű, és minden dicsősége olyan, mint a fűnek virága; elszárad a fű, és lehull a virág, de Jehova beszéde megmarad örökre” (1Pt 1:24, 25; Ézs 40:6–8). Ezért jól tesszük, ha most a XXI. században is figyelmet fordítunk rá, „mint egy sötét helyen. . . fénylő lámpára” (2Pt 1:19; Zs 119:105). Aki „Jehova törvényében leli gyönyörűségét, és törvényét olvassa halk hangon éjjel-nappal”, és aki alkalmazza is mindazt, amit olvas, sok-sok áldást nyer, és boldog lesz (Zs 1:1, 2; Jzs 1:8). Az ilyen személyek számára Jehova törvényei, emlékeztetői, utasításai, parancsolatai és bírói döntései – melyek mind a Bibliában vannak feljegyezve – „édesebbek a méznél”, és számukra az ezekből származó bölcsesség ’kívánatosabb az aranynál, sok-sok finomított aranynál’, mivel a bölcsesség által nyerhetnek életet (Zs 19:7–10; Pl 3:13, 16–18; lásd: KÁNON).

[Táblázat a 271. oldalon]

A BIBLIAI KÖNYVEK TÁBLÁZATA A MEGÍRÁSUK SORRENDJÉBEN

(A bibliai könyvek megírásának sorrendje hozzávetőleges; néhány esetben nem lehet biztosan tudni, hogy mikor [és hol] íródott egy-egy könyv.)

Héber Iratok (i. e.)

Könyv

Író

Az írás befejezése

A megírt időtartam

Az írás helye

1Mózes

Mózes

1513

„Kezdetben”-től 1657-ig

puszta

2Mózes

Mózes

1512

1657 – 1512

puszta

3Mózes

Mózes

1512

1 hónap (1512)

puszta

Jób

Mózes

kb. 1473

Több mint 140 év 1657 és 1473 között

puszta

4Mózes

Mózes

1473

1512 – 1473

puszta/Moáb síksága

5Mózes

Mózes

1473

2 hónap (1473)

Moáb síksága

Józsué

Józsué

kb. 1450

1473 – kb. 1450

Kánaán

Bírák

Sámuel

kb. 1100

kb. 1450 – kb. 1120

Izrael

Ruth

Sámuel

kb. 1090

A bírák uralmából 11 év

Izrael

1Sámuel

Sámuel, Gád, Nátán

kb. 1078

kb. 1180 – 1078

Izrael

2Sámuel

Gád, Nátán

kb. 1040

1077 – kb. 1040

Izrael

Énekek éneke

Salamon

kb. 1020

 

Jeruzsálem

Prédikátor

Salamon

1000 e. 

 

Jeruzsálem

Jónás

Jónás

kb. 844

 

 

Jóel

Jóel

kb. 820 (?)

 

Júda

Ámós

Ámós

kb. 804

 

Júda

Hóseás

Hóseás

745 u.

804 e. – 745 u.

Szamária területe

Ézsaiás

Ézsaiás

732 u.

kb. 778 – 732 u.

Jeruzsálem

Mikeás

Mikeás

717 e. 

kb. 777–717

Júda

Példabeszédek

Salamon, Agur, Lemuel

kb. 717

 

Jeruzsálem

Sofóniás

Sofóniás

648 e. 

 

Júda

Náhum

Náhum

632 e. 

 

Júda

Habakuk

Habakuk

 

kb. 628 (?)

Júda

Siralmak

Jeremiás

607

 

Jeruzsálem közelében

Abdiás

Abdiás

kb. 607

 

 

Ezékiel

Ezékiel

kb. 591

613 – kb. 591

Babilon

1Királyok, 2Királyok

Jeremiás

580

kb. 1040–580

Júda/Egyiptom

Jeremiás

Jeremiás

580

647–580

Júda/Egyiptom

Dániel

Dániel

kb. 536

618 – kb. 536

Babilon

Aggeus

Aggeus

520

112 nap (520)

Jeruzsálem

Zakariás

Zakariás

518

520–518

Jeruzsálem

Eszter

Márdokeus

kb. 475

493 – kb. 475

Susán, Elám

1Krónikák, 2Krónikák

Ezsdrás

kb. 460

Az 1Krónikák 9:44 utáni rész: 1077–537

Jeruzsálem (?

Ezsdrás

Ezsdrás

kb. 460

537 – kb. 467

Jeruzsálem

Zsoltárok

Dávid és mások

kb. 460

 

 

Nehémiás

Nehémiás

443 u.

456 – 443 u.

Jeruzsálem

Malakiás

Malakiás

443 u.

 

Jeruzsálem

[Táblázat a 272. oldalon]

Keresztény Görög Iratok (i. sz.)

Könyv

Író

Az írás befejezése

A megírt időtartam

Az írás helye

Máté

Máté

kb. 41

i. e. 2 – i. sz. 33

Palesztina

1Tesszalonika

Pál

kb. 50

 

Korintusz

2Tesszalonika

Pál

kb. 51

 

Korintusz

Galácia

Pál

kb. 50–52

Korintusz vagy a szíriai Antiókia

1Korintusz

Pál

kb. 55

 

Efézus

2Korintusz

Pál

kb. 55

 

Makedónia

Róma

Pál

kb. 56

 

Korintusz

Lukács

Lukács

kb. 56–58

i. e. 3 – i. sz. 33

Cezárea

Efézus

Pál

kb. 60–61

 

Róma

Kolosszé

Pál

kb. 60–61

 

Róma

Filemon

Pál

kb. 60–61

 

Róma

Filippi

Pál

kb. 60–61

 

Róma

Héberek

Pál

kb. 61

 

Róma

Cselekedetek

Lukács

kb. 61

i. sz. 33 – kb. 61

Róma

Jakab

Jakab

62 e. 

 

Jeruzsálem

Márk

Márk

kb. 60–65

i. sz. 29–33

Róma

1Timóteusz

Pál

kb. 61–64

 

Makedónia

Titusz

Pál

kb. 61–64

 

Makedónia (?)

1Péter

Péter

kb. 62–64

 

Babilon

2Péter

Péter

kb. 64

 

Babilon (?)

2Timóteusz

Pál

kb. 65

 

Róma

Júdás

Júdás

kb. 65

 

Palesztina (?)

Jelenések

János

kb. 96

 

Pátmosz

János

János

kb. 98

A bevezető utáni rész: i. sz. 29–33

Efézus vagy környéke

1János

János

kb. 98

 

Efézus vagy környéke

2János

János

 

kb. 98

Efézus vagy környéke

3János

János

kb. 98

 

Efézus vagy környéke