A Perzsa Birodalom alapítója és Babilon legyőzője; „Nagy Círusznak” (Kürosznak) nevezik, amivel megkülönböztetik I. Círusztól, a nagyapjától.

Círusz, miután legyőzte a Babilóniai Birodalmat, a szerint az ékírásos dokumentum szerint, amelyet Círusz (Kürosz)-hengerként ismerünk, a következőket mondta: „Én (vagyok) Kyros, a mindenség királya, a nagy király, a hatalmas király, Šumer és Akkad királya, a négy világtáj királya, Kambysésnek (^Ika-am-bu-zi-ia), a nagy királynak, Anšan város királyának a fia, [I.] Kyrosnak. . . az unokája, Teispésnek (^Iši-iš-pi-iš) . . . az ükunokája, a királyság örök magja” (ÓKTCh. 307. o.). Círuszt tehát úgy mutatják be, mint aki Ansan királyainak királyi vonalához tartozik. Ansan egy város vagy körzet volt, amelyről nem tudni pontosan, hogy hol helyezkedett el, de általában véve úgy gondolják, hogy Elám k. részén. A királyoknak ezt a vonalát Teispés apjáról, Akhaimenészről Akhaimenida-dinasztiának nevezték el.

II. Círusz életének a kezdete homályba vész, nagyrészt Hérodotosz (gör. történetíró az i. e. V. században) és Xenophón (egy másik gör. író, úgy fél évszázaddal később) beszámolóiból értesülünk róla, melyek jóformán csak a fantázián alapulnak. Ám mindketten azt írják Círuszról, hogy a perzsa uralkodónak, Kambüszésznek a fia, akit a felesége, Mandané, a médek királyának, Asztüagésznak a lánya szült (A görög–perzsa háború. I. könyv, 107., 108.; Kürosz nevelkedése. I. könyv, 2. fej., 1.). Egy másik, ugyanebben az időben élt görög történetíró, Ktésziasz szerint Círusz nem állt vérrokonságban a médekkel, hanem inkább azt írja, hogy Asztüagésznak a veje volt, mivel feleségül vette annak lányát, Amütiszt.

Círusz az apja, I. Kambüszész után került Ansan trónjára. Ansan akkoriban a méd király, Asztüagész uralma alá tartozott. Diodórosz (i. e. I. század) Círusz uralmának a kezdetét az 55. olimpiásznak az első évére, vagyis i. e. 560/559-re teszi. Hérodotosz arról számol be, hogy Círusz fellázadt a méd uralom ellen, és mivel Asztüagész csapatai elpártoltak, könnyedén győzött, és elfoglalta a médek fővárosát, Ekbatánát. A Nabú-naid-krónika szerint Istumegu (Asztüagész) király „összehívta seregeit, és felvonult Kürosz, Ansán királya ellen, hogy csatában küzdjön meg vele. Istumegu hadserege fellázadt, és bilincsbe verve hurcolták Istumegut Kürosz színe elé” (Miller–Hayes: Az ókori Izrael és Júda története. 418. o.). Círusz el tudta nyerni a médek lojalitását, így hát a médek és perzsák ettől kezdve egyesülten harcoltak a vezetése alatt. A következő években Círusz igyekezett megerősíteni az uralmát a Méd Birodalom ny. részén, és elment egészen a Lüd Birodalom k. határáig, a Kis-Ázsiában lévő Halüsz folyóig.

Ezután Círusz legyőzte Lüdia gazdag királyát, Krőzust (Kroiszoszt), és bevette Szárdiszt. Ezt követően legyőzte a jón városokat, és egész Kis-Ázsiát a Perzsa Birodalom hatalma alá vonta. Ennélfogva mindössze néhány év alatt Círusz Babilonnak és királyának, Nabú-naidnak a legfőbb vetélytársa lett.

Babilon legyőzése: Círusz ekkor készen állt arra, hogy szembeszálljon a hatalmas Babilonnal, és főleg ekkortól kezdve kapott szerepet a bibliai próféciák teljesedésében. Ézsaiás azon ihletett próféciájában, amely Jeruzsálem és az ottani templom helyreállításáról szól, ez a perzsa uralkodó név szerint meg van említve, mint akit Jehova Isten kinevezett, hogy felhasználja arra, hogy megdöntse Babilon hatalmát, és kiszabadítsa a zsidókat, akik majd ott fognak élni száműzetésben (Ézs 44:26–45:7). Bár ezt a próféciát jóval több mint másfél évszázaddal azelőtt jegyezték fel, mielőtt Círusz hatalomra került, és bár Júda pusztán hagyatása nyilvánvalóan még azelőtt következett be, hogy Círusz egyáltalán a világra jött, Jehova mégis bejelentette, hogy Círusz a ’pásztora’ lesz a zsidó nép javára (Ézs 44:28; vö.: Ró 4:17). Ezen előzetes kinevezésénél fogva Círuszt Jehova ’felkentjének’ nevezik (amely a héb. má·síʹach [messiás] és a gör. khri·sztoszʹ [krisztus] egy formája) (Ézs 45:1). Az, hogy Isten már ilyen korai időpontban a ’nevén hívta’ (Ézs 45:4), még nem jelenti azt, hogy Ő adta Círusznak a nevét a születésekor, hanem  azt jelenti, hogy Jehova előre tudta, hogy lesz egy ilyen nevű személy, aki előtérbe kerül, és hogy Jehova nem névtelenül, hanem konkrétan, közvetlenül, a nevén fogja elhívni.

Ennélfogva Círusz király tudtán kívül – aki valószínűleg a zoroasztrizmus pogány híve volt – Jehova Isten jelképes értelemben ’megfogta a jobb kezét’, hogy vezesse vagy megerősítse, felszerelve őt, valamint előkészítve és kiegyenesítve az utat arra, hogy végrehajtsa Isten szándékát, vagyis hogy legyőzze Babilont (Ézs 45:1, 2, 5). A mindenható Isten, aki ’kezdettől fogva megmondja a véget, és régtől fogva azokat, amiket még nem vittek véghez’, úgy alakította a körülményeket az emberi ügyekben, hogy teljes mértékben végre legyen hajtva az elhatározása. Elhívta Círuszt „napkeletről”, azaz Perzsiából (amely Babilontól K-re helyezkedett el), ahol Círusz kedvenc fővárosa, Paszargadai épült, és Círusznak olyanná kellett lennie, mint egy ’ragadozó madár’, amely gyorsan lecsap Babilonra (Ézs 46:10, 11). Érdemes megjegyezni, hogy a The Encyclopædia Britannica (1910, X. köt. 454. o.) szerint „a perzsák egy lándzsavégre erősített sast vittek magukkal, és az általuk istenként tisztelt nap ugyancsak rajta volt a hadizászlóikon, amelyeket. . . a sereg legvitézebb emberei védtek féltő gonddal”.

Hogyan terelte el Círusz az Eufrátesz vizét?

Azok a bibliai próféciák, amelyek arról szólnak, miként győzi le Círusz Babilont, megjövendölték, hogy a folyói ki lesznek szárítva, a kapui nem lesznek bezárva, hirtelen fognak rátörni a városra, és a babiloni katonák nem fognak ellenállni (Ézs 44:27; 45:1, 2; Jr 50:35–38; 51:30–32). Hérodotosz leírja, hogy egy mély és széles vizesárok vette körül Babilont, valamint beszámol róla, hogy számos bronzkapun (v. rézkapun) lehetett bejutni a belső falakon belülre az Eufrátesz mentén, amely kettéosztotta a várost. Hérodotosz szerint (A görög–perzsa háború. I. könyv, 191.) Círusz, ostrom alá véve a várost, „a folyó vizét csatornával az akkor már elmocsarasodott tóba [ez egy mesterséges tó volt, amelyet állítólag még Nitókrisz királyné készített korábban] vezettette, minek következtében a vízszint egyre apadt, és a folyó átgázolhatóvá vált. Mikor a víz oly sekély lett, hogy egy embernek csak a combja közepéig ért, a folyó mellé rendelt katonák behatoltak a városba. Ha a babülóniak tudták volna vagy akár csak megneszelték volna Kürosz tervét, bizonyára megállítják a városba benyomuló perzsákat, és egy szálig lemészárolják őket. Elegendő lett volna ugyanis, ha bezárják a folyóra nyíló kapukat és elhelyezkednek a víz partján húzódó bástyafalakon, és akkor úgy elfogják őket, mint hálóval a halat. Így azonban a perzsák megjelenése teljesen váratlanul érte őket. Annál is inkább, mert mint maguk az itteniek mesélik, e roppant kiterjedésű városban a belső részeken lakók nem vették észre, hogy a város külső részei az ellenség kezére kerültek. Ráadásul éppen ünnepet ültek, tánccal és mulatságokkal töltötték az időt, amíg meg nem tudták a rémítő valóságot. [Vö.: Dá 5:1–4, 30; Jr 50:24; 51:31, 32.] Így foglalták el első ízben Babülónt.”

Xenophón beszámolója némiképp eltér a részletekben, de ami az alapokat illeti, ugyanazt írja, mint Hérodotosz. Xenophón elmondása szerint Círusz szinte lehetetlennek tartotta, hogy megrohanja Babilon hatalmas falait, majd a beszámolót azzal a leírással folytatja, hogy Círusz ostrom alá vette a várost, az Eufrátesz vizét árkokba terelte, és miközben a város ünnepelt, a seregeit elküldte, hogy ereszkedjenek le a folyó medrébe, és ott haladjanak a falak mentén. A csapatok Góbrüasz és Gadatasz parancsnoksága alatt rajtaütöttek az őrökön, és nem másutt, mint a palota kapuin jutottak be. Egyetlen éjszaka alatt „a város elesett, és a király halott” volt, azok a babiloni katonák pedig, akik a különböző erődítményekben voltak, másnap reggel megadták magukat (Kürosz nevelkedése. VII. könyv, 5. fej., 33.; vö.: Jr 51:30).

A zsidó történetíró, Josephus a következőképpen számol be Círusz győzelméről, idézve, amit egy (i. e. a III. században élt) babilóniai pap, Bérószosz írt: „Az ő [Nabú-naid] uralmának 17. évében indult meg Kürosz Perzsiából hatalmas sereg élén, és fordult az egész királyság elfoglalása után Babilon városa ellen. Amikor Nabonédosz [Nabú-naid] ezek után hírét vette Kürosz közeledtének, seregével ellene indult, összecsapott vele, de a csatában vereséget szenvedett, és kevesedmagával Borszippa városába [Babilon ikervárosába] zárkózott. Kürosz tehát elfoglalta Babilont, és miután parancsot adott a város külső falainak lerombolására – mivelhogy túlságosan hatékonynak és bevehetetlennek tekintette őket –, útnak indult Borszippa felé, hogy ostrom alá fogja Nabonédoszt. Mivel azonban Nabonédosz nem vállalta az ostromot, hanem még annak megkezdése előtt önként megadta magát, Kürosz emberségesen bánt vele: száműzte Babilóniából, de Karmaniában lakóhelyet jelölt ki neki. Nabonédosz tehát hátralévő életét ezen a földön töltötte el, s itt hunyt el” (Apión ellen. I. könyv, 20.). Ez a beszámoló eltér a többitől,  leginkább abban, amit Nabú-naid tetteiről és arról ír, ahogy Círusz bánt vele. Azzal azonban összhangban van, amit a bibliai beszámoló ír, hogy Belsazár volt az a király, akit Babilon elestének az éjjelén megöltek, és nem Nabú-naid. (Lásd: BELSAZÁR.)

Bár azok az ékírásos táblák, amelyeket a régészek találtak meg, nem írják le részletesen, hogy pontosan hogyan győzték le Babilont, azt viszont megerősítik, hogy Círusz vette be, és hirtelen esett el. A Nabú-naid-krónika szerint annak az évnek a tisri havában (szeptember–október), amelyről bebizonyosodott, hogy Nabú-naid uralkodásának az utolsó éve (i. e. 539), Círusz megtámadta a babiloni seregeket Opisznál, és megverte őket. A felirat a következőkkel folytatja: „A 14. napon Sippar város harc nélkül elesett. Nabûna’id elmenekült. A 16. napon Ugbaru [Góbrüasz], Gutium ország tartománykormányzója és Kuraš seregei harc nélkül bevonultak Bābili városba. Ezután Nabûna’id, midőn visszatért Bābili városba, foglyul esett . . . Araḫsamnu hónap [markesván ‹október–november›] 3. napján Kuraš bevonult Bābili városba” (ÓKTCh. 237. o.). Ez alapján a felirat alapján megállapíthatjuk, hogy Babilon i. e. 539. tisri hó 16-án esett el, Círusz pedig 17 nappal később, markesván 3-án ment be a városba.

Az indoeurópai világuralom kezdete: Círusz ezzel a győzelemmel véget vetett Mezopotámiában és a Közel-Keleten a szemita uralomnak, és létrehozta az első indoeurópai eredetű, kiemelkedő világbirodalmat. A Círusz (Kürosz)-henger – egy ékírásos dokumentum, amelyről a történészek úgy vélik, hogy azért íródott, hogy Babilonban tegyék közzé – rendkívül vallásos jellegű, és e dokumentum szerint Círusz a győzelmét Marduknak, Babilon legfőbb istenének tulajdonítja, a következőket jelentve ki: „Marduk, (Babylón) lakosainak védelmezője, mivel (olv. ti[ik-kil UN^MEŠ-šu áš-šá]) tekintettel volt az összes településekre. . . Valamennyi országa összességét megszemlélte, átkutatta, keresett egy igazságos, szíve szerinti fejedelmet (ma-al-ki), aki megfogja a kezét (az újévi szertartásban). Kyros (^Iku-ra-áš), Anšan város királya (LUGAL ^URUan-ša-an), az ő nevét (ni-bi-it-su) nevezte meg, az egész mindenség uralmára az ő nevét (šu-[ma-šu]) hirdette ki . . . Marduk, a nagy úr, (Babylón) lakosainak védelmezője, örömmel tekintett kegyes tetteire és igaz szívére. Megparancsolta neki, hogy városába, Babylónba (KÁ.DINGIR.MEŠ^KI) vonuljon, elindította Babylón (DIN.TIR^KI) útján, mint barát és társ ment az oldalán. Nagyszámú csapatai, amelyeknek, akár a folyó vízének, nem tudni a számát, fegyvereiket felöltve meneteltek oldalán. Harc és küzdelem nélkül nyitotta meg az utat neki Babylónba (ŠU.AN.NA^KI), városába. Babylónt (KÁ.DINGIR.MEŠ^KI) megmentette a bajtól” (ÓKTCh. 306–307. o.).

Miért tér el a Círusz (Kürosz)-henger beszámolója attól, ahogy a Biblia leírja Babilon elestét?

Az eseményeknek e pogány értelmezésétől függetlenül a Biblia rámutat, hogy Círusz abban a bejelentésében, amelyben engedélyezte a száműzetésben élő zsidóknak, hogy visszatérjenek Jeruzsálembe, és felépítsék ott a templomot, elismerte a következőket: „A föld összes királyságát nekem adta Jehova, az egek Istene, és ő bízott meg azzal, hogy építsek neki házat Jeruzsálemben, amely Júdában van” (Ezs 1:1, 2). Ez természetesen nem jelenti azt, hogy Círusz áttért a zsidó hitre, hanem csupán annyit jelent, hogy tisztában volt a Bibliában leírt azon tényekkel, amelyek a győzelmével foglalkoztak. Figyelembe véve azt, hogy Dániel milyen magas tisztséget töltött be a közigazgatásban mind Babilon eleste előtt, mind pedig utána (Dá 5:29; 6:1–3, 28), igen szokatlan lett volna, ha nem tájékoztatta volna Círuszt azokról a próféciákról, amelyeket Jehova prófétái lejegyeztek és mondtak, köztük Ézsaiás próféciájáról, amely még Círusz nevét is tartalmazza. Ami pedig a már idézett Círusz (Kürosz)-hengert illeti, elismerik annak valószínűségét, hogy a királyon kívül mások keze is benne volt e dokumentum elkészítésében. G. Ernest Wright Biblical Archaeology (1962, 203. o.) c. könyve azt írja, hogy „a király vagy a kormányhivatal fogalmazta meg a dokumentumot” (vö. Dáriusz hasonló esetét a Dá 6:6–9-ben), dr. Emil G. Kraeling (Rand McNally Bible Atlas. 1966, 328. o.) viszont így nevezi a Círusz (Kürosz)-hengert: „babiloni papok propagandája”. Igen valószínű, hogy a babiloni papság befolyása alatt készült (ANET. 315. o., 1. lábj.), tehát azt a célt szolgálta, hogy kimagyarázzák, miért vallott teljes kudarcot Marduk (Bélként is ismeretes) és a többi babiloni isten a város védelmében, sőt egészen odáig mentek, hogy Marduknak tulajdonítottak olyasmit, amit Jehova hajtott végre. (Vö.: Ézs 46:1, 2; 47:11–15.)

Círusz rendelete a száműzöttek visszatéréséről: Círusz a zsidó száműzetés végét bejelentő rendeletével eleget tett annak a megbízatásának, hogy ő Jehova ’felkent pásztora’ Izrael számára (2Kr 36:22, 23; Ezs 1:1–4). A bejelentés „Círusznak, Perzsia királyának első esztendejében” hangzott el, tehát Círusz uralmának az attól  számított első évében, hogy legyőzte Babilont. A Dániel 9:1-ben található bibliai feljegyzés ’Dáriusznak az első évére’ utal, ami Babilon eleste és ’Círusz [Babilon feletti uralmának] első esztendeje’ között lehetett. Ha ez így volt, akkor ez azt jelentheti, hogy az író Círusz első évét valószínűleg úgy tekintette, hogy i. e. 538 vége felé kezdődött. De ha Dáriusz Babilon feletti uralmát alkirályi uralomnak kell tekintenünk, vagyis hogy uralma egyidejű volt Círuszéval, a babiloni hagyomány szerint Círusz első uralkodási éve i. e. 538. niszántól 537. niszánig tartana.

A bibliai feljegyzést figyelembe véve, Círusz a rendeletét, amelyben szabadon engedi a zsidókat, hogy visszatérhessenek Jeruzsálembe, valószínűleg i. e. 538 végén vagy 537 elején hozta. Ha ez így volt, akkor a zsidó száműzötteknek volt idejük arra, hogy felkészüljenek Babilon elhagyására, és megtegyék a hosszú utat Júdába és Jeruzsálembe (ez az út kb. 4 hónapig tarthatott az Ezs 7:9 szerint), valamint arra, hogy i. e. 537 ’hetedik hónapjára’ (tisri) már letelepedjenek „a városaikban” (Ezs 3:1, 6). Ez jelezte a próféciában szereplő 70 év végét, amely alatt Júdának pusztán kellett hagyattatnia, ami i. e. 607-nek ugyanebben a havában, tisri havában kezdődött (2Ki 25:22–26; 2Kr 36:20, 21).

Az, hogy Círusz együttműködött a zsidókkal, éles ellentétben állt azzal, ahogyan korábban bántak velük a pogány uralkodók. Visszaadta a templom értékes felszerelési tárgyait, amelyeket II. Nabukodonozor elhurcolt Babilonba; királyi engedélyt adott nekik arra, hogy hozassanak cédrusfát Libanonból; és felhatalmazást adott arra, hogy a király házából állják az építkezés költségeit (Ezs 1:7–11; 3:7; 6:3–5). A Círusz (Kürosz)-henger szerint (KÉP: 2. köt. 332. o.) ez a perzsa uralkodó általában véve humánus és toleráns politikát folytatott az uralma alá tartozó, legyőzött népek irányában. A felirat a következő szavakat idézi tőle: „a Tigris folyón túl fekvő [bizonyos korábban megnevezett] szent városokig, amelyek (isten) lakásait régen alapították, az isteneket, akik bennük laktak, helyükre visszavitettem, örök lakást adtam nekik. Az összes embert összegyűjtöttem, lakóhelyükre visszatelepítettem” (ÓKTCh. 307–308. o.).

Az Ezsdrás 1:1–4-ben feljegyzett királyi bejelentés mellett a bibliai feljegyzés Círusznak egy másik dokumentumáról is beszél, egy „emlékeztető feljegyzés”-ről, amelyet gondosan megőriztek Médiában, Ekbatánában, a feljegyzések házában, és amelyre aztán ott találtak rá a perzsa Dáriusz uralma idején (Ezs 5:13–17; 6:1–5). E második dokumentumról G. Ernest Wright professzor a következőket írja: „[ezt] egyértelműen dikronának nevezik, amely egy hivatalos arámi kifejezés az olyan emlékeztető feljegyzésre, amelyben a király vagy egy hivatalnok szóbeli bejelentését lejegyezték, és amely közigazgatási ügyek végrehajtását indította el. Sosem akarták közhírré tenni, csak a megfelelő hivatalnok láthatta, és azután megőrizték a kormány levéltárában” (Biblical Archaeology. 203. o.).

Halála és prófétai jelentősége: Úgy vélik, hogy Círusz egy csatában esett el i. e. 530-ban, bár a részleteket némi homály borítja. Halála előtt a fia, II. Kambüszész nyilvánvalóan társuralkodó lett vele, és csak akkor követte őt a Perzsa Birodalom egyedüli uralkodójaként, amikor az apja meghalt.

A Jelenések könyvében található próféciák, amelyek leírják a jelképes Nagy Babilon hirtelen bukását, a fontosabb részletekben párhuzamban állnak azzal a leírással, amely elmondja, miként győzte le Círusz a szó szerinti Babilont. (Vö. a Je 16:12; 18:7, 8-at az Ézs 44:27, 28; 47:8, 9-cel.) Ám az a király, aki azoknak a hatalmas seregeknek az élén áll, amelyek közvetlenül a jelképes Babilon elestéről szóló beszámoló után jelennek meg, nem földi király, hanem az „Isten [égi] Szava”, Jehova igaz felkent Pásztora, Krisztus Jézus (Je 19:1–3, 11–16).