A héber leʹchem ( jel.: ’kenyér’) ’cipónak’ is fordítható (1Sá 10:4). A rendszerint árpa- vagy búzalisztből készült cipók (2Ki 4:42; Jn 6:9; vö. a 2Mó 34:22-t a 3Mó 23:17-tel) gyakran kerek formájúak voltak (Bí 7:13; 1Sá 10:3; Jr 37:21). A héber kik·kár ʹ (kerek cipó) kifejezés szó szerint azt jelenti, hogy ’valami, ami kerek’ (1Sá 2:36). Persze más formájú cipókat is sütöttek. Egy egyiptomi papirusz több mint 30-féle alakú kenyeret említ.

A bibliai tájakról származó ősi leletek között vannak viszonylag vékony, kerek, ovális, háromszögletű és ék alakú lepények vagy cipók, valamint vastag, hosszúkás cipók. (Lásd: KENYÉR; LEPÉNY.) Ám úgy tűnik, hogy az ókori Közel-Keleten nem voltak megszokottak a vastag cipók, amilyeneket a nyugati világban készítenek. Keleten még ma is vékonyra sütik a kenyeret, mely általában 1–2,5 cm vastag és úgy 18 cm átmérőjű.

Mivel a kenyerek aránylag vékonyak voltak, és ha kovász nélkül készültek, akkor könnyen törtek, ezért nem vágtak belőlük, hanem megtörték őket. Így hát nincsen semmi különleges abban, hogy az Úr vacsorájának bevezetésekor Jézus „megtörte” a kenyeret (Mt 26:26), hiszen így volt szokás szétosztani azt (Mt 14:19; 15:36; Mk 6:41; 8:6; Lk 9:16; Cs 2:42, 46, Int, Kár.).