Büntetés végrehajtása valamilyen sérelem vagy bűntett miatt; megtorlás. A görög ek·di·keʹó szó – melyet úgy fordítanak, hogy „bosszút áll” vagy „megbosszul” – azt jelenti szó szerint, hogy ’jogosságból’, és arra utal, hogy a végrehajtott cselekedettel érvényre juttatják az igazságosságot. Bibliai értelemben a „bosszú” általában arra utal, hogy Isten megtorol egy cselekedetet, mert az igazságosság megkívánja, de utalhat arra is, hogy egy személy áll bosszút valamiért, ami a saját nézőpontjából tekintve igazságos, vagy úgy érzi, hogy ezzel kompenzálja a történteket a saját megelégedésére.

Jehováé a bosszú: Ha egy személyt Jehova vagy a Szava nem hatalmaz fel arra, hogy bosszút álljon, akkor bűnt cselekszik, ha megpróbál bosszút állni magáért vagy másokért. „Enyém a bosszú és a megtorlás” – mondja Jehova (5Mó 32:35). A zsoltáríró pedig ezt mondja Istenről: „Ó, bosszúállások Istene, Jehova” (Zs 94:1). Ezek alapján Isten elítéli azokat, akik neheztelnek másokra, vagy maguk akarnak bosszút állni azokért a vélt vagy valós sérelmekért, melyeket ellenük vagy mások ellen követtek el (3Mó 19:18; Ró 12:19; Héb 10:30).

A Szentírás rámutat, hogy Isten haragja van az összes bűnösön és törvényszegőn, és hogy csak a ki nem érdemelt kedvességének, vagyis a Jézus Krisztus váltságáldozatáról való gondoskodásának köszönhetően van alap arra, hogy enyhítsen vagy mérsékeljen a bűnösöknek járó teljes megtorláson (Ró 5:19–21; 2Ko 5:19; Héb 2:2, 3; lásd: VÁLTSÁG). Amikor Isten ilyen módon megbocsátja a bűnöket, teljes mértékben összhangban cselekszik az igazságosságával, és akkor is igazságosan jár el, amikor ítéletet hajt végre azokon a bűnösökön, akik elvetik azt, amiről gondoskodott; az ilyen személyek nem kerülhetik el Isten bosszúállását (Ró 3:3–6, 25, 26; vö.: Zs 99:8).

Jehova bosszújának célja van: Jehova bosszúja megkönnyebbülést szerez, és áldásos, amikor azok érdekében cselekszik, akik bíznak benne; ezenkívül dicsőséget szerez neki mint igazságos Bírónak. A zsoltáríró ezt mondja: „Örül majd az igazságos, mert látja a bosszút . . . Az emberek majd így szólnak: »Bizony van gyümölcs az igazságos számára! Bizony van Isten, aki ítél a földön!«” (Zs 58:10, 11). Tehát Isten bosszújának elsődleges célja az, hogy nyilvánvalóvá tegye, hogy joga van uralkodni, és hogy dicsőséget szerezzen a nevének (2Mó 14:18; Zs 83:13–18; Ézs 25:1–5; Ez 25:14, 17; 38:23). Azt is igazolja vele, hogy valóban a szolgái képviselik őt, valamint kiszabadítja őket a kellemetlen körülményekből (2Mó 14:31; 15:11–16; Ez 37:16, 21–23; Zs 135:14; 148:14; Pl 21:18).

Isten bosszújának meghatározott ideje van: A Szentírás utal arra, hogy Istennek van egy kitűzött napja, amikor nagy méretekben kitölti a bosszúját az ellenségein. Ézsaiás próféta azzal lett megbízva, hogy hirdesse „Istenünk bosszújának napját”. Isten akkor hajtotta végre a bosszúját népének elnyomóján, az ókori Babilonon, amikor i. e. 539-ben a méd–perzsa birodalom  seregei által megdöntötte Babilon hatalmát (Ézs 61:1, 2; 13:1, 6, 9, 17). Amikor Jézus Krisztus a földön volt, idézett egy részt Ézsaiás próféciájából (61:1, 2), és magára alkalmazta azt (Lk 4:16–21). Bár a beszámoló nem mondja, hogy idézte a ’bosszú napjáról’ szóló részt, mégis elmondható, hogy hirdette azt a ’napot’, amely eljött Jeruzsálemre i. sz. 70-ben. Jézus megjövendölte, hogy letáborozott (római) seregek veszik majd körbe a várost, és azt mondta a követőinek, hogy meneküljenek el Jeruzsálemből, amikor ezt látják, „mert az igazságszolgáltatás napjai [„a bosszú napjai”] ezek, hogy beteljesedjen mindaz, ami meg van írva” (Lk 21:20–22, Int, Kat.; vö.: Kár., ÚRB, B.–D.).

Jézus Krisztus ezenkívül ezt mondta a halála és a feltámadása előtt: „Azt a napot és azt az órát [amikor végrehajtják az ítéletet a jelenlegi világrendszeren] senki nem tudja, sem az egek angyalai, sem a Fiú, csak az Atya” (Mt 24:36). Ezzel feltárta, hogy a bosszú biztosan el fog jönni az Isten által kitűzött és ismert időben. Szemléltette is, hogy mennyire biztos, hogy a meghatározott időben Isten cselekedni fog a nevéért és a szolgáiért: beszélt egy bíróról, aki a következő döntést hozta, amiért egy özvegyasszony folyton arra kérte, hogy szolgáltasson igazságot: „igazságot szolgáltatok neki [„bosszút állok érte”]”. Jézus Istenre alkalmazta ezt a szemléltetést, és ezt mondta: „Hát akkor az Isten vajon nem szolgáltat igazságot választottainak [„nem áll bosszút” a választottaiért], akik éjjel-nappal hozzá kiáltanak, még ha hosszútűrő is azok iránt?” (Lk 18:2–8, Int, Kár.).

Továbbá János apostol a látomásában, melyet a Jelenések könyvében jegyzett fel, látta azoknak a lelkét, akiket legyilkoltak az Isten szava miatt és a tanúskodómunka miatt, amely megvolt náluk, és ezt kiáltották: „Legfőbb Úr, te szent és igaz, meddig tartod még vissza magad az ítélkezéstől és attól, hogy bosszút állj a vérünkért azokon, akik a földön laknak?” A kérdésükre adott válasz megmutatja, hogy ki van tűzve egy konkrét időpont, amikor bosszút állnak értük, nevezetesen akkor, amikor „[betelik] rabszolgatársaik és testvéreik száma is, akiket még meg fognak ölni, miként őket is megölték” (Je 6:9–11).

A Szentírás feltárja, hogy ez a bosszúállás Nagy Babilonon fog kezdődni, majd el fog jönni ’a vadállatra, a föld királyaira és a seregeikre’ (Je 19:1, 2, 19–21).

Akiket kineveztek, hogy bosszút álljanak: Isten legfőképpen az Úr Jézus Krisztust használja fel, hogy bosszút álljon az ellenségein. Pál apostol ezekkel a szavakkal vigasztalta a keresztényeket: „Isten részéről igazságos dolog nyomorúsággal visszafizetni azoknak, akik nektek nyomorúságot okoznak, tinektek viszont, akik nyomorúságot szenvedtek, megkönnyebbüléssel, velünk együtt, amikor az Úr Jézus kinyilatkozik az égből az ő hatalmas angyalaival lángoló tűzben, midőn bosszút áll azokon, akik nem ismerik Istent, és azokon, akik nem engedelmeskednek a Jézusról, a mi Urunkról szóló jó hírnek. Ugyanezek el fogják szenvedni az örök pusztulás bírói büntetését, elkerülve az Úr színe elől és az ő erősségének dicsősége elől” (2Te 1:6–9).

A keresztény gyülekezetben: Az apostolok ki lettek nevezve arra, hogy Jézus Krisztus felügyelete alatt gondját viseljék a keresztény gyülekezetnek, és hogy megvédjék azt a tisztátalanságtól és Jehova helyeslésének az elvesztésétől. Pál apostol az Istentől kapott hatalmával élve, ezt írta a korintuszi gyülekezetnek, amely a meghasonlások és a „hamis apostolok” miatt gondokkal nézett szembe: „készenlétben tartjuk magunkat, hogy büntetéssel fizessünk [„bosszút álljunk”] minden engedetlenségért” (2Ko 10:6, Int; 11:13; 13:10).

A gyülekezet gondviselésére kinevezett vének felhatalmazást kaptak arra, hogy „bosszút álljanak”. Ez azt jelenti, hogy bizonyos lépéseket meg kell tenniük – azaz orvosolniuk kell az elkövetett hibákat – az igazságosság érvényre juttatása érdekében, valamint annak érdekében, hogy Isten előtt újra igazságos állapotba kerüljön a gyülekezet. Azok, akik vállalták a vezetést a korintuszi gyülekezetben, meg is tették mindezt, miután Pál helyreigazította őket, aki így már ezt írhatta a második levelében: „mily nagy igyekvést eredményezett bennetek. . ., igen, a helytelenség helyrehozását [„bosszúállást”]!” Pál első levelének az elolvasása után ezek az emberek Isten szerinti megbánást mutattak, és eltávolították a gonosz embert maguk közül, akire Pál utalt, vagyis mindent megtettek, hogy helyrehozzák a dolgokat Jehova előtt (2Ko 7:8–12, Int). Ám ezek a férfiak nem voltak felhatalmazva arra, hogy a teljes büntetést végrehajtsák, melyet az igazságosság megkövetelt volna; a bosszú teljes mértékű végrehajtása halált jelentett volna, amit máskülönben a mózesi törvény hatálya alatt a bírák kiszabhattak büntetésként (3Mó 20:10; Héb 10:28). A vének egyszerűen csak kiközösítették az ilyen megbánást nem tanúsító bűnösöket a gyülekezetből (1Ko 5:13). Ha az ilyen személyek nem tanúsítanak megbánást, akkor végül utol fogja érni őket az igazságos büntetés a helytelenségük miatt, és a részük az örök halál lesz (Héb 10:29, 30). Igen, az a keresztény, aki valamilyen igazságtalanságot cselekszik – például paráznaságot  követ el –, veszélyben van, „mert Jehova olyasvalaki, aki büntetést mér ki [szó szerint: ’bosszúálló’] mindezekért” (1Te 4:3–6, Int; lásd még: Kár., ÚRB).

Uralkodók: Előfordulhat, hogy az igazságosság érvényre juttatásával megbízott világi uralkodók hajtják végre a bosszút a bűnöket elkövetőkön. Ezek közé tartozhatnak olyan keresztények is, akik megszegik az ország azon törvényeit, amelyek összhangban vannak azzal, ami igazságos, és amelyek nem mennek túl azon a hatáskörön, amit Isten adott ezeknek az uralkodóknak. Ilyen esetekben ezek az uralkodók közvetett módon Isten bosszúját hajtják végre, hiszen Pál ezt írta: „Mert az uralkodóktól nem a jó, hanem a rossz tett miatt kell félni . . . Isten szolgája az, bosszúálló, hogy haragot fejezzen ki azzal szemben, aki a rosszat gyakorolja” (Ró 13:3, 4; 1Pt 2:13, 14; vö.: 1Mó 9:6).

A tökéletlen emberek hajlamosak a bosszúállásra: Az esendő, tökéletlen emberek hajlamosak arra, hogy bosszút álljanak azokon, akik valamilyen igazságtalanságot követtek el velük szemben, vagy akiket gyűlölnek. Az a férfi, aki házasságtörést követ el egy másik ember feleségével, annak a veszélynek teszi ki magát, hogy a megcsalt férj megbosszulja a tettét, ahogyan a Példabeszédek könyve mondja: „Mert féltékenység az életerős férfi dühe, és nem könyörül a bosszú napján. Figyelemre sem méltat semmiféle váltságot, és hajlandóságot sem mutat, bármily nagy ajándékot adsz is neki” (Pl 6:32–35). Ám az, aki saját maga akar bosszút állni, általában féktelen dühvel teszi ezt, és semmilyen jó célt nem valósít meg vele, csak Isten haragját vonja magára (Jk 1:19, 20).

Istennek és a szolgáinak az ellenségei: Azok, akik gyűlölik Istent, a szolgáival is ellenségesek, és igyekszenek kitölteni a bosszújukat rajtuk. Ez azonban nem valódi igazságszolgáltatás, hanem egy vágy vagy tett, mely abból fakad, hogy az emberek ellenzik azt, ami igaz vagy igazságos; próbálnak megszabadulni azoktól az igazságos személyektől, akiknek a szavai és tettei gonosznak bizonyítják őket (Zs 8:2; 44:15, 16). Néhány esetben azzal a torz elképzeléssel ölték meg Isten szolgáit, hogy a tetteikkel igazságosságot cselekednek (Jn 16:2). De ezzel a feltételezett „megtorló igazságszolgáltatással” egyáltalán nem szereztek örömet Istennek, hanem csak a bosszúját vonták magukra. Igaz, Jehova időnként felhasznált nemzeteket, például Babilont, hogy bosszút álljon a népén, Izraelen, amiért az megszegte az Istennel kötött szövetségét (3Mó 26:25). De ezek a nemzetek a maguk részéről gyűlöletből és rosszindulatból cselekedtek, és a saját bosszújukat töltötték ki Izraelen. Ezért Jehova elhozta a bosszúját rájuk (Si 3:60; Ez 25:12–17).

Lásd még: MENEDÉKVÁROSOK; VÉRBOSSZULÓ.