Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Csillag

Csillag

A héber kó·kháv ʹ, valamint a görög a·sztér ʹ és aʹsztron szavakat általános értelemben az űrben levő bármilyen égitestre alkalmazzák, kivéve a Napot és a Holdat, amelyekre más neveket használnak.

A világegyetem roppant terjedelme: Az a galaxis, amelyhez a Föld tartozik – közkeletű nevén a Tejútrendszer – tudomásunk szerint 100 000 fényév átmérőjű, és több mint 100 milliárd csillagot foglal magában, olyanokat, mint a Napunk. A Földhöz legközelebb eső csillag, mely a Centaurus csillagképhez tartozik, több mint 40 billió km-es távolságra van. Ez az óriási terjedelem mégis kicsinek tűnik ahhoz képest, hogy becslések szerint 100 milliárd galaxis van az egész világegyetemben. Ezek közül körülbelül 10 milliárd észlelhető a modern távcsövekkel.

A csillagok világának végtelen terjedelme roppant erőteljessé és sokatmondóvá teszi a Teremtő kijelentését, mely az Ézsaiás 40:26-ban olvasható: „Emeljétek föl szemeteket a magasba, és lássátok. Ki teremtette azokat? Ő, aki szám szerint előhozza seregüket, sőt nevén szólítja mindegyiket. Tevékeny energiájának bősége és hatalmas ereje miatt egy sem hiányzik közülük.” (Vö.: Zs 147:4.) A zsoltáríró tisztelettel telve arra érzett késztetést, hogy ezt mondja: „Amikor látom egeidet, ujjaidnak műveit, a holdat és a csillagokat, melyeket készítettél: Micsoda a halandó, hogy gondolsz rá, és a földi ember fia, hogy gondját viseled?” (Zs 8:3, 4).

A csillagok kora: Abból, hogy a tőlünk több millió fényévnyi távolságra lévő csillagok és galaxisok sugarai most érik el a földön elhelyezett hatalmas távcsöveket, arra következtethetünk, hogy ezeknek a csillagoknak a teremtése évmilliókkal ezelőtt történt, hiszen máskülönben a sugaraik még nem jutottak volna el a bolygónkig. Nyilvánvalóan ezeknek a megteremtéséről is beszél az 1Mózes 1:1, mely így szól: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet.” A 16. vers nem mond ellent ennek, amikor kijelenti, hogy a negyedik teremtési ’napon’, vagyis időszakban ’Isten hozzákezdett a csillagok megalkotásához’. A „megalkot” igének (héb.: ʽá·száʹ ) nem ugyanaz a jelentése, mint a „teremt” igének (héb.: bá·ráʼʹ ). (Lásd: TEREMTÉS.)

A csillagok száma: Amikor Isten az emberhez szólt, a csillagokkal valami megszámlálhatatlant szemléltetett, ugyanúgy, mint a tengerparton levő homokszemekkel (1Mó 22:17; 15:5; 2Mó 32:13; vö.: Ne 9:23; Ná 3:15, 16; Héb 11:12). Mivel szabad szemmel csupán néhány ezer csillagot lehet tisztán látni, régebben sokan túlzásnak érezték ezt a hasonlatot. Ma viszont a bizonyítékok azt mutatják, hogy a csillagok száma csakugyan vetekszik az egész földön megtalálható összes homokszem számával.

Érdekes megfigyelni, hogy bár Mózes azt mondta Izraelről, hogy már látta az Ábrahámnak tett ígéret valamiféle beteljesedését, de a Bibliában feljegyzett népszámlálások alkalmával soha nem vették számba az egész nemzetet (5Mó 1:10; 10:22; 28:62). Később Dávidról azt olvassuk, hogy szándékosan nem vette számba „a húszéveseket és a náluk fiatalabbakat, mert Jehova megígérte, hogy megsokasítja Izraelt, és annyian lesznek, mint az egek csillagai” (1Kr 27:23). Az égitestek megszámlálhatatlan voltának a fogalma egyedülállóvá teszi a Bibliát, ha összehasonlítjuk az ókori népek akkori elképzeléseivel.

Szabályos elhelyezkedés: Különböző írásszövegek ezenkívül az égitestek szabályos elhelyezkedését emelik ki, „törvényt”, ’rendelkezéseket’ és ’pályát’ (’utat’, K.–C.) említve (Jr 31:35–37; Bí 5:20; vö.: Júd 13). Isten Jóbhoz intézett következő kérdései rámutatnak, hogy micsoda óriási erők határozzák meg bizonyos csillagok egymáshoz viszonyított helyzetét a fizikai törvényeknek megfelelően: „Egybekötheted-e a Kima csillagkép kötelékeit, vagy megoldhatod-e a Keszil csillagkép köteleit? Előhozhatod-e a Mazzarót csillagképet a maga idején? Vezérelheted-e az Ás csillagképet fiaival együtt? Ismered-e az egek törvényeit, vagy ki tudnád-e terjeszteni hatalmukat a földre?” (Jób 38:31–33; lásd: ÁS CSILLAGKÉP; KESZIL CSILLAGKÉP; KIMA CSILLAGKÉP; MAZZARÓT CSILLAGKÉP). A New Bible Dictionary ezért megjegyzi: „Kijelentjük hát, hogy a Biblia következetesen olyan világegyetemet feltételez, amely teljesen racionális és mérhetetlenül nagy, ellentétben a korra jellemző világnézettel, mely szerint a világegyetem irracionális, és nem nagyobb, mint amit a puszta érzékszerveinkkel meg tudunk vizsgálni” (J. Douglas szerk.; 1985, 1144. o.).

Pál apostolnak a csillagok különbözőségéről mondott szavai még jobban érthetők a modern csillagászat fényében, hiszen az kimutatta, hogy erősen elüthet egymástól a csillagok színe, mérete, hőmérséklete, sőt sűrűsége is, és az általuk kisugárzott fény mértékében is nagy különbségek lehetnek (1Ko 15:40, 41).

A csillagok imádata: A Közel-Kelet ókori nemzetei körében elterjedt volt a csillagok imádata, Isten hűséges szolgái viszont a Szentírással összhangban úgy vélték, hogy ezek az égitestek pusztán anyagi testek, melyek alá vannak rendelve Isten törvényeinek és irányításának, és nincs hatalmuk az ember fölött, hanem világítótestekként és időjelzőkként szolgálnak (1Mó 1:14–18; Zs 136:3, 7–9; 148:3). Amikor Mózes megtiltotta Izraelnek, hogy bármilyen ábrázolást készítsenek az igaz Istenről, Jehováról, megparancsolta nekik, hogy ne csábuljanak el a nap, a hold és a csillagok imádatára, ’amiket Jehova, az Istenük minden népnek adott az ég alatt’ (5Mó 4:15–20; vö.: 2Ki 17:16; 21:5; 23:5; So 1:4, 5). A pogány nemzetek konkrét csillagokkal azonosították isteneiket, és emiatt hazafias érzelmeket tápláltak ezek iránt a csillagok iránt. Szakkútról és Kevánról, akiket az Ámós 5:26 a hitehagyott Izrael által imádott istenekként említ, azt tartják, hogy a Szaturnusz bolygó babiloni elnevezései voltak, mely bolygót István Refánnak nevez, idézve ezt az írásszöveget (Cs 7:42, 43). A csillagok imádata főként Babilonban hódított tért, de a város pusztulásakor hiábavalónak bizonyult (Ézs 47:12–15).

A Jézus születése után látható „csillag”: A „keleti vidékekről való asztrológusok”, akik Babilon környékéről érkeztek Heródes királyhoz Jézus születése után, és akiknek a látogatása az összes betlehemi kisfiú lemészárlásához vezetett, nyilvánvalóan nem az igaz Isten szolgái vagy imádói voltak (Mt 2:1–18; lásd: ASZTROLÓGUSOK). Számos feltevés létezik az általuk látott ’csillaggal’ (gör.: a·sztér ʹ ) kapcsolatban: mondták már üstökösnek, meteornak, szupernóvának és – egy közkedveltebb feltevés szerint – bolygók együttállásának. Normális esetben egyik ilyen égitest sem ’állhatott meg a fölött a hely fölött, ahol a kisgyermek volt’, éppen azt a házat jelölve meg Betlehem falujában, ahol a gyermek volt. Azt is érdemes megfigyelni, hogy csak ezek a pogány asztrológusok ’látták’ a csillagot. Figyelembe véve, hogy asztrológiával foglalkoztak, ami elítélt szokás, és látogatásuknak kedvezőtlen következménye lett, hiszen veszélybe sodorta a leendő Messiás életét, mindenképpen arra lehet következtetni, sőt tanácsos is arra gondolni, hogy olyan forrásból kapták a vezetést, mely Istennek a megígért Messiásra vonatkozó szándéka ellen dolgozott. Okvetlenül ésszerű feltenni a kérdést, hogy az, aki „folyton átváltoztatja magát a világosság angyalává”, aki „minden hatalmas cselekedettel és hazug jelekkel meg előjelekkel” munkálkodik, aki képes volt azt a látszatot kelteni, hogy egy kígyó beszél, és akire Jézus úgy utalt, hogy „emberölő volt kezdettől fogva”, az ne tudott volna ugyanígy egy csillagszerű tárgyat láttatni az asztrológusokkal, mely először nem Betlehembe, hanem Jeruzsálembe vezette őket, ahol a megígért Messiás egyik halálos ellensége lakott (2Ko 11:3, 14; 2Te 2:9; 1Mó 3:1–4; Jn 8:44).

Jelképes értelem: A Bibliában a csillagok jelképes értelemben, valamint metaforákban vagy hasonlatokban is felbukkannak, és ilyenkor személyeket jelképeznek. Példa erre József álma, melyben a szüleit a nap és a hold szemléltette, a 11 testvérét pedig 11 csillag (1Mó 37:9, 10). A Jób 38:7 párhuzamba állítja a ’hajnalcsillagokat’ – amelyek ujjongtak a föld megalapításakor – ’Isten fiaival’, vagyis az angyalokkal. A feltámasztott és felmagasztalt Jézus ’a fényes hajnali csillagnak’ nevezte magát, és megígérte győzedelmes követőinek, hogy nekik adja „a hajnali csillagot”, ami alighanem arra utal, hogy osztozhatnak égi állásában és dicsőségében (Je 22:16; 2:26, 28; vö.: 2Ti 2:12; Je 20:6). A gyülekezetek hét ’angyalát’, akik írott üzeneteket kapnak, hét csillag jelképezi Krisztus jobb kezében (Je 1:16, 20; 2:1; 3:1). Abaddont, ’a mélység angyalát’ ugyancsak egy csillag szemlélteti (Je 9:1, 11; lásd: ABADDON).

Az Ézsaiás könyve 14. fejezetében feljegyzett példabeszédben Babilon dicsekvő és becsvágyó királya (azaz a babilóniai királyi dinasztia, melyet Nabukodonozor képvisel), a „fényesség” (héb.: hé·lélʹ, „Lucifer”, MKB, lábj.) úgy van ábrázolva, mint aki „Isten csillagai fölé” akarja emelni trónját (Ézs 14:4, 12, 13; lásd: FÉNYESSÉG). Egy „csillag” metaforája prófétailag Júda Dávidtól származó királyaira utal (4Mó 24:17), és a bibliai történelem arról tanúskodik, hogy a babilóniai dinasztia egy időben valóban fölé kerekedett a júdai királyoknak, amikor elfoglalta Jeruzsálemet. Dániel könyvének 8. fejezetében egy hasonló prófécia azt írja valamelyik jövőbeli hatalom kis ’szarváról’, hogy letapossa ’az ég seregeinek’ bizonyos csillagait, és a sereg Fejedelme és annak szentélye ellen vonul (Dá 8:9–13). A Dániel könyve 12. fejezetében pedig egy olyan hasonlat olvasható, amelyben azok, „akiknek éleslátásuk van”, és akik igazságosságra hoznak másokat, úgy fénylenek, „mint a csillagok” ’a vég idején’ (Dá 12:3, 9, 10). Azokat viszont, akik erkölcstelenül eltérnek az igazságtól, ’pálya nélküli csillagokhoz’ hasonlítják (Júd 13).

A csillagok, valamint a nap és a hold elsötétülése gyakran megjelenő kép azokban a prófétai figyelmeztetésekben, amelyek az Isten ítélete miatt bekövetkező veszedelmet jelzik előre (Ézs 13:10; Ez 32:7; Je 6:12, 13; 8:12; vö.: Jób 9:6, 7). Ezeknek az égitesteknek az elhomályosodása abban a leírásban is szerepel a Prédikátor 12:1, 2-ben, amely az idősek tovatűnő éveiről szól. Másutt a csillagokról azt olvassuk, hogy lehullanak vagy levettetnek a földre (Mt 24:29; Je 8:10; 9:1; 12:4). A napban, a holdban és a csillagokban megfigyelhető „jelek” a jövendölés szerint a végidő bizonyítékai (Lk 21:25).

„Hajnalcsillag”: A „hajnalcsillag” kifejezés (gör.: phó·szpho ʹrosz) egyszer fordul elő, a 2Péter 1:19-ben, és hasonló a jelentése, mint a „hajnali csillag” kifejezésnek. Ezek a csillagok az év bizonyos időszakaiban utolsóként jelennek meg a keleti égbolton, mielőtt felkel a nap, így egy új nap hajnalának a hírnökei. Péter ez előtt arra a látomásra utalt, amikor Jézus elváltozott nagy dicsőségben, ami arra utal, hogy mindez kapcsolatban van azzal, hogy királyi hatalmat kap mint „Dávid gyökere és sarja és a fényes hajnali csillag [a·sztér ʹ]” (Je 22:16; 2:26–28).

’Csillagok harcoltak Sisera ellen’: A Bírák 5:20 kapcsán többféle vélemény alakult ki arról a megfogalmazásról, hogy „az égből harcoltak a csillagok, pályájukról harcoltak Sisera ellen”. Némelyek úgy vélik, hogy ez csupán költői utalás az Istentől kapott segítségre. (Vö.: Bí 4:15; Zs 18:9.) Más feltételezések szerint meteoritzápor hullott, vagy pedig Sisera asztrológiai jövendölésekre támaszkodott, melyek hamisnak bizonyultak. Mivel a Biblia nem részletezi, hogy miként „harcoltak” a csillagok, a kijelentés mindössze arra utalhat, hogy Isten valamilyen csodát tett Izrael seregéért.