Egy prófétai könyv, amely a magyar Bibliákban a nagypróféták között szerepel, rögtön Ezékiel után. A görög Septuaginta és a latin Vulgata is ezt a sorrendet  követi. A héber kánonban Dániel könyve az „Írásokban”, azaz a „Hagiografában” található.

Ki írta? Magából a könyvből is kiderül, hogy Dániel volt az írója, mivel kijelenti: „Babilon királya, Belsazár uralkodásának az első évében álmot látott Dániel az ágyában fekve, és fejében látomások támadtak. Az álmot ekkor leírta, és mindenről beszámolt” (Dá 7:1). Abból is nyilvánvaló, hogy ő volt az írója, hogy a 7–12. fejezetekben egyes, illetve többes szám első személyben fogalmaz.

Az 1–6. fejezetek egyes és többes szám harmadik személyben íródtak, de ez még nem mond ellent annak, hogy Dániel volt az írójuk. Megfigyelőként számolt be mindarról, ami vele és a többiekkel történt. Egy másik bibliaíró, Jeremiás is sok helyen írt harmadik személyben (lásd: Jr 20:1–6; 21:1–3; 26.; 36.), máshol pedig első személyben (Jr 1.; 13.; 15.; 18.; lásd: DÁNIEL 2.).

Hol játszódott és mikor íródott? A könyvben megírt események színhelye Babilon, illetve az egyik látomás Susán várában az Ulai folyónál játszódik. Nem tudni biztosan, hogy Dániel a valóságban is Susánban volt-e, vagy csak a látomásban. A könyv megírása kb. i. e. 536-ban fejeződött be, és az i. e. 618 és kb. 536 közötti időtartamot öleli fel (Dá 8:1, 2).

Hitelessége: Néhány kritikus szerint nem hiteles Dániel könyve. Ezt az állításukat egy harmadik században élt pogány filozófusnak, Porphüriosznak a nézeteire alapozzák, aki a kereszténység ellensége volt. Porphüriosz szerint Dániel könyvét egy csaló, egy palesztin zsidó írta, aki Antiokhosz Epiphanész idejében élt, és próféciáknak tüntette fel a már megtörtént eseményeket. Ám utána egészen a XVIII. század elejéig Dániel könyvének a hitelességét általában nem vonták kétségbe. Hitelessége mellett szóló fényes bizonyíték, hogy maga Jézus Krisztus is ihletettnek tartotta Dániel próféciáit (Mt 24:15; Dá 11:31).

Történelmi szempontból: Dániel könyvének részleteiről számos kéziratot találtak a holt-tengeri barlangokban. Ezek közül a legkorábbi az i. e. I. század első feléből való. Akkoriban elfogadott volt, hogy Dániel könyve a Szentírás része, és olyan jól ismerték a zsidók, hogy már sok másolatot készítettek belőle. Egy apokrif, de ugyanakkor történelmi beszámoló, a Makkabeusok első könyve (2:59, 60, Kat.) is azt bizonyítja, hogy a bibliai kánon részének tartották Dániel könyvét, ugyanis hivatkozik arra, hogy Dániel megszabadult az oroszlánok barlangjából, a három héber ifjú pedig a tüzes kemencéből.

A zsidó történetíró, Josephus is a hitelességét igazolja. Arról számol be, hogy amikor Nagy Sándor bevonult Jeruzsálembe, megmutatták neki Dániel próféciáit. Ez i. e. 332 körül történt, több mint 150 évvel a Makkabeusok ideje előtt. Josephus ezt írta: „Mikor Dániel könyvét is megmutatták neki, azzal a jövendöléssel, hogy egy görög ember pusztítja el majd a perzsa birodalmat, azt a célzást is önmagára vonatkoztatta” (A zsidók története. XI. könyv, 8. fej., 5.). A történelem is arról tesz tanúságot, hogy Nagy Sándor nagy kegyben részesítette a zsidókat, és a feltételezések szerint azért, amit Dániel mondott róla a próféciájában.

Abból a szempontból, hogy milyen nyelven íródott: A Dániel 1:1–2:4a és a 8:1–12:13 héber nyelven íródott, a 2:4b–7:28 viszont arámi nyelven. A könyvben található arámi rész szókincséről a The International Standard Bible Encyclopedia ezt írja: „Dániel könyvének az arámi szókincsét vizsgálva azonnal látszik, hogy a kilencven százaléka hasonló a nyugat-sémi feliratokon található nyelvezethez, illetve az i. sz. V. századból vagy az azt megelőző korból való papiruszok nyelvezetéhez. A többi szó olyan forrásokban lelhető fel, amelyeket az arámi nyelvnek az i. sz. V. század utáni időkre jellemző nabati és palmürai nyelvjárásában írtak. Elképzelhető, hogy ezek a szavak hirtelen bukkantak fel az i. sz. V. század után, ám az is lehetséges, hogy az i. sz. V. században ugyan a beszélt nyelv részét alkották, de még nem váltak az írott nyelv részévé. Hogy miért nem lehet a tíz százaléknak az eredetét behatárolni, arra az a legkézenfekvőbb magyarázat, hogy erről a nyelvről jelenleg hiányosak az ismereteink, de várható, hogy az idő múltával többet megtudunk róla” (G. W. Bromiley szerk.; 1979, 1. köt. 860. o.).

Dániel ezenkívül úgynevezett perzsa szavakat is használt, de ez nem meglepő, ha tudjuk, hogy a zsidók sokat voltak babilóniaiak, médek és perzsák között. Továbbá a Dániel által használt idegen szavak többnyire neveket, tisztségeket, ruhaféléket, jogi kifejezéseket jelölnek, illetve olyasmiket, amelyeknek akkoriban nyilván nem volt frappáns megfelelőjük héber és arámi nyelven. Dániel a népének írt, akik közül a legtöbben Babilóniában voltak, sokan pedig szétszórtan éltek mindenfelé. Ezért olyan nyelven írt nekik, amelyet megértettek.

Tantételek szempontjából: Néhány kritikus azért nem tartja hitelesnek Dániel könyvét, mert az utal a feltámadásra (Dá 12:13). Szerintük ez a tantétel ekkor még nem alakult ki, illetve csak később szivárgott be a zsidók vallásába a pogányoktól. Csakhogy Dániel könyve összhangban van a Héber Iratok többi részével, amelyben szó van arról, hogy hittek a feltámadásban  (Jób 14:13, 15; Zs 16:10). Mi több, arra is található példa a Héber Iratokban, hogy valaki feltámadt (1Ki 17:21, 22; 2Ki 4:22–37; 13:20, 21). Pál apostol szavai is mérvadóak, akinek az elmondása szerint Ábrahám hitt a halottak feltámadásában (Héb 11:17–19), sőt az ókorban Isten más hithű szolgái is várták a feltámadást (Héb 11:13, 35–40; Ró 4:16, 17). Maga Jézus is kijelentette: „Hogy pedig a halottak feltámadnak, azt Mózes is feltárta a tövisbokorról szóló beszámolóban, ahol Jehovát »Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének« hívja” (Lk 20:37).

Akik azt állítják, hogy a könyv nem tartalmaz próféciákat, hanem azután írták, miután már megtörténtek az események, azoknak a könyv megírásának az időpontját Jézus földi szolgálata utáni időszakra kellene tenniük, elvégre a kilencedik fejezet egyértelműen olyan próféciákat tartalmaz, amelyek a Messiás megjelenéséről és áldozatáról szólnak (Dá 9:25–27). Ráadásul még vannak benne próféciák olyan királyságokról, amelyek „a vég idején” vannak hatalmon, amikor el fogja őket pusztítani Isten Királysága, amelynek az uralkodója a Messiás (Dá 7:9–14, 25–27; 2:44; 11:35, 40).

Miért értékes? Dániel könyvére jellemző, hogy a benne található próféciák meghatározott időszakokról szólnak, ilyen például: a 69 (év)hét, mely a Jeruzsálem újjáépítése felől való szózat elhangzásától a Messiás megjelenéséig tartott; a 70. héten történő események és Jeruzsálem pusztulása, amely rögtön ezután következett (Dá 9:24–27); a „hét idő”, amelyet Jézus ’a nemzetek meghatározott idejének’ nevezett, és a szavaiból az derül ki, hogy ez még tartott, amikor a földön szolgált, tehát csak jóval később ért véget (Dá 4:25; Lk 21:24); az 1290, az 1335 és a 2300 napos időszak; valamint a „meghatározott időig, meghatározott időkig és egy fél időig” tartó időszak. Ezek az időszakokról szóló próféciák nagy segítségünkre vannak abban, hogy megérthessük, miként bánik Isten a népével (Dá 12:7, 11, 12; 8:14; lásd: HETVEN HÉT; NEMZETEK MEGHATÁROZOTT IDEJE).

Dániel részletesen ír világhatalmak felemelkedéséről és bukásáról, kezdve az ókori Babilon idejétől egészen addig az időig, amikor Isten Királysága örökre megsemmisíti ezeket a hatalmakat. A prófécia Isten Királyságára irányítja a figyelmet, amelyben az ő kinevezett Királya és  annak társai, a ’szentek’ fognak uralkodni. Ez az a kormányzat, amely örökké fennmarad, és áldására lesz mindazoknak, akik Istent szolgálják (Dá 2:44; 7:13, 14, 27).

Egy angyal ihletés alatt értelmezte a világhatalmakat jelképező vadállatokról szóló próféciát (Dá 7:3–7, 17, 23; 8:20, 21), ami sokat segít abban, hogy megértsük, mit szimbolizálnak a vadállatok a Jelenések könyvében (Je 13:1–18; lásd: ÁLLATOK JELKÉPES ÉRTELEMBEN).

Dániel leírja, hogyan szabadult meg három társa a tüzes kemencéből, amikor nem voltak hajlandók meghajolni a Nabukodonozor által készített hatalmas aranyszobor előtt (Dá 3.). Ebből a beszámolóból kiderül, hogy „a pogányok ideje” alatti első világhatalom törvényesen is megerősítette Jehova imádóinak azt a jogát, hogy kizárólag őt imádják. A keresztényeknek is segít felismerni, hogy a felsőbb hatalmaknak való alárendeltségük, amelyről a Róma 13:1 ír, viszonylagos. Ez összhangban van azzal, amit az apostolok tettek a Cselekedetek 4:19, 20 és 5:29 szerint. Dániel könyve felvértezi a keresztényeket arra, hogy semlegesek tudjanak maradni a nemzetek ügyeiben, még akkor is, ha ez nehézségekkel jár. De akár megszabadítja Isten a keresztényeket, akár nem, ők kitartanak amellett, hogy kizárólag Jehova Istent imádják és szolgálják, még ha ez az életükbe kerül is! (Dá 3:16–18).

[Kiemelt rész a 401. oldalon]

DÁNIEL KÖNYVÉNEK ÁTTEKINTÉSE

Próféciák arról, hogy milyen emberi kormányzatok emelkednek fel és buknak meg az ókori Babilon idejétől fogva mindaddig, míg Isten Királysága szét nem zúzza mindegyiket, és át nem veszi a hatalmat az egész világ felett

Dániel írta, aki Babilonban volt i. e. 617-től az utánig, hogy a zsidó száműzöttek i. e. 537-ben visszatértek Jeruzsálembe

Dániel és három társa feddhetetlenek Jehovához a babiloni száműzetés idején

Miközben felkészítik őket arra, hogy Nabukodonozor udvarában szolgáljanak, nem fogyasztanak a királynak készített ínyencfalatokból és a borból; Isten ismeretet és éleslátást ad nekik (1:1–21)

Sidrák, Misák és Abednegó nem hajlandó imádni a hatalmas szobrot, melyet Nabukodonozor állíttatott fel; kereken megmondják a dühös királynak, hogy nem fogják imádni az isteneit; a király elrendeli, hogy kötözzék meg őket, és vessék őket a túlhevített kemencébe; egy angyal megszabadítja őket, és sértetlenül jönnek ki a kemencéből (3:1–30)

A féltékeny tisztviselők összeesküdnek Dániel ellen; hiába tiltja egy rendelet, ő továbbra is imádkozik Istenéhez, és nem próbálja titkolni; bevetik az oroszlánok vermébe; semmi baja nem esik, mert egy angyal megszabadítja (6:1–28)

Prófétai álmok és látomások arról, hogy eljön Isten Királysága, melynek uralkodója a Messiás lesz

Egy óriási szobrot összetör egy kő, amely kéz érintése nélkül válik le egy hegyről; a szobor egymás után következő világhatalmakat jelképez Babilon idejétől kezdve mindaddig, míg az összes hatalmat össze nem zúzza és fel nem váltja Isten Királysága (2:1–49)

Kivágnak egy hatalmas fát, és bilincsbe verik hét időre; ez először akkor teljesedik, amikor a király elméje megzavarodik, és vadállat módjára él hét évig, míg el nem ismeri, hogy a Legfelségesebb uralkodik az emberek királyságán, s annak adja az uralmat, akinek akarja (4:1–37)

Amikor Belsazár király a Jehova templomából való edényeket használja, hogy a bálványisteneinek mondjon köszöntőt, megjelenik egy kéz, és írni kezd a falra; hívatják Dánielt, aki bátran megfeddi a királyt, és megmagyarázza, mit jelent az írás: Isten a királyságát felosztotta, s a médeknek és a perzsáknak adta (5:1–31)

Az egymás után következő világhatalmakat oroszlán, medve, leopárd, egy félelmetes, tízszarvú vadállat és egy belőle kinövő kis szarv jelképezi; az Öregkorú egy emberfiához hasonló valakinek adja a hatalmat, hogy uralkodjon az összes nép felett (7:1–28)

Egy kos, egy kecskebak és egy kis szarv jelképezi a Babilont követő világhatalmakat; a kis szarv szembeszáll az égi sereg Fejedelmével, de kéz érintése nélkül összetöretik (8:1–27)

Hetven (év)hét; 7 + 62 hét után kell megjelennie, majd kiirtatnia a Messiásnak; egy héten át megerősíti a(z ábrahámi) szövetséget, de kizárólag a zsidókkal (9:1–27)

Az északi és a déli király küzdelme; szabadítóként feláll Mihály; további, ezt követő események (10:1–12:13)