A győzelmes hadjáratból visszatérő fővezérnek és seregének felvonulása a zsákmánnyal és a foglyokkal. A görög thri·am·beuʹó szó, melynek jelentése: ’diadalmenetet tart’, mindössze kétszer fordul elő a Szentírásban, mindkét esetben valamelyest eltérő jelképes környezetben (2Ko 2:14; Kol 2:15).

Diadalmenet a nemzeteknél: Egyiptom, Asszíria és más nemzetek diadalmenettel ünnepelték katonai győzelmeiket. A római köztársaság idején az egyik legnagyobb megtiszteltetés, amelyben a szenátus egy győztes hadvezért részesíthetett, az volt, hogy megengedte, hogy győzelmét hivatalos és költséges diadalmenettel ünnepelje, melynek során a pompa és dicsőség kifejezésének minden részletére odafigyeltek.

A római diadalmenet lassan haladt a Via Triumphalison, és ment felfelé a kanyargó úton a Capitolium domb tetején lévő Jupiter templomáig. Elöl haladtak a győzelmi énekeket játszó és éneklő zenészek, őket követték azok a fiatal férfiak, akik az áldozati szarvasmarhát vezették. Utánuk jöttek a hadizsákmánnyal megrakott nyitott szekerek, valamint csatajeleneteket, városok, templomok elpusztítását ábrázoló, gurítható, hatalmas díszletek, melyeknek tetején talán még egy olyan figura is volt, amelyet a legyőzött hadvezérről készítettek. A háborúban foglyul ejtett királyokat, fejedelmeket és hadvezéreket a gyermekeikkel és szolgáikkal együtt láncokra verve vezették, s gyakran le voltak meztelenítve, hogy megalázzák és megszégyenítsék őket.

Ezután következett a hadvezér egy babérral körbefont, elefántcsonttal és arannyal díszített szekéren, melyet négy fehér ló húzott, illetve időnként elefántok, oroszlánok, tigrisek vagy szarvasok húzták. A győztesnek a gyermekei a lábainál ültek, vagy külön kocsin mentek mögötte. Római konzulok, magisztrátusok követték  a sort gyalogosan, majd más magas rangú tisztviselők és a katonai tribunusok a győztes sereggel – mindegyik babérkoszorúval volt ékesítve, ajándékokat vitt, és vezérüket dicsérő énekeket dalolt. Legelöl haladtak a papok és a szolgáik, magukkal víve a legfőbb áldozatot, egy fehér ökröt.

Ahogy a menet haladt a városon át, a tömeg virágokat szórt a győztes szekere elé, és az úton a templomok oltárain égetett tömjén illata érződött. Ez az édes illat dicsőséget, előléptetést, gazdagságot és biztosabb életet jelentett a győztes katonáknak, a könyörületre nem számító foglyoknak viszont halált jelentett, ugyanis kivégezték őket a menet végén. Ez rávilágít arra, hogy milyen szellemi értelme van Pál szemléltetésének, amelyet a 2Korintusz 2:14–16-ban találhatunk.

Némelyik hadvezér tiszteletére diadalívet építettek. Titus diadalíve Rómában még mindig hirdeti Jeruzsálem i. sz. 70-ben bekövetkezett elestét (KÉP: 2. köt. 536. o.). Titus, apjának, Vespasianus császárnak a kíséretében a Jeruzsálem felett aratott győzelmét diadalmenettel ünnepelte. Voltak diadalívek, amelyek városok kapuiként szolgáltak, de a legtöbb esetben csak emlékműveknek készültek. A diadalív formája a meghódolás igáját jelképezhette, mely alatt a foglyokat menetelésre kényszerítették.

A keresztények is részt vesznek egy diadalmenetben: A fenti példákból merítve és annak az időszaknak az ismeretében élt Pál ezzel a metaforával, amikor a korintusziaknak írt: „hála legyen az Istennek, aki mindig diadalmenetben vezet bennünket a Krisztussal közösségben” (2Ko 2:14–16). Ez a kép Pált és keresztény hittársait úgy mutatja be, mint akik Isten odaadó alattvalói „Krisztussal közösségben”, mint fiak, elöljáró tisztviselők, győztes katonák, akik mindannyian Isten kíséretében, őt követve menetelnek egy nagyszerű diadalmenetben egy illatfelhővel borított úton.

A Kolosszé 2:15-ben teljesen más a helyzet. Itt a Sátán által irányított ellenséges kormányzatokat és hatalmakat írja le a Biblia úgy, mint foglyokat a diadalmenetben. Ezeket Jehova, a Győztes lemezteleníti, és közszemlére állítja őket mint legyőzötteket, akik „a kínoszlop által” lettek legyőzve. Krisztusnak a kínoszlopon való halála nem csupán arra szolgáltatott alapot, hogy eltörölték a 14-es versben említett „kézzel írt okiratot”, a törvényszövetséget, hanem azt is lehetővé tette, hogy a keresztények megszabaduljanak a sötétség sátáni hatalmának kötelékéből.

Egyéb menetek: A Biblia más menetekre vagy bevonulásokra is utal, olyan esetekre, amikor tömegek haladtak együtt valamilyen rendkívüli esemény megünneplésekor. Dávid írt Jehova diadalmenetéről, amint a Sínai-hegyről Jeruzsálembe ment a templom szent területére – Isten harci szekereiről, foglyokról, énekesekről, zenészekről és az egybegyűlt sokaságról, amely áldja Izrael Szentjét (Zs 68:17, 18, 24–26). Egyebek között menettel ünnepelték Jeruzsálem falainak a felavatását, miután befejezték az újjáépítését Nehémiás napjaiban (Ne 12:31). A Zsoltárok 118:27 is ’ünnepi menetről’ ír, amely nyilvánvalóan az évenként megtartott lombsátorünneppel van kapcsolatban.