A héber sé ʹvet és mat·teʹ szavakat gyakran „bot”-nak, illetve „vessző”-nek fordítják. A sé ʹvet a következőket jelenti: vessző, pálca, illetve bot (amire támaszkodnak), valamint „pásztorbot” (3Mó 27:32). A sé ʹvet és a mat·teʹ „törzs”-et is jelöl, és így is fordítják ezeket a szavakat, valószínűleg azért, mert a törzsek fejedelmeinél bot vagy jogar volt (2Mó 31:2; 5Mó 18:1; 29:18). A lándzsának vagy hasonló fegyvernek a nyelére a héber sé ʹvet vagy ʽéc (szó szerint: fa) szavakkal utaltak (2Sá 18:14; 21:19).

Van még két másik héber kifejezés, a maq·qélʹ, amelyet ’vesszőnek’ és ’botnak’ fordítanak (1Mó 30:37; 1Sá 17:43), illetve a mis·ʽeʹneth, amelyet ’botnak’ vagy ’támogatásnak’ (Bí 6:21; 2Ki 18:21).

A ’vessző’ szó görög megfelelője a rhaʹbdosz, amelyet olykor ’botnak’ fordítanak (Je 19:15; Mt 10:10). Néhány fordítás egy másik szót, a xüʹlont is „bot”-nak adja vissza. A xüʹlon szó szerinti jelentése: ’fa’, vagy olyasmi, ami fából készült. A Máté 26:47, 55 és a párhuzamos írásszövegek ezt a szót így fordítják: ’dorongok’.

Mire használták? A botot, illetve a vesszőt a következőkre használták: támaszkodásra (2Mó 12:11; Za 8:4; Héb 11:21); védelmezésre vagy védekezésre (2Sá 23:21; Mt 10:10); gyermekek, rabszolgák vagy mások fenyítésére (2Mó 21:20; Pl 10:13; 23:13, 14; Cs 16:22); cséplésre (Ézs 28:27 [mind a mat·teʹ, mind a sé ʹvet szó előfordul ebben a versben, az ÚV az egyiket ’botnak’, a másikat ’vesszőnek’ fordítja]; vö.: Bí 6:11; Ru 2:17); valamint az olajbogyó betakarítására (5Mó 24:20; Ézs 24:13). A pásztorok ezenkívül arra használták a botjukat, hogy vezessék, terelgessék és segítsék a juhokat. A Törvény a következőket mondta arról, hogyan válasszák ki azokat az állatokat, amelyeket beszolgáltattak a szentélynek tizedként: „A csorda és a nyáj tizedrésze mindabból, ami a pásztorbot alatt átmegy [vagyis minden állat, amely a pásztor gondjára volt bízva], minden tizedik állat szent legyen Jehovának. Ne vizsgálja meg, hogy jó-e vagy rossz, és ne is cserélje ki” (3Mó 27:32, 33). A pásztor állítólag a juhakol kapujában állt, miközben a juhok kimentek. A botja végére egy festékbe mártott rongy volt erősítve, amellyel megérintett minden tizedik juhot, majd félreállította azokat a juhokat, amelyek ily módon meg lettek jelölve tizednek. (Vö.: Jr 33:13.)

A hatalom jelképe: A botot értékes személyi tulajdonnak tartották, és néhány botról  egyértelműen meg tudták mondani, hogy kié. Júda a botját és a pecsétgyűrűjét zálogul Támárnak adta, hogy ezek az asszonynál legyenek, míg Júda el nem küld neki egy kecskegidát fizetségül azért, hogy együtt hált vele (1Mó 38:18, 25). A fejedelmeknél bot volt a hatalom jelképeként. Ezért a Bibliában a bot gyakran valakinek a hatalmát jelképezi, illetve azt a hatalmat, amelyet valaki más ráruházott. Mózes botja az Istentől kapott hatalmának és megbízatásának a jelképe volt, amikor Mózes megjelent Izrael vénei előtt, és akkor is, amikor megjelent a fáraó és Egyiptom mágiát űző papjai előtt (2Mó 4:17, 29–31; 7:9–12). Ez utóbbi esetben a Biblia azt írja, hogy a bot Ároné volt, pedig az nyilvánvalóan Mózes botja volt, amelyet Áron Mózes szószólójaként használt. Erre következtethetünk, ha ezt a részt összevetjük a 2Mózes 7:15, 17-tel.

Ezt követően Mózes botja sokszor azt jelképezte, hogy Jehova őt nevezte ki a nemzet vezetőjének, és őt támogatta a hatalmával (2Mó 8:5; 9:23; 10:13; 4Mó 20:11). Amikor kétségbe vonták Mózes és Áron hatalmát, a 12 törzs vezetőinek a vesszői közül a Lévi háznépét jelképező, Áron vesszeje volt az, amely isteni csodának köszönhetően kirügyezett, és érett mandulát hozott. Ez egyértelműen azt bizonyította, hogy Isten Áront és vele együtt a háznépét jelölte ki arra, hogy papként szolgáljanak, és papi hatalmuk legyen. Ezután ezt a vesszőt egy ideig a szövetségládában őrizték (4Mó 17:1–11; 2Mó 29:9; Héb 9:4).

A zsoltáríró így fogalmazott: „Ez Jehova kijelentése az én Uramhoz: »Ülj az én jobbomon, mígnem ellenségeidet lábad zsámolyává teszem.« Hatalmad pálcáját Jehova kinyújtja Sionból, mondván: »Menj, győzedelmeskedj ellenségeid között!«” (Zs 110:1, 2). Pál apostol ezt az írásszöveget Jézus Krisztusra alkalmazza, aki, mondhatni, ’Jehova hatalmának a pálcájával’, Jehovát képviselve előretör teljes hatalommal, hogy végrehajtsa az ítéletet az ellenségein (Héb 10:12, 13). Jézus Krisztus, aki a „vessző. . . Isai törzsökéből”, „megveri a földet szájának vesszejével, és ajkainak szellemével megöli a gonoszt” (Ézs 11:1, 4). Jehovától kapott hatalommal beszél és cselekszik, hogy megbüntesse a gonoszokat. Az írásszövegek szerint nem úgy fog uralkodni a nemzetek felett, mint egy pásztor, aki békésen tereli a nyájat a botjával, hanem vasvesszővel fogja terelgetni őket (Je 2:27; 12:5; 19:15).

Az Ézsaiás 9:4; 14:5-ben az elnyomó bot, pálca, illetve vessző az ellenségnek az Izrael feletti uralmát vagy hatalmát jelképezi. Isten arra használta fel az Izrael körül lévő nemzeteket, így Asszíriát is, hogy büntessék meg Izraelt a bűnei miatt. Ilyenkor ezek a nemzetek a büntetés vagy fenyíték vesszői voltak, mert Isten felhatalmazta őket erre vagy megengedte nekik ezt. Ám ezek a nemzetek nem Jehova iránti szeretetből tették, amit tettek, nem is azért, mert gyűlölték Izrael bűneit, hanem azért, mert ellenségei voltak Istennek és Izraelnek. Ráadásul túlmentek azon, amivel meg lettek bízva, és gyönyörűségüket lelték abban, hogy még több szenvedést okoztak Izraelnek. Mindemellett ezek a hatalmak, de főleg Asszíria és Babilon, gőgösen felmagasztalták magukat, szembeszállva magával Jehova Istennel. Isten ezt mondta Asszíriáról a prófétája, Ézsaiás által: „Ah, az asszírok, haragom vesszeje”. Ám Asszíria gőgjéről is beszélt: „Dicsekszik-e a fejsze azzal szemben, aki vág vele? Vagy fölébe emeli-e magát a fűrész annak, aki ide-oda húzza, mintha a bot suhogtatná azokat, akik a magasba emelik, mintha a vessző emelné a magasba azt, aki nem fa?” Majd megjövendölte, hogy büntetés fogja sújtani Asszíria nemzetét, amiért az azt gondolta, hogy nagyobb, mint az a Valaki, aki felhasználja őt, és amiért Isten fölé emelte magát (Ézs 10:5, 15).

Amikor Jehova szövetséget kötött Dáviddal a királyságra, Dávid dinasztiájának a királyairól ezt mondta: „Én atyjává leszek, ő pedig fiammá lesz. Ha valami helytelenséget követ el, megfeddem őt az emberek vesszejével és Ádám fiainak csapásaival” (2Sá 7:14). A fegyelmezés vesszeje, amelyet Jehova felhasznált Atyaként, a világ kormányzatainak a hatalma volt, például Babiloné. Isten megengedte Babilonnak, hogy megdöntse az ő királyságát, amely a dávidi dinasztia királyainak a kezében volt, és ez a királyság mindaddig nem létezett, ’mígnem eljött az, akié a törvényes jog’ (Ez 21:27). I. sz. 70-ben Titus hadvezér irányításával a római seregek is ’vesszőként’ szolgáltak, megbüntették a hűtlen Jeruzsálemet (Dá 9:26, 27).

Helytelen használata: A nemzetek kormányzatai és bírái gyakran igazságtalanul használták hatalmuk botját, még harcoltak is Isten és a népe ellen. Jézus Krisztust a zsidó legfelsőbb bíróság elé és a római kormányzó, Pilátus elé állították, bántalmazták, gúnyolták, leköpték, sőt, végül meg is ölték. A zsidó elöljárók először a saját hatalmukat használták fel Jézus ellen, majd, mondhatni, még erősebben sújtottak le a „bottal”, amikor átadták őt a római kormánynak, hogy végezzék ki. Mikeás próféta a következő szavakkal jövendölte meg, hogy ilyen bántalmazásokat fog elszenvedni Jézus: „Bottal verik Izrael bírájának orcáját” (Mi 5:1). Jézus halála és feltámadása után a zsidó uralkodók arra használták a hatalmukat, hogy üldözzék Jézus követőit, és sok esetben Róma, de más kormányzatok  is hasonlóképpen helytelenül használták hatalmuk botját. Isten emiatt számadásra vonja őket (Jn 19:8–11; 2Te 1:6–9).

Szülői hatalom: A Szentírásban a „vessző” a szülőknek a gyermekeik feletti hatalmát is jelképezi. A Példabeszédek könyve sokszor említi ezt a fajta hatalmat. A vessző szóval utal mindenféle fegyelmezésre, és szó szerinti vesszőről is beszél, amelyet fenyítésre használtak. A szülő számadással tartozik Istennek, hogy használja-e ezt a vesszőt, miközben neveli a gyermekét. Ha a szülő ezt elmulasztja megtenni, romlásba dönti gyermekét, és halált hoz rá, ezenkívül szégyent hoz magára, és elveszíti Isten kegyét (Pl 10:1; 15:20; 17:25; 19:13). „Bolondság köttetett a gyermek szívéhez, ám a fegyelmezés vesszeje messze űzi azt tőle.” „Ne tagadd meg a fiútól a fegyelmezést. Ha megvered vesszővel, nem fog meghalni. Te magad verd meg őt vesszővel, hogy lelkét a seolból kiszabadítsd” (Pl 22:15; 23:13, 14). „Aki visszatartja vesszejét, [az igazából] gyűlöli a fiát, de aki szereti, az megkeresi fegyelmezéssel” (Pl 13:24; 19:18; 29:15; 1Sá 2:27–36).

Jehova Isten, a keresztények ’szellemi életének Atyjaként’, nem tartja vissza a „vesszejét” a gyermekeitől. A hébereknek írt levél keresztény írója ihletés alatt ezeket írta: „Mint fiakkal, úgy bánik veletek az Isten. Mert melyik fiú az, akit nem fegyelmez az apja?” „Ő pedig a hasznunkra tesz így, hogy részesedhessünk szentségéből” (Héb 12:7, 9, 10). Ahhoz, hogy a keresztény gyülekezet tagjai fegyelmezésben részesülhessenek, Jehova hatalmat adott hű férfiak kezébe, főleg az apostolok kezébe. Ezt a hatalmat azért kapták, hogy ’építsék a testvéreket, nem pedig azért, hogy lerombolják őket’ (2Ko 10:1–11). Ez magában foglalta azt is, hogy joguk volt fegyelmezni a helytelenül cselekvőket. Amikor a korintuszi gyülekezet eltávolodott az igazságosságtól, és kezdett emberekre tekinteni, nem pedig Krisztusra, Pál, hogy kiigazítsa őket, a következőket írta: „Mit akartok? Vesszővel menjek el hozzátok, vagy szeretettel és szellemnek szelídségével?” (1Ko 4:21).

Vezetés, pásztorkodás: A pásztor arra használta a botját, hogy terelgesse, védelmezze és segítse a juhokat a nyájában. Hasonló módon pásztorkodik Jehova a nyája, vagyis a népe felett, akárcsak a Fia, Jézus Krisztus. Jehova a vele szövetségben lévő Izraelről gyakran úgy beszélt, mint az ő nyájáról. Dávid ezt írta: „Jehova az én Pásztorom . . . az igazságosság ösvényein vezet nevéért. Még ha a sötét árnyék völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy; vessződ és botod vigasztalnak engem” (Zs 23:1–4). Mikeás így imádkozott: „Terelgesd népedet botoddal, örökséged nyáját” (Mi 7:14; vö.: Jn 10:11, 14; Héb 13:20; 1Pt 2:25; 5:4).