Az 1Mózes 1:6–8 így ír a második teremtési időszakról, vagyis ’napról’: „Majd ezt mondta Isten: »Legyen boltozat [héb.: rá·qíʹaʽ] a vizek között, és váljanak szét a vizek a vizektől!« Isten ekkor elkészítette a boltozatot, és szétválasztotta a boltozat alatti vizeket a boltozat feletti vizektől. És ez így is lett. És Isten elnevezte a boltozatot égnek.” A beszámoló később arról tudósít, hogy világítótestek jelentek meg „az égbolton”, még később pedig repdeső teremtményekről ír, amelyek a föld felett repülnek, „az égbolt színén” (1Mó 1:14, 15, 17, 20).

A görög Septuaginta a szte·reʹó·ma szóval ( jel.: ’szilárd, tömör szerkezet’) fordítja a héber rá·qíʹaʽ szót, a latin Vulgata pedig a firmamentum kifejezéssel, mely szintén a tömörség és szilárdság gondolatát hordozza. A Komáromi-fordítás és a Káldi-fordítás 1865-ös kiadása ’erősségnek’ fordítja a héber rá·qíʹaʽ szót, a Katolikus fordítás pedig ehhez hasonlóan ’szilárd boltozatnak’. Más fordítások azonban így adják vissza: „boltozat” (ÚRB, Káldi, KNB, Kám., ÚV); „expansión [boltozat]” (VM [spanyol]); „étendue [kiterjedés v. boltozat]” (Segond; Ostervald [francia]).

Némelyek megpróbálják bizonyítani, hogy a világegyetemről alkotott ókori héber elképzeléshez hozzátartozott, hogy a föld felett egy szilárd boltozat ível, az azon lévő csatornákon át folyik le az esővíz, és a csillagoknak rögzített helyük van ebben a szilárd boltozatban. Vannak bibliai szótárak és bibliafordítások, melyekben az ábrák ezt a nézetet jelenítik meg. Erről az álláspontról a The International Standard Bible Encyclopaedia kijelenti: „igazából ez a feltételezés inkább  azokon az elgondolásokon alapul, amelyek a sötét középkor Európájában voltak közkeletűek, semmint az Ósz. [Ószövetség] bármelyik kijelentésén” (J. Orr szerk.; 1960, I. köt. 314. o.).

Igaz, a rá·qíʹaʽ szó alapszavát (rá·qaʽʹ) rendszerint abban az értelemben használják, hogy valaki valamilyen szilárd tárgyat ütögetéssel lapít kézzel, lábbal vagy bármilyen eszközzel (vö.: 2Mó 39:3; Ez 6:11), ám bizonyos esetekben ésszerűtlen lenne kizárni, hogy a szó jelképes értelmet hordoz. Elihu például a Jób 37:18-ban feljegyzettek szerint Istenre utalva ezt kérdezi: „Talán vele együtt domboríthatod ki [tar·qíʹaʽ] az eget, hogy kemény legyen, mint az öntött tükör?” Hogy nem valamiféle szilárd égboltozat kidomborítására (ütögetéssel való lapítására) kell gondolni, az abból is látszik, hogy az itt használt ’ég’ szó egy olyan szóból (saʹchaq) ered, amelyet ’porrétegnek’ vagy ’fellegeknek’ is fordítanak (Ézs 40:15; Zs 18:11), és a ’kidomborított’ dolog homályos jellege miatt egyértelmű, hogy a bibliaíró csupán jelképesen hasonlította az eget egy fémtükörhöz, melynek csiszolt lapja fényesen ragyog. (Vö.: Dá 12:3.)

Ugyanígy a második teremtési ’napon’ megalkotott „boltozat” esetében sem egy szilárd anyag kidomborításáról van szó, hanem a földet borító vizek és a föld feletti vizek közötti térség vagy az ezeket elválasztó rész megteremtéséről. A földet körülvevő légkörnek mint valamiféle boltozatnak a megalkotásáról szól a leírás, és arra utal, hogy valamikor nem volt tisztán kivehető elválasztó térség, hanem az egész földet páraburok vette körül. Ez összhangban van a bolygónk kialakulásának korai szakaszaira vonatkozó tudományos érveléssel, és azzal az elmélettel, hogy a föld víztömege egykor teljes egészében légköri pára formájában létezett, mivel a föld felszíne akkoriban rendkívül forró volt.

Az, hogy a Biblia héber írói nem hitték, hogy az ég csiszolt fémből lett megalkotva, abból is nyilvánvaló, amire Mózes az izraelitákat figyelmeztette. Azt mondta nekik, hogy ha nem engedelmeskednek Istennek, ’egük, amely fejük felett van, rézzé válik, a föld pedig lábuk alatt vassá’. Ezzel a metaforával az Izrael egére és földjére következő forróság és súlyos aszály hatásait ecsetelte (5Mó 28:23, 24).

Az sem kérdéses, hogy az ókori héberek nem vallották azt a pogány nézetet, hogy az égbolton valóságos „ablakok” vannak, melyeken az eső lejut a földre. A Jób könyvének írója Elihu szavait idézi arról a folyamatról, hogy miként keletkeznek az esőfelhők. A Jób 36:27, 28-ban nagyon pontosan és tudományos igénnyel kijelenti: „Mert fölszívja a vízcseppeket, ezek átszűrődnek mint eső, hogy ködévé alakuljanak, s a felhők [sechá·qímʹ] így permetet hullatnak, ontják a cseppeket az emberekre.” Nyilvánvaló, hogy „az egek zsilipjei” (ʼarub·bóthʹ) kifejezés ugyancsak jelképesen értendő. (Vö.: 1Mó 7:11; 2Ki 7:1, 2, 19; Ma 3:10; lásd még: Pl 3:20; Ézs 5:6; 45:8; Jr 10:13.)

Az égi elrendezésekről szóló látomásában Ezékiel a négy élő teremtmény feje fölött ’valami boltozatfélét látott, olyat, amilyen a félelmetes jég szikrázása’. Az egész leírás tele van jelképekkel (Ez 1:22–26; 10:1).

Jóllehet a földet körülvevő boltozat, vagyis légkör megalkotásakor nem ’domborítottak ki’ valamiféle fémhez hasonló szilárd anyagot, de megjegyzendő, hogy a föld légkörét alkotó gázkeverék éppolyan valóságos, mint a szárazföld és a víz, és tömege is van (ráadásul vizet és számtalan szilárdanyag-részecskét, köztük port is tartalmaz). Becslések szerint a föld körül található levegő össztömege meghaladja az 5 200 000 000 000 000 t-t (The World Book Encyclopedia. 1987, 1. köt. 156. o.). Tengerszinten a légnyomás cm²-enként kb. 1 kg. A levegő ezenkívül ellenállást fejt ki, így a legtöbb esetben, amikor egy meteor bekerül a földet körülvevő hatalmas levegőburokba, a légkör okozta súrlódástól elég. Az az erő tehát, amelyet a héber rá·qíʹaʽ szó sugall, mindenképpen összhangban van az ismert tényekkel.

A Zsoltárok könyvében azt olvashatjuk, hogy „az égboltozat” ’az egekkel’ együtt hirdeti Isten műveit és dicsőségét (Zs 19:1).