Egy hely, amely a Bibliában először izraelita táborhelyként szerepel, a nemzet 40 éves pusztai vándorlásának a vége felé. Az izraeliták Ecjon-Geber után Kádesben vertek tábort,  Cin pusztájában (4Mó 33:35, 36). Kádesnél megkérték Edom királyát, hogy hadd menjenek át a földjén, de ő nem engedte meg nekik (4Mó 20:14–22). Mózes erről később a következőképpen számolt be: „Így hát továbbvonultunk testvéreinktől, Ézsau fiaitól, akik a Szeiren laknak, az arabai úttól, Eláttól és Ecjon-Gebertől” (5Mó 2:8). A Biblia máshol Elátról (Elótról) is, és Ecjon-Geberről is azt írja, hogy a Vörös-tengernél helyezkedett el, nyilván a tenger Akabai-öbölként ismert, ék. benyúló részének a zugánál (1Ki 9:26; 2Kr 8:17).

Az 5Mózes 2:8-cal összhangban a korábban íródott 4Mózes 21:4-nél található beszámoló azt írja, hogy az izraeliták „folytatták útjukat a Hór hegyétől [ahol meghalt Áron] a Vörös-tenger útján, hogy megkerüljék Edom földjét”. Néhány tudós úgy véli, hogy az izraeliták, miután elhagyták a Hór hegyét, a Holt-tenger d. vége felé vették útjukat, majd a Zered völgye (a határ Edom és Moáb között) mentén haladtak felfelé. Sok szövegmagyarázó szerint azonban a szóban forgó verset megelőző írásszövegek alapján az izraelitáknak nagyobb kitérőt kellett tenniük ahhoz, hogy kikerüljék Edomot, és ne menjenek be a földjére. Olyan úton kellett haladniuk, amely visszavitte őket „a Vörös-tenger útján”, és így Ecjon-Geber területére jutottak. Szerintük az izraeliták útja d. felé az Akabai-öböl irányába vezetett, majd miután eljutottak egy pontig Ecjon-Gebertől É-ra, valószínűleg a Vádi-Jatmon átmenve ÉK felé fordultak, tehát megkerülték Edom d. hegységének a d. végét.

Salamon uralma idején: A Biblia több mint 400 évvel később említi ismét Ecjon-Gebert, Salamon uralma idején (i. e. 1037–998). Salamon az öbölnek ezen a részén hajókat építtetett, és itt bocsátották vízre a király hajóraját, amelynek a legénysége Föníciából és Júdából való volt. A föníciai Hírám, Tírusz királya, akinek a hajózás ugyancsak szívügye volt, együttműködött Salamonnal ebben a vállalkozásban (1Ki 9:26–28; 10:11). Úgy egy évszázaddal később Josafát király (i. e. 936 – kb. 911) megpróbálta életre kelteni ezt az Ecjon-Gebernél elindított hajózási vállalkozást, de ahogy Jehova előre figyelmeztette, ez nem sikerült, a hajói ugyanis összetörtek (1Ki 22:48, 49; 2Kr 20:36, 37).

Érdemes megjegyezni, hogy Salamon és Josafát néhány hajóját nemcsak azért készítették, hogy Ofírba menjen, hanem azért is, hogy Társisba (2Kr 9:21; 20:36, 37). Mivel hathatós bizonyítékok vannak arra, hogy Társis Hispániában volt, néhányan kétlik, hogy Ecjon-Geberből induló hajók meg tudtak volna tenni ilyen utat az ókori időkben. Ha erről többet szeretnél megtudni, lásd a TÁRSIS szócikkben a 4-es szám alatt írtakat, amelyből kiderül, hogy létezhetett egy olyan csatorna, amely összekötötte a Nílust és a Vörös-tengert. Egy ilyen csatorna arra is magyarázatot adhat, hogyan tudott Hírám király embereken kívül „hajókat” is küldeni Ecjon-Geberbe meg Elótba (Elátba) Salamonnak (2Kr 8:17, 18). Másrészről viszont az az elképzelés is megszületett, hogy ezek a hajók a filiszteus tengerpart egyik kikötőjébe futottak be, majd szétszedték őket, és a szárazföldön elvitték az Akabai-öbölig, ahol újból felépítették azokat. Akik szerint ez a nézet a helyes, rámutatnak, hogy a keresztesek később ugyanezt a módszert használták. Akár valamilyen csatornán hajóztak át a Nílus és a Vörös-tenger között, akár szárazföldön tették meg az utat, valószínűnek tűnik, hogy a faanyagot mindenképpen olyan helyről hozták, ahol erdők voltak, ugyanis Ecjon-Geber környékén csak pálmaligetek vannak, és nem nő olyan fa, amely jó lenne a hajóépítéshez.

Elhelyezkedése: Nem lehet biztosan tudni, hogy az ókori Ecjon-Geber hol feküdt. A tudósok többsége a legvalószínűbbnek azt tartja, hogy Tell-el-Heleifával (Ecion Geverrel) azonos, amely az Akabai-öböltől mintegy 500 m-re van, a mai Akaba városától pedig több mint 3 km-re ÉNy-ra. Az itt folytatott ásatások során öt főbb településrétegre bukkantak, ebből a legrégebbi feltehetően Salamon idejére tehető. Ám a régészek semmi olyasmit nem találtak, amely ennél az időpontnál korábbra tehető, tehát semmit sem, amely a kivonulás idejéből való. Éppen ezért némelyek arra a következtetésre jutottak, hogy a Mózes napjaiban fennálló Ecjon-Geber vagy valahol máshol helyezkedett el, vagy pedig a korai települések a földdel váltak egyenlővé, és nem maradt semmi nyomuk, mivel az eredeti, egyszerű épületek vályogból voltak.

Raktárház: Az ásatást végzők Tell-el-Heleifánál egy masszív városkapu maradványaira találtak, és egy építményre, amelyről határozottan azt állították, hogy egy hatalmas rézbányászati és kohászati központ volt, amelyet Salamon király működtetett. Ám később elismerték, hogy ez az azonosítás nem volt helytálló, és hogy bár ezen a területen volt ugyan rézipar, a régészek ma már amellett vannak, hogy az épület nyilvánvalóan raktárház volt. Egy erős szerkezetű raktárház jól jöhetett ezen a helyen, ahol fontos tengeri és szárazföldi utak keresztezték egymást, ugyanis itt tudták tárolni az Ofírból való aranyat, értékes köveket és almuggimfát, míg a karavánok el nem vitték azokat a rendeltetési helyükre (1Ki 9:26; 10:11, 12). Ha többet szeretnél megtudni erről a helyről, lásd: RÉGÉSZET: Palesztina és Szíria.