Bibliai értelemben a „bolond” szó nem olyan személyre utal, aki híján van az értelmi képességnek, hanem általában inkább olyasvalakire, aki elutasítja az észérveket, és erkölcsi szempontból ostoba életutat követ, amely nincs összhangban Isten igazságos irányadó mértékeivel. Különböző héber kifejezések utalnak az ilyen személyre: keszílʹ (’ostoba’, Pl 1:22), ʼewílʹ  (’bolond’, Pl 12:15), ná·válʹ (’ostoba’, Pl 17:7), léc („gúnyolódó”, Pl 13:1). A görög aʹphrón azt jelenti, hogy ’esztelen’ (Lk 12:20), az a·no ʹé·tosz, hogy ’ostoba’ (Ga 3:1), a mó·roszʹ pedig ’bolond’ (Mt 23:17; 25:2).

A bolond életútját jól szemlélteti Nábál viselkedése (1Sá 25.), ahogy annak az embernek a viselkedése is, aki ismeri az igaz Istent, mégis a teremtett dolgokat imádja (Ró 1:20–25). Ézsaiás azt mondta, hogy egy bolond vagy ostoba személy „csak ostobaságot beszél, és szíve ártani igyekszik, hogy hitehagyást vigyen végbe, és tévelygést szóljon Jehova ellen, hogy megüresítse az éhező lelkét, és ital nélkül hagyja a szomjazót” (Ézs 32:6). A bolond megveti a bölcsességet és a fegyelmezést (Pl 1:7). Ahelyett, hogy megfogadná a tanácsot, továbbra is azon az úton halad, amely ’a maga szemében helyes’ (Pl 12:15). Könnyen megsértődik és kifakad, folyton vitatkozva (Pr 7:9; Pl 20:3). Azt mondja a szívében (a cselekedeteiből pedig látszik az, amit talán nem mond ki nyíltan): „Nincs Jehova” (Zs 14:1).

Jézus Krisztus joggal utalt úgy az írástudókra és a farizeusokra, hogy „bolondok és vakok” – vagyis olyanok, akikből hiányzik a bölcsesség és erkölcsileg értéktelenek –, mivel elferdítették az igazságot emberi hagyományokkal, illetve képmutatók voltak. Sőt, Jézus alátámasztotta ezt a kijelentését, szemléltetve, hogy mennyire hiányzik belőlük a tisztánlátás (Mt 23:15–22; 15:3). Azonban ha valaki helytelenül ’hitvány bolondnak’ nevezi a testvérét, elítélve és megbélyegezve őt mint erkölcsileg értéktelen személyt, az méltóvá teszi magát a gyehennára (Mt 5:22; Ró 14:10–12; Mt 7:1, 2).

Jézusnak a mindennapi életből vett nagyszerű szemléltetései közé tartozik az, amelyik egy bolond férfiról szól, aki homokra építette a házát, illetve az, amelyik egy gazdag emberről szól, akinek jól termett a földje, és azt tervezte, hogy több raktárhelyiséget épít, majd pedig élvezi az életet. Ezek kiemelik, hogy milyen ostobaság elhanyagolni a szellemi dolgokat, és emiatt elszalasztani a valódi áldást. Továbbá ha valaki nem ’virraszt kitartóan’ szellemi értelemben, az bolondságot követ el, ahogy az jól látszik Jézusnak az öt bolond szűzről szóló szemléltetéséből, akik kimentek, hogy fogadják a vőlegényt, de nem vittek magukkal olajat a lámpáikhoz (Mt 7:24–27; Lk 12:16–21; Mt 25:1–13).

Ahhoz, hogy valaki igazán bölcs legyen, bolonddá kell válnia a világ szemében, „mert e világ bölcsessége bolondság az Isten előtt”. Jehova nem a világ szemében bölcs személyeket választotta, hogy képviseljék őt, hanem a lenézetteket, akiket mások tudatlannak és bolondnak tartanak. Ez még nyilvánvalóbbá teszi a világ bolondságát. Ugyanakkor semmivé tesz minden olyan érvet, amely alapján a kegyében részesült személyek dicsekedhetnének. Így minden dicsőség joggal irányul Jehova felé, aki a bölcsesség forrása (1Ko 3:18, 19; 1:18–31).

Ha valaki a bolondnak az ő bolondságával összhangban vagy a „bolondsága szerint” felel olyan értelemben, hogy a bolond szégyenletes módszereihez folyamodik, akkor így a bolond hibás érvelését vagy útját követi. Annak érdekében, hogy ne váljunk a bolondhoz hasonlóvá ebben a vonatkozásban, egy példabeszéd ezt tanácsolja: „Ne felelj az ostobának az ő bolondsága szerint”. Másfelől a Példabeszédek 26:4, 5 rámutat, hogy hasznára van a bolondnak, ha abban az értelemben felelünk neki „az ő bolondsága szerint”, hogy elemezzük az állításait, feltárjuk, hogy azok nevetségesek, és rámutatunk, hogy a saját érvei egészen más következtetést kívánnak meg, mint amilyenekre ő jutott.