1. Egy város a Holt-tengertől K-re, amelyet az amorita Szihon elvett a moábitáktól, de később elfoglalta tőle Izrael, mégpedig abban az időben, amikor az izraeliták Mózes vezetésével bementek arra a területre (4Mó 21:25–30).

Az ókori Dibont Dzíbánnal azonosítják, amely az Arnontól 5 km-re É-ra található, a Holt-tengertől pedig 21 km-re K-re. A régészek alapos kutatásokat végeztek Dzíbánban, és e hely egyebek között arról vált ismertté, hogy 1868-ban itt találták meg a híres Moábi követ. Ezt a sztélét Moáb királya, Mésa állította, és a rajta lévő kijelentéseket  némelyek úgy értelmezik, hogy Dibon egykor a király fővárosa volt (amely magában foglalta Qarhát), illetve „Moáb legjelentősebb városa”.

Nem sokkal azután, hogy az izraeliták először arattak győzelmet ezen a területen, Gád törzse élt itt, és „Gád fiai felépítették [azaz újjáépítették] Dibont”, majd, úgy tűnik, egy hosszabb nevet adtak a városnak, a Dibon-Gád nevet, és ez a város a felsorolásban azok között a helyek között szerepel, ahol a nemzet táborozott (4Mó 32:34; 33:45, 46). Dibont azonban Rúben öröksége részének tartották (4Mó 32:2, 3; Jzs 13:8, 9, 15–17). A város minden bizonnyal nehéz időket élt át a moábiták hatalmának az újjáéledésével Eglon király uralkodása idején, mindaddig, míg Ehud bíró győzelme után enyhülésre nem lelt (Bí 3:12–30). A 2Királyok 3:4, 5-ben található bibliai beszámoló szerint Mésa, Moáb királya sok évszázaddal később, „amikor Aháb meghalt”, fellázadt az izraeliták uralma ellen. A Biblia nem írja pontosan, hogy milyen sokáig tartott ez a felkelés. Ám Mésának a Moábi kövön található dicsekvő szavaiból arra következtethetünk, hogy akkoriban több izraelita várost is „Qarhá”-hoz csatolt. Mésa propagandafeliratával ellentétben azonban a szentírási beszámoló egyértelműen arról számol be, hogy Moáb súlyos vereséget szenvedett, amikor a csapataival szembeszállt Izraelnek, Júdának és Edomnak az egyesített seregeivel (2Ki 3:4–27).

Még 200 év sem telt el, és Dibon ismét moábita városként volt ismert, Ézsaiás (15:2) pedig ítéletet hirdetett ellene. Ezért mondja a prófécia ennek a vidéknek a lakosairól, hogy „a Házhoz és Dibonba, a magaslatokra” mennek fel Moáb pusztulását siratni.

Vannak tudósok, akiknek a véleménye szerint Ézsaiás a fenyegető asszír veszedelemre utal úgy, mint amely miatt ’sírnak’ Dibon közelében ’a magaslatokon’, de semmilyen feljegyzés sem maradt fenn, amely azt mutatná, hogy az asszírok leigázták volna ezt a területet. Jehova szolgája, Jeremiás mintegy száz évvel később a következő próféciát mondta Dibonról: „Szállj le a dicsőségből, és ülj le szomjúságban” (Jr 48:18). Tehát Ézsaiás korábbi próféciája bizonyára még nem teljesedett be. Ennélfogva a későbbi próféta is nyilván egy hasonló üzenetet mondott el, s így kétszeresen lett megerősítve az a jövendölés, amely Moáb ellen szólt. Valamivel azután, hogy Jeruzsálem i. e. 607-ben elesett, amikor Nabukodonozor alapos pusztítást végzett Moábban, Dibon lakosait feltehetően nem csupán abban az értelemben hagyta „szomjúságban”, hogy vágyakoztak a város hajdani fénykorának pompájára, hanem abban az értelemben is, hogy – megalázott foglyokként magukra hagyatva – szó szerint szomjaztak a víz után, illetve egyéb olyan dolgok után, amelyek alapvető szükségleteik voltak (Jr 25:9, 17–21).

Dibonban hatalmas raktárakat találtak, és ezekben rendkívül jó állapotban megmaradt gabonát, amelyről úgy vélik, hogy valamikor az i. e. I. évezred második feléből való. Úgy tűnik, ez alátámasztja némelyek feltételezését, mely szerint Dibon vidéke – amely még ma is bőven termő – egykor Palesztina éléskamrája lehetett.

Néhány szövegmagyarázó szerint Dibon megegyezik az Ézsaiás 15:9-ben említett Dimonnal. (Lásd: DIMON.)

2. Egy helység Júdában (Ne 11:25), amelyről némelyek úgy vélik, hogy azonos Dimónával (Jzs 15:22; lásd: DIMÓNA).