Ciréne (Küréné) eredetileg a Kürénaiké nevű tartomány ókori fővárosa volt Afrika é. partján, Kréta szigetével majdnem szemben. A tengerparttól kb. 16 km-rel beljebb feküdt, a Földközi-tenger szintjétől 550 m magasan fekvő fennsíkon. Az ókori Ciréne napjainkban egy lakatlan romhalmaz a mai líbiai Sahhat (korábban Küréné) közelében.

A jelek szerint elsőként a görögök telepedtek itt le az i. e. hetedik században, s idővel Cirénét az egyik legjelentősebb gyarmatuknak tekintették. I. e. 96-ra azonban római politikai fennhatóság alá került, majd i. e. 67-ben Kürénaiké tartományát és Kréta szigetét önálló provinciává egyesítették.

A cirénei Simont (talán egy hellén zsidót), akit arra kényszerítettek, hogy segítsen vinni Jézus kínoszlopát, a Szentírás ’cirénei születésűnek’ nevezi (Mt 27:32; Mk 15:21; Lk 23:26). Lehetséges, hogy Cirénében született, de később Palesztinában telepedett le. A Cselekedetek 6:9-et alapul véve, mely ír az Istvánnal vitatkozó ’ciréneiekről’, számos tudós úgy véli, hogy Palesztinában volt annyi ott letelepedett cirénei zsidó, hogy létrehozzanak maguknak egy saját zsinagógát Jeruzsálemben.

De az is lehet, hogy a „cirénei születésű” Simon azok között a külföldiek között volt, akik a pászka idejére gyűltek Jeruzsálembe. Hasonló történt 51 nappal később, amikor is ’minden nemzet közül való istentisztelő férfiak’ jöttek nagy számban, köztük néhányan ’Líbiának a Ciréne felé található részeiről’, és részt vettek a zsidó pünkösd ünnepén (Cs 2:5, 10, 41). Ez utóbbiak közül egyesek minden bizonnyal a között a „mintegy háromezer lélek” között voltak, akik megkeresztelkedtek a szent szellem kitöltetése, majd Péter ezt követő beszéde után. Ezután valószínűleg magukkal vitték szülőföldjükre a kereszténység üzenetét.

Kereszténység: Néhány évvel később, miután Kornéliusz kereszténnyé vált, cirénei férfiak élen jártak ’az Úr Jézusról szóló jó hír’ ismertetésében a szíriai Antiókiában azok közt, kikre (a legtöbb gör. szöveg szerint a Cs 11:20-ban) Hel·lé·ni·sztaszʹ-ként történik utalás. Mivel ugyanezt a görög szót ’görögül beszélő zsidóknak’ fordítják (ÚRB, ÚV) a Cselekedetek 6:1-ben, egyesek arra a következtetésre jutottak, hogy bizonyára azok is, akiknek a szíriai Antiókiában prédikáltak, körülmetélt zsidók vagy prozeliták voltak, kik beszéltek görögül. Habár a prédikálás i. sz. 33 pünkösdjének napjától folyt a görögül beszélő zsidók és prozeliták körében, de úgy tűnik, új és szokatlan dolog lehetett, hogy ilyen sokan tértek meg Antiókia városában, mivel odaküldték Barnabást, mégpedig valószínűleg azért, hogy feltérképezze és előmozdítsa az ott folyó munkát (Cs 11:22, 23). Hogy a tanítványképzésben változás történt, arra az is utal, hogy a Szentírás a ciréneiek és munkatársaik által végzett munkát a jelek szerint szembeállítja a „csak a zsidóknak” történő prédikálással, amelyet más, Antiókiába  utazók folytattak (Cs 11:19, 20). Figyelembe véve ezt, valamint azt a tényt, hogy sok megbízható ókori görög kézirat a Helʹlé·nasz szót ( jel.: ’görögök’; lásd: Cs 16:3) használja a Hel·lé·ni·sztaszʹ helyett, a legtöbb mai fordító a cirénei férfiak segítsége révén megtért személyekre mint ’görögökre’ utal (B.–D., G.–K., Kat.), míg mások a ’pogányok’ (CK), illetve a ’nem zsidók’ (TEV, NE) kifejezésekkel élnek szívesebben, így jelezve azt, hogy az Antiókiában élők nem zsidó vallásúak voltak. Mindamellett a tudósok egy része elismeri azt a lehetőséget, hogy ezek az Antiókiában lévő személyek egyaránt lehettek olyan zsidók és nem zsidók, akik ismerték a görög nyelvet, ezért ezek a szaktekintélyek a ’görögül beszélők’ kifejezést használják (ÚV). Mikor Pál megkezdte első misszionáriusi útját i. sz. 47 táján, a „cirénei Lúciusz” is azok között a tanítók és próféták között volt, akik ehhez az antiókiai gyülekezethez tartoztak (Cs 11:20; 13:1).