(császári, császárhoz tartozó):

Jelentős földközi-tengeri kikötőváros, melyet Nagy Heródes épített az i. e. első század második felében. Ezt megelőzően az eredeti település a Sztratón tornya nevet viselte, melyet vélhetően egy szidóni uralkodó után kapott. A város arab neve, Kaiszáríja (héb. ma Horbat-Qesari) megőrizte az ókori nevet. A Kármel-hegytől mintegy  40 km-re D-re, Jeruzsálemtől pedig hozzávetőlegesen 87 km-re É-ÉNy-ra fekszik.

A város felépítésének és korai történetének elsődleges forrása Josephus, a zsidó történetíró. A települést Szamáriával és más városokkal együtt Augustus császár ajándékozta Nagy Heródesnek, aki miután újjáépítette Szamáriát – melyet Szebaszténak nevezett el –, a figyelmét a tengerpartra irányította, és egy lenyűgöző kikötőváros építésébe fogott Sztratón tornyánál. A munkálatok 10-12 évig tartottak, és (egyes tudósok szerint) i. e. 10 táján került sor a kikötőváros átadására. Heródes az építményeket Augustus császár tiszteletére nevezte el: a várost Cezáreának, míg a kikötőt Szebasztosznak (Augustus görög neve). Az építmények igen gyönyörű anyagokból és figyelemre méltó tervezéssel készültek. A városban volt egy templom, egy színház és egy akkora amfiteátrum, mely képes volt nagyszámú közönség befogadására. Vízvezetéken keresztül jutott friss víz Cezáreába, majd a város alatti csatornarendszer kivezette a tengerbe az esővizet meg a szennyvizet. Mindemellett a legkiemelkedőbb építmény a mesterségesen létrehozott kikötő volt.

Azt követően, hogy Nagy Heródes fiát, Arkelauszt megfosztották az uralkodói széktől, Cezárea a Júdeát kormányzó római prokurátorok hivatalos székhelyévé vált. Az Apostolok cselekedetei bibliai beszámoló fontos kikötőként és ugyanakkor kormányzati székhelyként ír a városról.

Fülöp a Szamáriában végzett sikeres misszionáriusi szolgálata után „hirdette a jó hírt minden városnak” a tengerpart mentén húzódó területen, Asdód városától egészen a kb. 90 km-rel északabbra fekvő Cezáreáig (Cs 8:5–8, 40). Röviddel ezután megtért Pál, és mivel összeesküvést szőttek ellene, mikor Jeruzsálemben prédikálni kezdett, az ott lévő tanítványok az új testvérüket Cezárea kikötőjébe vitték, és hazaküldték Tárzuszba (Cs 9:28–30).

Cezárea a római hadsereg főhadiszállása volt, s mint ilyen, Kornéliusz százados lakhelye is. A városban jelentős számban éltek zsidók, a lakosság mégis főként nem zsidókból tevődött össze. Így hát i. sz. 36-ban Isten ide vezette Pétert, ahol tanúskodhatott a körülmetéletlen Kornéliusznak, a rokonainak és meghitt barátainak, akik aztán megkeresztelkedtek mint az első körülmetéletlen nem zsidók, és a keresztény gyülekezet tagjaivá fogadták őket (Cs 10:1–48).

I. Heródes Agrippa ide, Cezáreába vonult vissza, miután nem sikerült fogva tartania a bebörtönzött Pétert, s itt fogadta a Tíruszból és Szidónból érkezett küldötteket. Nem sokkal ezután halt meg (i. sz. 44), Isten ítélete miatt (Cs 12:18–23). Pál a második és harmadik misszionáriusi útja vége felé, visszatérőben Palesztinába, átutazott Cezáreán (Cs 18:21, 22; 21:7, 8). Mikor másodszorra látogatott a városba, az útitársaival együtt Fülöpnél, az evangéliumhirdetőnél szállt meg, aki feltehetően a korábbi prédikálóútja végén telepedett itt le. A helyi tanítványok közül néhányan aztán ebből a kikötővárosból elkísérték az apostolt egészen Jeruzsálemig, noha Agabusz próféta még indulás előtt figyelmeztette Pált a rá leselkedő veszélyre (Cs 21:10–16).

Az őrizetben lévő Pál ellen Jeruzsálemben merényletet szőttek, ezért később megerősített katonai felügyelet mellett Cezáreába vitték, majd átadták Félix kormányzónak kihallgatásra (Cs 23:23, 24). Jól érzékelhető különbség volt a Jeruzsálemben tapasztalható, zendülésekkel kísért, érzelmektől fűtött vallási előítélet és a Cezáreában uralkodó viszonylagos rend között. Ez nyilván amiatt volt, hogy ez utóbbi városban erős volt a római befolyás, emellett Cezárea a római csapatok főhelyőrsége volt.  A Félixet követő Fesztusz kormányzó arra kötelezte Pál zsidó ellenségeit Jeruzsálemben, hogy menjenek le Cezáreába, s ott adják elő a Pál elleni vádjaikat. Ekkor történt, hogy Pál inkább fellebbezett a császárhoz, semhogy Jeruzsálemben ítéltessen meg (Cs 25:1–12). Mialatt Cezáreában várakozott, hogy továbbvigyék Rómába, alaposan tanúskodott a kereszténységről Fesztusz, valamint a fejedelmi vendégei, II. Agrippa király és nővére, Berniké előtt (Cs 25:13, 22–27; 26:1–32). Cezáreából Pál rabként hajóval útnak indult, és végül megérkezett Rómába (Cs 27:1, 2).

Néró uralkodása alatt keserű versengés tört ki Cezárea zsidó és szír lakosai között. Állítólag az ekkor kialakult összetűzések robbantották ki azt a lázadást, mely végül Jeruzsálem i. sz. 70-ben bekövetkezett pusztulásához vezetett.

1961-ben találtak egy követ Cezárea színházában, melyen a latin felirat tartalmazza Poncius Pilátus nevét. Ez az első ilyen megtalált felirat.