Feketés vagy barnás színű anyag; aszfalt. Három különböző héber szóval utalnak rá. Két szó a halmazállapotát jelöli: a szurok (zeʹfeth) a folyékony formáját, a bitumen (ché·már ʹ) a szilárd formáját. A harmadik kifejezés a kátrány (kóʹfer), és ez a használati módjára utal, mégpedig arra, hogy faépítmények külsejére viszik fel borításként. (Lásd: SZUROK.) A vízálló tulajdonsága miatt már az özönvíz előtti időszakban is felhasználták a bitument. Isten ezt mondta Noénak, amikor a bárka építésével bízta meg: „kívül-belül vond be kátránnyal” (1Mó 6:14).

Az a papiruszláda, amelybe a csecsemő Mózest tették, és a Nílus nádasában a víz színén úszott, vízállóvá lett téve azáltal, hogy bekenték „bitumennel és szurokkal” (2Mó 2:3). Babilon városának építői felismerték, hogy a bitumen nemcsak vízálló, hanem jó kötőanyag is, ezért ezt használták habarcsként az égetett téglákhoz (1Mó 11:3).

Egykoron Sziddim völgye – amely Szodoma és Gomorra közelében volt, a Holt-tenger környékén – „tele volt bitumengödrökkel [„szurok-forrásokkal”, Kár.]” (1Mó 14:10). Időnként még napjainkban is partra mos bitumendarabokat a tenger, amiből arra következtethetünk, hogy Sziddim jelenleg a Holt-tenger mélyén fekszik. A bitumen gyúlékony anyag, és így is írja le Ézsaiás, amikor arról prófétál, hogy Edom földje „olyanná [lesz], mint az égő szurok” (Ézs 34:9).