(méhecske):

1. Rebeka dajkája. Amikor Rebeka elhagyta apjának, Betuelnek a házát, hogy Palesztinában férjhez menjen Izsákhoz, Debóra vele tartott (1Mó 24:59). Miután évekig Izsák családjánál szolgált, Jákob családjához került, talán Rebeka halála után. Nyilvánvalóan úgy 125 évvel Rebeka és Izsák házasságkötése után Debóra meghalt, és eltemették egy nagy fa alá Bételben. A fának adott név (Allon-Bákut, azaz ’a sírás terebélyes fája’) azt jelzi, hogy Jákob és a családja nagyon megszerette Debórát (1Mó 35:8).

 2. Prófétanő Izraelben, Lappidót felesége (Bí 4:4). Nincs bizonyíték arra, hogy Lappidót és Bárák ugyanaz a személy lett volna, ahogy némelyek állítják. Debóra és Bárák csupán azért voltak kapcsolatban egymással, mert mindkettőjüknek szívügye volt, hogy Izrael felszabaduljon a kánaánita elnyomás alól. Debóra egy pálmafa alatt lakott Efraim hegyvidékén, Ráma és Bétel között; „Izrael fiai pedig felmentek hozzá ítéletért” (Bí 4:5).

Jehova Debóra által elhívta Bárákot Kedes-Naftaliból, és tudatta vele szándékát, hogy 10 000 emberrel akarja legyőzni a kánaánita Jábin király hatalmas seregét, melynek Sisera a hadvezére. Jehova megígérte Báráknak, hogy a kezébe adja az ellenséget. Bárák ezenfelül ragaszkodott hozzá, hogy amint összegyűjti és felviszi a sereget a Tábor-hegyre, legyen ott Debóra is mint Isten képviselője, habár Debóra nő volt. A prófétanő készségesen elhagyta biztonságosabbnak mondható helyét, és Bárákkal ment. Mindazonáltal megjövendölte, hogy a győzelem ’dicsősége’ egy nőé lesz. Szavai akkor teljesedtek be, amikor Jáhel, egy nő, végzett Siserával (Bí 4:6–10, 17–22).

Debóra és Bárák a győzelem napján közösen egy dalt énekeltek. Az ének egy része egyes szám első személyben íródott, ami azt sejteti, hogy részben vagy egészben Debóra szerezte (Bí 5:7). Szokás volt, hogy a nők énekkel és tánccal ünnepeljék a győzelmeket (2Mó 15:20, 21; Bí 11:34; 1Sá 18:6, 7; Zs 68:11). Az ének teljes egészében Jehovának tulajdonítja a népéért aratott győzelmet, és őt dicséri érte. Sok mindennel kiegészíti az előtte levő elbeszélést, és mindkettőt meg kell vizsgálnunk ahhoz, hogy teljes képet kapjunk. Miután leírja Jehova hatalmát és fenségét, és felidézi Izrael Bárák csatája előtti helyzetét, megdicséri a törzseket, amelyek eleget tettek a felszólításnak, és másokról kérdezősködik, akik nem ezt tették. Érzékletes részletekkel egészíti ki a csata leírását és a kánaániták megfutamodását, Jáhel bátor tettét, amikor megölte Siserát, valamint Sisera anyjának csalódottságát, aki hiába várta, hogy zsákmányt és izraelita rabszolgákat vigyenek vissza fia, Sisera remélt győzelme után (Bí 5.).