(héb.: ʼeʹrez):

A cédrusfát, főleg a libanoni cédrust, jól ismerték a bibliai időkben. Különösen a Salamon által végzett templomépítésről szóló beszámolóban szerepel sokszor.

A libanoni cédrus (Cedrus libani) egy fenséges, robusztus fa, amelynek a gyökerei mélyre ereszkednek, és erősek. Hajdanán óriási cédruserdők borították Libanon hegyeit, napjainkra azonban már csak néhány kicsiny liget maradt az ésszerűtlen fakitermelés miatt, és amiatt, hogy nem igyekeztek megőrizni és felújítani a faállományt. A háborúk okozta pusztítások is nyilván hozzájárultak ahhoz, hogy mára már kevés van ebből a fából (Ézs 14:5–8). A fennmaradó fák azonban még mindig impozáns látványt nyújtanak. (Vö.: Én 5:15.)

A cédrusfák olykor elérik a 37 m-t, és a törzsük kerülete akár 12 m-es is lehet. Hosszú, szétterülő ágai vízszintesen kinyúlnak a törzsből, és ezzel a fa kerülete összesen 60-90 m-es lehet. A fiatal fák koronája majdnem kúp alakú, de amikor a fa időssé válik, a csúcsa ellaposodik. Az egymás alatt sorakozó ágak szétterülnek (nem fonódnak egybe), és az ágakon csomókban csaknem másfél centiméter hosszú, élénkzöld tűlevelek találhatók, valamint barnás színű tobozok, amelyek illatos gyantát bocsátanak ki. A fa kérge vörösesbarna, és eléggé egyenetlen. A törzse az idő előrehaladtával göcsörtössé válik.

A cédrus faanyaga meleg tónusú, vöröses színű, nincs benne csomó. Igen nagyra értékelték az építkezéseknél, mivel szép, kellemes illatú, tartós, és ellenálló a rovarokkal szemben (Én 1:17; 4:11). A föníciai hajóépítők ebből készítettek árbocokat (Ez 27:5). Hírám, Tírusz királya embereket és építőanyagokat küldött, hogy ’cédrusból készült házat’ építsenek Dávidnak Jeruzsálemben (2Sá 5:11; 7:2; 2Kr 2:3). Majd Salamon a templom építésekor cédrusfából készült gerendákat használt (1Ki 6:9), a füstölőoltárt cédrussal borította be (1Ki 6:20), és a templom belső falait is teljes egészében cédrussal vonta be, úgyhogy „követ nem lehetett látni” (1Ki 6:15–18). A később épült „Libanon-erdő házat” vélhetően azért nevezték így, mert 45 cédrusoszlopa volt (1Ki 7:2, 3). Cédrust használtak a tróncsarnok és a templom udvarának az építésekor is (1Ki 7:7–12).

Mivel ilyen sok cédrusfát használtak, ezért több ezer munkásra volt szükség a fák kivágásához, és ahhoz, hogy elszállítsák azokat a Földközi-tenger partján fekvő Tíruszba és Szidónba, tutajt készítsenek belőlük, majd leúsztassák őket a part mentén, feltehetően Joppéba. Ezt követően a fát szárazföldön vontatták Jeruzsálembe. Mindez egy olyan szerződés alapján valósult meg, amely Salamon és Hírám között köttetett (1Ki 5:6–18; 2Kr 2:3–10). Még ezután is rengeteg faanyag érkezett, így elmondható volt, hogy Salamon uralma idején „oly sok lett a cédrus, mint amennyi a szikomorfa” (1Ki 10:27; vö.: Ézs 9:9, 10).

A száműzetés után újra hozattak Libanonból cédrusfát, hogy újjáépítsék a templomot (Ezs 3:7).

Jelképes értelem: A Szentírás jelképes értelemben is ír a fenséges cédrusról, amivel a méltóságot, valaminek a magasztos voltát és erejét jelképezi, legyen ez akár valóságos, akár látszólagos (Ez 31:2–14; Ám 2:9; Za 11:1, 2). Joás, Izrael királya például a válaszával vérig akarta sérteni Amáciját, Júda királyát, amikor Amácija királyságát „töviskóró”-hoz hasonlította, míg a saját királyságát egy fenséges libanoni cédrushoz (2Ki 14:9; vö.: Bí 9:15, 20). A cédrus jelentős szerepet játszik Ezékiel rejtvényében (17. fej.), amely Júda királyát és fejedelmeit a libanoni cédrusfa legtetejéhez hasonlítja, amelyet Babilonba vittek (Ez 17:1–4, 12, 13). A Biblia ezt követően a Messiást egy próféciában a cédrusfa csúcsáról való gallyhoz hasonlítja, amelyet Jehova majd elültet egy fenséges hegyen (Ez 17:22–24; vö.: Ézs 11:1; Jr 23:5; 33:15; Zs 2:6; Je 14:1; Dá 4:17).

Az a cédrusfa, amelyet az izraeliták a pusztában használtak, nyilván másféle cédrus volt, nem libanoni. Vélhetően a vörös borókáról (Juniperus oxycedrus), illetve a föníciai borókáról (Juniperus phoenicea) lehet szó. Mindkét fa jól ismert a Sínai-pusztában. Néhány tisztulási szertartáshoz cédrusfa használatára volt szükség, és lehetséges, hogy azért volt ez a fa ezekben az esetekben a romlottságtól és a betegségtől való megszabadulás jelképe, mivel köztudott volt róla, hogy nem egykönnyen korhad (3Mó 14:2–7, 49–53; 4Mó 19:6).

A cédrus nyilvánvalóan jó és rossz dolgokat is jelképez. Júda hűtlen, anyagias királyai státusszimbólumnak tekintették, és az önhittségüket meg a hamis biztonságérzetüket jelképezte (Jr 22:13–15, 23; Ézs 2:11–13). Ugyanakkor az igazságos ember növekszik és virul, akár a szilárdan  gyökerező cédrus (Zs 92:12; vö. az Ézs 61:3-at a Zs 104:16-tal). Jehova egyrészt kimutatja a hatalmát azáltal, hogy darabokra töri a fenséges libanoni cédrusokat, és „úgy ugráltatja azokat [a hegyeken], mint valami borjút” (Zs 29:4–6), másrészt olyan időről jövendöl, amikor majd előidézi, hogy még a pusztában is cédrus nőjön (Ézs 41:19, 20). Ezenkívül külön megemlíti a cédrust, mint olyan fát, amely megannyi teremtésművével egyetemben dicsérni fogja magasztos nevét (Zs 148:9, 13).