A gerincesek testének szilárd vázát a csontok alkotják, melyek élő szövetekből épülnek fel. Az emberi testet ’egybeszövő’ csontváz több mint 200 csontból áll a hozzájuk kapcsolódó  inakkal. Az acélnál is erősebb csont szerkezete a vasbetonéhoz hasonló, és túlontúl bonyolult ahhoz, hogy a tudósok teljes egészében megértsék (Jób 10:11; Pr 11:5). A „behemót” bemutatásakor például Jehova a következőket mondta: „Csontjai rézcsövek, erős csontjai mintha kovácsoltvas rudak lennének” (Jób 40:15, 18). Találó leírás ez a vízilóra, ugyanis rövid, erőteljes lábainak és robusztus csípőjének csontjai tartják az állat 2300-3600 kg-os súlyát.

A csontra használt legáltalánosabb héber szó az ʽeʹcem (1Mó 2:23); ezzel rokon értelmű a geʹrem (Pl 25:15). A görög megfelelője az o·szteʹon (Jn 19:36).

Isten az első nőt, Évát Ádám egyik bordájából formálta. Figyelembe véve azt a tényt, hogy az emberi test alapját a csontozat adja, mely teljes egészében élő sejtekből épül fel, és vörösvérsejteket termel, helyénvaló volt Isten részéről ez az eljárás. Ádám őszintén elmondhatta Éváról: „Ez már végre csontomból való csont, és testemből való test.” Éva a lehető legközelebbi rokona volt (1Mó 2:22, 23). A közeli rokoni viszony kifejezésére hasonló szófordulatok olvashatóak több helyen a Szentírásban (1Mó 29:14; Bí 9:2; 2Sá 5:1; 19:12; 1Kr 11:1).

Hiterősítő tanúbizonyságok: József tudta, hogy el kell telnie egy bizonyos időnek addig, amíg Isten kivezeti Izraelt Egyiptomból, és letelepíti a népet Kánaánban. Ezért hittel azt parancsolta, bizonyságul Izraelnek, hogy a csontjait vigyék magukkal, amikor elhagyják Egyiptomot (1Mó 50:25; Héb 11:22). Izrael nem felejtkezett meg erről. Mózes, amikor kivezette a népet Egyiptomból, József rendelkezése szerint járt el (2Mó 13:19). József csontjait végül Sikemben temették el, azon a földterületen, amelyet Jákob vásárolt meg (Jzs 24:32).

Elizeus a halála után is szereplője volt egy csodatételnek, mégpedig egy férfi azonnali életre keltésének, akinek a holttestét bedobták a próféta sírhelyére, és a tetem ott hozzáért Elizeus csontjaihoz. Ez azt bizonyította, hogy Elizeus nem a saját, hanem Isten erejével tett csodákat. Isten ezáltal erőteljes tanúbizonyságát adta, azaz szavatolta azt is, hogy Elizeus valóban az ő hűséges prófétája volt (2Ki 13:20, 21).

Jézus a feltámadását követően megjelent néhány tanítványának, akik akkor azt hitték, hogy szellemet látnak. Jézus, hogy megnyugtassa őket, ezt mondta: „tapintsatok meg, és lássátok, mert a szellemnek nincs húsa és csontja, mint ahogy látjátok, hogy nekem van” (Lk 24:39). Mivel Jézus nem mondta, hogy ő hús-vér lenne, egyesek úgy következtettek, hogy Jézus húsból és csontból álló „szellemi” testet öltött, amely vértől mentes volt. Ezt a megállapítást nem támasztja alá semmi, ugyanis a tanítványok láthatták, hogy Jézusnak volt húsa és csontja, noha a teste nem vérzett, amire felhívta volna a figyelmüket. 11 apostola és az akkor velük összegyűltek kijelentése által Jézus ilyen módon adta bizonyítékát annak, hogy valóban feltámadt az életre, a feltámadását hirdető tanítványokat pedig nem érzékcsalódás érte.

Tisztátalanság: A Törvény alatt – melyről Isten Mózes által gondoskodott – aki holttestet, emberi csontot vagy sírhelyet érintett, vallási értelemben tisztátalannak számított hét napig (4Mó 19:16). A hamis imádattal szembeni küzdelmében Jósiás király emberi csontokkal töltötte meg azokat a helyeket, ahol korábban a bálványimádat szent rúdjai álltak, és a sírhelyekből kivett csontokat elégette az oltárokon, hogy tisztátalanná és használatra alkalmatlanná tegye azokat (2Ki 23:14, 16, 19; 2Kr 34:5).

Jelképes értelem: A Biblia a csontról írva kiemeli annak életbe vágó szerepét, amelyet az egyén szó szerinti fizikai egészségének, jelképesen pedig a szellemi egészségének a megőrzésében tölt be. A csontozat a test belső támasztóváza, és mint ilyen a Szentírásban metaforikus értelemben magát a személyt jelöli, főként olyan valakit, akit mély érzések hatnak át. Ezért írja azt, hogy az ijedt ember csontjait ’rettegés tölti el’ (Jób 4:14). Mély szomorúság miatt a csontok reszkethetnek, betegség hatására pedig ’felforrósodhatnak a szárazságtól’ (Jr 23:9; Jób 30:30). Jehova félelme ’felüdülés a csontoknak’ (Pl 3:8), és a jó hír a Biblia szerint „megkövéríti a csontokat”, azaz velővel tölti meg, így öntve új erőt az egész testbe (Pl 15:30). „A kellemes beszéd. . . gyógyír a csontoknak” (Pl 16:24), míg a negatív érzések káros hatással lehetnek a szervezetre: „a megtört szellem kiszárítja a csontokat” (Pl 17:22). A Szentírás azt írja a szégyenteljesen cselekvő feleségről, hogy olyan a férjének, „mint csontjainak rothadása” (Pl 12:4). Az is rombolóan hathat valaki fizikai és szellemi állapotára, ha állandóan féltékeny másokra, ezért van az, hogy „a féltékenység. . . a csontok rothadása” (Pl 14:30).

A csontok szilárd felépítése kapcsán a Példabeszédek 25:15 a türelem és a kedves szavak erejéről ír, hogy azok képesek legyőzni a kemény, határozott ellenállást: „Türelemmel meg lehet győzni a vezért, és a szelíd nyelv csontot tör.”

Prófétai értelem: A pászka bevezetésekor Jehova megparancsolta, hogy a bárányt (v. a kecskét) süssék meg egészben, és a ’csontot ne törjék össze benne’ (2Mó 12:46). Ez utóbbi beteljesedett a nagyobb pászkaáldozaton, Jézus  Krisztuson, ’Isten Bárányán’ (Jn 1:29; 1Ko 5:7). Jézus meghalt a kínoszlopon. Amikor a katonák odamentek, hogy eltörjék az aznap oszlopra feszítettek lábait, ahogy ez szokás volt akkoriban a halál felgyorsítására, a két gonosztevő lábát eltörték. De mivel látták, hogy Jézus már halott, az ő lábát nem törték el, csak megdöfte az egyik katona az oldalát egy lándzsával (Jn 19:31–36; Zs 34:20).

Jehova látomást adott Ezékielnek Babilonban, amelyben Izraelt völgyben fekvő száraz csontokhoz hasonlította. Ezékiel a látomásban prófétált a csontoknak, azok pedig csoda folytán összekapcsolódtak és hús borította be őket. Majd prófétált a szélnek, és az leheletet fújt a testekbe, így azok egy hatalmas seregként felálltak. Jehova megmagyarázta a látomást, amely a babiloni száműzetésbe hurcolt Izrael népére vonatkozott, kiknek odalett a reménységük (Ez 37:1–11). Ehhez hasonlóan fogalmaz Jeremiás is, aki a tíztörzs-királyságot száműzetésbe vivő Asszíria királyát és a Júdát elhurcoló Nabukodonozort, Babilon királyát oroszlánokként mutatta be, kik felfalják Isten népét, és lerágják csontjait (Jr 50:17). Isten azért engedte ezt meg, mert Izrael hitehagyottá lett. Jehovának azonban szándékában állt megemlékezni róluk és a szellemét adni beléjük, amitől életre kelnek majd, és visszaviszi őket az Ígéret földjére, hogy letelepítse ott őket (Ez 37:12–14).

Miután Jehova elpusztítja Gógot a hordáival együtt, akik feljönnek megtámadni Jehova népét, „hét hónapon át” tartó munka lesz megjelölni azokat a helyeket, ahol Góg sokaságának a csontjai találhatók majd, és eltemetni a csontokat, hogy mindenféle tisztátalanságtól és szennytől megtisztítsák a föld színét (Ez 39:14–16).

Jehova jelképesen a csontvelőhoz kapcsolva írja le azokat a gazdag áldásokat, amelyeket elhoz népére, amikor is eltörli a halált. Szavaival élve „bő olajjal készített, velőben bővelkedő ételekből” rendez majd számukra lakomát (Ézs 25:6; lásd még: VELŐ).